Miről szól a húsvét?
Ja, tudom, a sonka-evésről, a nyusziról, locsolkodásról meg a tojás-keresésről. De én most nem erről beszélek. A rárakódott giccsről.
Akit nem érdekelnek a spirituális témájú írásaim, az itt abba is hagyhatja az olvasást.
Mi a szellemi üzenete a húsvétnak? Vagy úgyis mondhatnám: mint jelent a húsvét, mint kozmikus fordulópont?
Mert nem kell kereszténynek vagy zsidónak lenni ahhoz, hogy az ember értékelje a húsvét üzenetét.
Arról, hogy bármi rossz történik veled ebben az életben, az nem a történet vége. Not the end of the story.
Az egyiptomi szolgaság és elnyomás – not the end of the story.
Jézus szenvedése, keresztre feszítése és halála – not the end of the story.
Bárkinek a szenvedése és halála – not the end of the story.
Ha csak a szenvedést látod, akkor csak tükör által homályosan látsz.
Ahogy Norwichi Julianna, a keresztény misztikus megfogalmazta a híres versében:
„Minden jóra fordul,
minden jóra fordul,
és minden, ami csak van, jóra fordul.”
Könnyű ezt mondani – sóhajthat fel az olvasó.
És igaza van: aki azt hiszi, hogy valamiféle betanult kincstári optimizmussal, mérgező pozitivitással túljut a szenvedés problémáján, az téved.
Én például Dosztojevszkij egyik regényhőséhez, Iván Karamazovhoz hasonlóan a teodicea (miért van rossz a világban?) legfontosabb dilemmájának a gyermekek szenvedését tartom.
Mert hogy felnőtt emberek szenvednek, az is szörnyű. De amikor azt kell látnod, hogy pici gyermekek szenvednek a felnőttek hülyesége miatt – az engem mindig kikészít.
Az elmúlt időszak legsötétebb pillanatai számomra ehhez fűződtek.
Hallottam egy podcastban egy élő beszámolót egy gázai kórházból, ahol egy palesztin kislány várt éppen a lába amputálására.
A Bibas-családról olvastam, és hogy miként gyilkolták meg a zsidó kisgyerekeket a túszul ejtőik.
Mindkettő borzasztóan megrázott.
Mindkettőtől napokig rosszul voltam. Rémálmaim voltak.
Tök mindegy, milyen a származása, tök mindegy, melyik ország, csoport vagy felnőtt felelős: de hogy egyáltalán hogyan történhet meg ilyen egy pici gyerekkel?
Ezt emberként, apaként egész egyszerűen nem tudom felfogni ésszel.
Ha az ember túl sokat gondolkodik ezen és valamiféle logikus megoldást keres – az ész nyelvén megfogalmazva, akkor csalatkoznia kell.
És előbb-utóbb kétségbe esik és belülről ég ki, sorvad el.
Az ilyen kérdésekre nincs racionális válasz – csakis a nagy misztikusok és költők tudnak választ adni rá.
Ahhoz, hogy megtaláld a választ, először ki kell üresítened magad. Ki kell dobálnod a sok kacatot, ami félrevezet.
És ez az üresség nem a nihil, a semmi – ez az üresség terhes valamivel.
Ez az üresség valójában a teljesség.
Ezt próbálta elmagyarázni a 14. századi keresztény misztikus, Eckhart mester. És ezt próbálta meg elmagyarázni Nágárdzsuna, a 2. századi buddhista filozófus is.
Meggyőződésem, hogy a nagy nyugati és keleti misztikusok mindig találkoznak a kultúrák, vallások és nyelvek keresztútján, és azon túl.
Bár nem beszélnek közös nyelvet – mégis, közös Nyelvet beszélnek.
Az ember itt találja meg a biztos alapot, ami a nyelv útján nehezen fejezhető ki.
Létbátorságot, ős-bizalmat a létben – a létezés minden viszonylagosságán és viszontagságán túl.
Mert nem kerülhetjük el a szenvedést, de nem is ez az út vége – az út rajta keresztül vezet.
„Ahogy a vihar után elcsitul az ég,
úgy csitul el a lélek is a szenvedés után.
Ahogyan Krisztus a halálon át lépett a fénybe,
úgy hív minket is az élet:
nem elkerülni a sötétet „
hanem átmenni rajta,
és túljutni azon, ami el akarna temetni minket.”
(Norwichi Julianna)
(húsvéti töprengések)
