A Terézvárosban áll egy bérház. Semmi különös, nem lóg ki a többi lepukkant pesti bérház közül.Állaga nem sokat változott száz év óta. Pedig különleges ez a ház. Az ember csak akkor szembesül ezzel, ha elolvassa rajta a táblát: „E házban lakott 1920-26-ig József Attila, a nagy proletárköltő”.
Az ember elgondolkodik: vajon az ország állapota mennyit változott 100 év óta? Természetesen sokat. Bizonyos szempontból. Más szempontból viszont keveset. Például a lakhatási szegénység ma is éppúgy az egyik legsúlyosabb probléma Budapesten, mint akkor a „lakásínség”. És persze a mentális alapstruktúrák is keveset változtak, amelyek közgondolkodásunkat formálják.
Ma már József Attila úgy él az emlékezetünkben, mint befutott bajszos költő. De amikor e házban élt, még nem volt az. Illetve ekkoriban kezdett csak azzá válni. És egyáltalán nem a kor hivatalos Magyarországának elismerésével és támogatásával. Hanem éppen ellenkezőleg, annak ellenállása dacára. Avagy éppen ezen ellenállás folyományaként. Sokan ismerik a sztoriját Horger Antal úrral, a szegedi egyetem fura urával. Talán kevesebben ismerik az első bűnpörét, amire éppen ezekben az években került sor. És ami országosan is ismertté – és a rendszer kritikusainak szemében elismertté – tette a nevét.
Történt ugyanis azÚr 1923. esztendejében, hogy a 19 éves, szárnyait bontogató, lázadó eszméktől megittasult, dúlt tekintetű fiatal költő (lásd a képen) a Kékmadár című nem túl ismert és hosszú életű irodalmi folyóiratban publikálta a Lázadó Krisztus című versét. Nem számított arra, hogy a vers majd országos hírnévre tesz szert – ráadásul nem csak az irodalomértő közönség körében. Elolvasta ugyanis a verset a Kelet Népe című vérnemzeti lap (amolyan korabeli pestisrácok) újságírója is (a neve nem érdekes, József Attilával szemben méltán feledésre ítélte a történelem). „Egy ifjú tintakuli a Kékmadár című folyóirat hasábjain éles támadást intéz Krisztus ellen,” írta. „Az a hang, amin ír, felkavarja az ember gyomrát. Stílusa alkalmas a hánytatásra.Általában a vad gyűlölet izzó hangján vázolja meg Krisztus fenséges, magasztos alakját.”
A sajtótámadást sajtóper követte: a költőt „istengyalázás” bűntettével vádolták meg. A védelmét a kor legendás védőügyvédje és jogvédője, Vámbéry Rusztem vállalta el, aki egy személyben volt akkoriban a TASZ és a Helsinki. Hihetetlenül művelt jogtudós, a hazai kriminológia egyik atyja, aki bármelyik nyugati országban miniszteri pozícióba kerülhetett volna. Horthy Magyarországán azonban csakis kiátkozott „libsi” lehetett, aki különféle deviánsokat és non-konformistákat védett.
Vámbéry a bíróságon ékesszólóan védte meg József Attila versét, rámutatva, hogy ez valójában éppen a mély hit kifejeződése – akárcsak az Istennel perlekedő vallomás-költészet megannyi remeke. Petőfi tolvaj Krisztusról írt, Ady izgága Krisztusról – mégsem gondolja senki, hogy istenkáromlók lettek volna. A mai olvasót sok szempontból azokra a támadásokra emlékezteti ez, amelyeknek korunk olyan lángelméi voltak kitéve középszerű de buzgó fajvédők által, mint Esterházy vagy Spiró. Vámbéry teljes győzelmet arat: bár az ügyészség letöltendő börtönt kér rá, a Kúria végül teljesen felmenti József Attilát.
De miért is emlegettem fel ezt a régi történetet, így pont Attila születésnapja után? Ahelyett, hogy mondjuk csak kiraktam volna egy verset a költészet napján, mint azt ilyenkor szokás? Mert úgy érzem, hogy a költészetnek fontos a kontextusa is: a kor társadalmi és politikai valósága, amiben a költemények születtek. Amiről a költő mondani akart valami fontosat. És bizony ez a történet ma is nagyon áthallásos, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát lépten-nyomon korlátozni akarják túlbuzgó faj-, hit- és erkölcsvédők. Könyveket fóliáznak, darálnának, újságírókat, civilek vegzálnak. Nincs új a Nap alatt. Sajnos. De szerencsére sokan vagyunk, akik számára József Attila és Vámbéry a követendő példa, és nem pedig a Horthy korszak fajvédői.
De akkor következzék itt maga a költemény, A lázadó Krisztus – ami önmagában is áthallásos ebben a mai korban. Akinek van füle, az meghallja!
„ – Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az IgazságosÚr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.
Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg – szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.
S Neked könnyű vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tőlem is, Uram –
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak – föld: egy
Ölnyi.
A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy sajgó gerinc vagyok –
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.
Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.
De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.
Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé –
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.
S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:
A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!”
Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja – reá korábban jön
Este.
Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.
1923. április 29.
Adnak neked valami fontosat az írásaim?Úgy érzed, hogy gyakran megérintenek? Akkor kérlek, Te is adj, mert az írás munka, és én ebből próbálok megélni. Add nekünk az adód 1%-át és állíts be adományt a Drogriporter oldalon, a link a hozzászólásban!
kép: Homonnai Nándor, József Attila 1924-ben
