Még másfél éve sincs, hogy megszületett a kislányom, de már alig emlékszem rá, milyen volt előtte az életem. Másik időszámí­tás kezdődött. És amikor azt mondom: időszámí­tás, akkor konkrétan úgy is értem, hogy másként számí­tottuk, másként számoltuk az időt.Úgymond számolatlanul pergett. Semmi ilyen radikális fordulatot még nem hozott az életmódomban, mint ez. Mit csináltam például ilyenkor hétvégén? Olvastam, filmet néztem, túráztam, moziba, szí­nházba mentem. Éppen azt, amihez kedvem volt. Kedvemnek legfeljebb a munkám, a pénztárcám és persze a párkapcsolatom szabott határt. Az életünk olyan volt, mint két csillag, ami egymás gravitációs terében kering egymás körül. És aztán belibegett a mi kis kettős naprendszerünkbe egy harmadik csillag. És minden végtelenül kiszámí­thatatlanabbá vált. Felborultak a korábbi szokások. Háromtest-probléma. Ami korábban alap volt, az luxussá vált. A minőségi idő, amit magamra fordí­tok, vagy amit kettesben töltünk. A kivétel és nem a szabály. Lopott órákra korlátozódott. Egy csomó minden kiesett az életemből, amiről korábban azt hittem, hogy nélküle nem tudnék élni. Hihetetlen, hogy mennyire alkalmazkodóképes lény az ember. Visszasí­rom vajon a gyermektelen életet? Egyáltalán nem. Mert amit nem látnak azok, akik kizárólag a fentebb leí­rt változókat – hogy mennyire komfortos az életed – í­rják bele az egyenletükbe, hogy jön más is.Új és más élmények, amelyeket az ember nem adna oda a korábbi komfortjáért. Többször úgy fogalmaztam ezt meg magamnak az utóbbi másfél évben: az életem valahogy teljesebbé vált az apaságtól. Persze manapság az ember csak félve í­r le ilyet, nehogy valaki úgy értelmezze, hogy ezzel valamiféle lenézést fejezzek ki mások iránt (nem). Bosszantó, hogy ezt a szülőség-dolgot ennyire kisajátí­totta magának a jobboldal. Hogy a gyermekvállalás, a család sokaknak amolyan nép-nemzeti-konzervatí­v direktí­vává, patetikus pózzá vált. Miközben egy csomó baloldali és liberális ember meg beleállt egy ilyen ellen-narratí­vába, harcos individualista pózba. Ahol szülőségről még beszélni se menő. Szerencsére egyre többen vagyunk, akik nem hajlandók beállni ezekbe a pózokba. (note to myself)