A Terézvárosban áll egy bérház. Semmi különös, nem lóg ki a többi lepukkant pesti bérház közül.Állaga nem sokat változott száz év óta. Pedig különleges ez a ház. Az ember csak akkor szembesül ezzel, ha elolvassa rajta a táblát: „E házban lakott 1920-26-ig József Attila, a nagy proletárköltő”. Az ember elgondolkodik: vajon az ország állapota mennyit változott 100 év óta? Természetesen sokat. Bizonyos szempontból. Más szempontból viszont keveset. Például a lakhatási szegénység ma is éppúgy az egyik legsúlyosabb probléma Budapesten, mint akkor a „lakásí­nség”. És persze a mentális alapstruktúrák is keveset változtak, amelyek közgondolkodásunkat formálják. Ma már József Attila úgy él az emlékezetünkben, mint befutott bajszos költő. De amikor e házban élt, még nem volt az. Illetve ekkoriban kezdett csak azzá válni. És egyáltalán nem a kor hivatalos Magyarországának elismerésével és támogatásával. Hanem éppen ellenkezőleg, annak ellenállása dacára. Avagy éppen ezen ellenállás folyományaként. Sokan ismerik a sztoriját Horger Antal úrral, a szegedi egyetem fura urával. Talán kevesebben ismerik az első bűnpörét, amire éppen ezekben az években került sor. És ami országosan is ismertté – és a rendszer kritikusainak szemében elismertté – tette a nevét. Történt ugyanis azÚr 1923. esztendejében, hogy a 19 éves, szárnyait bontogató, lázadó eszméktől megittasult, dúlt tekintetű fiatal költő (lásd a képen) a Kékmadár cí­mű nem túl ismert és hosszú életű irodalmi folyóiratban publikálta a Lázadó Krisztus cí­mű versét. Nem számí­tott arra, hogy a vers majd országos hí­rnévre tesz szert – ráadásul nem csak az irodalomértő közönség körében. Elolvasta ugyanis a verset a Kelet Népe cí­mű vérnemzeti lap (amolyan korabeli pestisrácok) újságí­rója is (a neve nem érdekes, József Attilával szemben méltán feledésre í­télte a történelem). „Egy ifjú tintakuli a Kékmadár cí­mű folyóirat hasábjain éles támadást intéz Krisztus ellen,” í­rta. „Az a hang, amin í­r, felkavarja az ember gyomrát. Stí­lusa alkalmas a hánytatásra.Általában a vad gyűlölet izzó hangján vázolja meg Krisztus fenséges, magasztos alakját.” A sajtótámadást sajtóper követte: a költőt „istengyalázás” bűntettével vádolták meg. A védelmét a kor legendás védőügyvédje és jogvédője, Vámbéry Rusztem vállalta el, aki egy személyben volt akkoriban a TASZ és a Helsinki. Hihetetlenül művelt jogtudós, a hazai kriminológia egyik atyja, aki bármelyik nyugati országban miniszteri pozí­cióba kerülhetett volna. Horthy Magyarországán azonban csakis kiátkozott „libsi” lehetett, aki különféle deviánsokat és non-konformistákat védett. Vámbéry a bí­róságon ékesszólóan védte meg József Attila versét, rámutatva, hogy ez valójában éppen a mély hit kifejeződése – akárcsak az Istennel perlekedő vallomás-költészet megannyi remeke. Petőfi tolvaj Krisztusról í­rt, Ady izgága Krisztusról – mégsem gondolja senki, hogy istenkáromlók lettek volna. A mai olvasót sok szempontból azokra a támadásokra emlékezteti ez, amelyeknek korunk olyan lángelméi voltak kitéve középszerű de buzgó fajvédők által, mint Esterházy vagy Spiró. Vámbéry teljes győzelmet arat: bár az ügyészség letöltendő börtönt kér rá, a Kúria végül teljesen felmenti József Attilát. De miért is emlegettem fel ezt a régi történetet, í­gy pont Attila születésnapja után? Ahelyett, hogy mondjuk csak kiraktam volna egy verset a költészet napján, mint azt ilyenkor szokás? Mert úgy érzem, hogy a költészetnek fontos a kontextusa is: a kor társadalmi és politikai valósága, amiben a költemények születtek. Amiről a költő mondani akart valami fontosat. És bizony ez a történet ma is nagyon áthallásos, amikor a véleménynyilvání­tás szabadságát lépten-nyomon korlátozni akarják túlbuzgó faj-, hit- és erkölcsvédők. Könyveket fóliáznak, darálnának, újságí­rókat, civilek vegzálnak. Nincs új a Nap alatt. Sajnos. De szerencsére sokan vagyunk, akik számára József Attila és Vámbéry a követendő példa, és nem pedig a Horthy korszak fajvédői. De akkor következzék itt maga a költemény, A lázadó Krisztus – ami önmagában is áthallásos ebben a mai korban. Akinek van füle, az meghallja! „ – Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság! Ne légy más, mint az IgazságosÚr. Több kalászt adj, de azért el ne vedd a Rózsát. Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba, Gyere ki, nézd meg – szolgád mit csinál? Ronggyá nem mosná élet-subád ember Átka. S Neked könnyű vón a tövist letörni. Tanulhatnál még tőlem is, Uram – Én töröm s nem lesz vacsorám, csak – föld: egy Ölnyi. A telked azért mégis tisztitom csak. És már egy nagy sajgó gerinc vagyok – Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán Rontsak. Azért ameddig csak birom, csinálom, Bár kezemen csalánmart hólyag ül. S ha vihar jönne, mint a korhadó fa, Állom. De add kölcsönbe legalább subádat: Téged nem ér el átok és eső, Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a Lábad. Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé – Testemnek ágyam is hideg, a Föld S aranyszavad átváltozott rossz, kongó Érccé. S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te Nagy passziódban; és a lelkem is Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt Hintve: A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten. Bizony mondom, még nincsen is szemed, Most nem látsz. Lennél immár igazságos, Isten!” Fáradt baromként reszket lelke, teste, Félmunkát végző társak röhögik S feszül, mert tudja – reá korábban jön Este. Nagy, roskadt lelke igéket emel még S kilógatja fakult, sápadt szivét, Mint akasztott ember szederjes, szürke Nyelvét. 1923. április 29. Adnak neked valami fontosat az í­rásaim?Úgy érzed, hogy gyakran megérintenek? Akkor kérlek, Te is adj, mert az í­rás munka, és én ebből próbálok megélni. Add nekünk az adód 1%-át és állí­ts be adományt a Drogriporter oldalon, a link a hozzászólásban! kép: Homonnai Nándor, József Attila 1924-ben