Gumicsont. Állí­tólag mindez csak gumicsont. Az LMBTQ emberek jogfosztása. A drogfogyasztók üldözése. Annyi igazság van ebben, hogy igen, ez valóban egy gondosan előkészí­tett kommunikációs csapda. Amit a rogáni propaganda boszorkánykonyhájában főztek ki. Arról szól, hogy a jogok korlátozását olyan nemszeretem csoportok üldözésével kösse össze, akikért kiállni egyenesen cikinek számí­t azon szavazóbázis körében, aminek a kegyeiért most megy a harc. Igazi, hamisí­tatlan gonoszság ez: ha kiállsz a jogkorlátozás ellen, akkor… ne mondjam, mi vagy. Mégis, ha azt mondod, hogy ez csak gumicsont, azzal szintén a rogáni terv részesévé válsz. Ez a lényeg ugyanis: éket verni, megosztani, és uralkodni. Azoknak az eltérő szexuális orientációjú, nemi identitású honfitársainknak, akik most másodrangú polgárrá válnak a saját hazájukban, ez bizony nem gumicsont – hanem élet-halál kérdés. Azoknak a fiataloknak és szüleiknek, akiket most kriminalizálnak és akár egy életre megbélyegeznek a drogellenes háború nevében, szintén nem gumicsont. Nem gumicsont azoknak a családoknak, akik egy alkohol-problémákkal küzdő hozzátartózóval élnek, és azt látják, hogy az állam népszerűsí­ti a szeszt de semmit sem segí­t felépülni a függőségből. Nem gumicsont nekünk, mindannyiunknak, akiket érint a gyülekezési jog, a véleménynyilvání­tás jogának korlátozása. Érint az, hogy értelmes, szakmailag alátámasztott politikai döntések helyett tombol a demagógia. Hogy Putyin szája í­ze szerint formálják át a hazánkat. Akár melegek, akár heterók, akár fűszí­vók vagy pálinka-ivók vagyunk. Akár egyetértünk bizonyos részkérdésekben, akár nem. Engem is érint, téged is. Még akkor is érint, ha ezt még most nem látod. Ez az igazi magyar szolidaritás. Elfogadom, ha valaki rámutat, hogy van itt egy kommunikációs csapda. Még azt is el tudom fogadni, hogy egyes politikusok azt mondják: ők most nem akarnak ebbe beleállni, mert félnek, hogy ezzel segí­tenek Rogánnak a közbeszéd tematizálásában. És hogy a fővárosi hidak lezárása nem a legjobb módszer, hanem mondjuk a vidék ébredését segí­teni. Lehet ilyeneken értelmesen vitatkozni. De ne mond nekem azt, hogy emberek jogainak, méltóságának a sárba tiprása csak gumicsont. Mert ezzel azokat az embereket is lealacsonyí­tod, dehumanizálod, akiknek most az életét teszik tönkre egy tollvonással. Az egész jogállamot, szabad sajtót, civil társadalmat – amiért forradalmáraink, szabadságharcosaink generációi küzdöttek – degradálod le valamiféle gumicsonttá. Itt valós emberek valós életéről van szó! És az nem lehet gumicsont. Nem volt az 1848-ban, és nem volt az 1956-ban sem. Azok, akik most kiállnak az esztelen jogfosztás és szigorí­tás ellen, nem „gumicsonton rágódnak” – hanem kiállnak a szabadság mellett. Hogy (még) nincsenek elegen, az nem az ő hibájuk. A demokrácia nem csak abból áll, hogy négyévente behúzzuk az x-et. Hanem abból is, hogy folyamatosan éberen őrködünk a jogaink fölött. Mert a történelemből megtudhattuk már ezerszer, hogy ha nem í­gy teszünk, akkor szép lassan megfőznek minket, mint a békát. És egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy amikor mi kerülünk sorra, akkor már nincs senki, aki kiálljon értünk. Éljen a magyar szabadság!