A tetteink következményei úgy követnek minket, mint ahogy az ökrösszekér kereke követi az ökör lábát – tartja az ősi buddhista tanítás. Ez a karma.
Pedig ha szétnézünk a nagyvilágban, mintha egy csomó ember rácáfolna erre. Hiszen gazemberek élnek fényűző luxusban, tömegek csodálatában fürödve, miközben tisztességes, jószívű emberek töltik életüket szenvedésben. Vajon akkor hogy van ez?
A reinkarnációban hívők kézenfekvő válasza, hogy a karma nem egyetlen életben nyilvánul meg, hanem a következő életekben is. Őket valószínűleg felderíti a tudat, hogy Trump meztelen csigaként fog újjászületni a következő életében. A zsidó-keresztény kultúrkörben pedig ott van az üdvözülés/elkárhozás tana, mint vigasz: az igazak Krisztus jobbján fognak ülni ama napon, míg a gazok örök kárhozatra kerülnek.
Én magam agnosztikus vagyok. Hogy van-e újjászületés, vagy van-e túlvilág – nos, majd átmegyünk azon a hídon és megtudjuk, amikor eljutunk oda. Szeretném hinni, hogy Martin Luther Kingnek igaza volt, amikor azt mondta:„A morális univerzum íve hosszú, de az igazság felé hajlik.” Szeretném hinni, hogy a visszaesések ellenére végül az emberiség közös útja az igazság felé vezet – de meggyőződve nem vagyok róla.
Ugyanakkor minél többet élek, annál szilárdabb meggyőződéssé érik bennem a sejtés, hogy valójában semmi irigylésre méltó nincsen azoknak az embereknek az életében, akik a hatalom, a vagyon és a siker csúcsain sütkéreznek. A saját maguk poklait építik. Itt, ebben a világban, ebben az életben. És minél inkább mindent alárendelnek annak, hogy minden helyzetből ők kerüljenek ki győztesen, annál kétségbeejtőbben elszigetelődnek a maguk személyes poklában. A látszólag vesztes emberek veresége pedig optikai csalódás: gyakran ők gyarapodnak a leginkább. És így az időn és téren túl valahogy mégis minden számla kiegyenlítődik és mindenkinek le kell aratnia azt, amit elvetett.
(note to myself)
