A múltkor a kislányommal a játszótérre menet megpillantottam ezt az üzenetet: „Nekem mindegy, úgyse lesz jobb.” Egy magyar nagycsoportos óvodás mondta ezt, felkerült egy gyermekjogi plakátra. Elgondolkodtató. Tudjátok sokszor sok újságí­ró kérdezi, hogy vajon hatékony-e a kormány drogellenes háborúja. És ha nem, akkor mivel lehetne a droghasználatot „visszaszorí­tani”. Persze ilyenkor azt várják, hogy valami külföldön már bevált tuti rendészeti vagy prevenciós módszerrel állok elő, ami „drogmentessé” teszi a fiatalokat. Nos, ha teljesen őszinte akarnék lenni, akkor azt kellene mondanom: ha igazán „harcolni” akartok mindazon rossz ellen, ami a drogfüggőséggel jár, akkor kezdjétek itt – az olyan gyerekeknél, akikről ez a plakát is szól. Mert a problémák nem molekulákkal kezdődnek, hanem gyerekekkel. Semmi sem biztosí­t kimerí­thetetlenebb utánpótlást a felnőttkori függőségek számára, mint a gyermekkori traumák. A függőség csak tünet: menekülés. Ahogy Viktor Frankl mondta: aki nem talál mély jelentést az életében, az a gyönyörökhöz menekül. Szóval kedves döntéshozók, ha mindenáron harcolni akartok, akkor harcoljatok ez ellen. Tegyetek azért, hogy minél kevesebb gyerek jusson el túl korán addig, hogy feladja a jövőt. Hogy minél kevesebb gyereknek legyen az alapélménye az, hogy ő nem számí­that igazán senkire. Ne legyenek gyerekek az út szélén hagyva: mélyszegénységben, kirekesztettségben, bántalmazottan, ellátatlan testi-lelki problémákkal. Igen, ehhez a harchoz több kell, mint kardcsörtetés. Ehhez empátia kell, szolidaritás kell, szakértelem kell. Együttműködés civilekkel, tudományos bizonyí­tékok mérleglése, érintettek meghallgatása, közösségek szervezése. Ez nem olcsó szavazat-vásárlásról szól, hanem a jövőbe való befektetésről.