Miről szól a húsvét? Ja, tudom, a sonka-evésről, a nyusziról, locsolkodásról meg a tojás-keresésről. De én most nem erről beszélek. A rárakódott giccsről. Akit nem érdekelnek a spirituális témájú í­rásaim, az itt abba is hagyhatja az olvasást. Mi a szellemi üzenete a húsvétnak? Vagy úgyis mondhatnám: mint jelent a húsvét, mint kozmikus fordulópont? Mert nem kell kereszténynek vagy zsidónak lenni ahhoz, hogy az ember értékelje a húsvét üzenetét. Arról, hogy bármi rossz történik veled ebben az életben, az nem a történet vége. Not the end of the story. Az egyiptomi szolgaság és elnyomás – not the end of the story. Jézus szenvedése, keresztre feszí­tése és halála – not the end of the story. Bárkinek a szenvedése és halála – not the end of the story. Ha csak a szenvedést látod, akkor csak tükör által homályosan látsz. Ahogy Norwichi Julianna, a keresztény misztikus megfogalmazta a hí­res versében: „Minden jóra fordul, minden jóra fordul, és minden, ami csak van, jóra fordul.” Könnyű ezt mondani – sóhajthat fel az olvasó. És igaza van: aki azt hiszi, hogy valamiféle betanult kincstári optimizmussal, mérgező pozitivitással túljut a szenvedés problémáján, az téved. Én például Dosztojevszkij egyik regényhőséhez, Iván Karamazovhoz hasonlóan a teodicea (miért van rossz a világban?) legfontosabb dilemmájának a gyermekek szenvedését tartom. Mert hogy felnőtt emberek szenvednek, az is szörnyű. De amikor azt kell látnod, hogy pici gyermekek szenvednek a felnőttek hülyesége miatt – az engem mindig kikészí­t. Az elmúlt időszak legsötétebb pillanatai számomra ehhez fűződtek. Hallottam egy podcastban egy élő beszámolót egy gázai kórházból, ahol egy palesztin kislány várt éppen a lába amputálására. A Bibas-családról olvastam, és hogy miként gyilkolták meg a zsidó kisgyerekeket a túszul ejtőik. Mindkettő borzasztóan megrázott. Mindkettőtől napokig rosszul voltam. Rémálmaim voltak. Tök mindegy, milyen a származása, tök mindegy, melyik ország, csoport vagy felnőtt felelős: de hogy egyáltalán hogyan történhet meg ilyen egy pici gyerekkel? Ezt emberként, apaként egész egyszerűen nem tudom felfogni ésszel. Ha az ember túl sokat gondolkodik ezen és valamiféle logikus megoldást keres – az ész nyelvén megfogalmazva, akkor csalatkoznia kell. És előbb-utóbb kétségbe esik és belülről ég ki, sorvad el. Az ilyen kérdésekre nincs racionális válasz – csakis a nagy misztikusok és költők tudnak választ adni rá. Ahhoz, hogy megtaláld a választ, először ki kell üresí­tened magad. Ki kell dobálnod a sok kacatot, ami félrevezet. És ez az üresség nem a nihil, a semmi – ez az üresség terhes valamivel. Ez az üresség valójában a teljesség. Ezt próbálta elmagyarázni a 14. századi keresztény misztikus, Eckhart mester. És ezt próbálta meg elmagyarázni Nágárdzsuna, a 2. századi buddhista filozófus is. Meggyőződésem, hogy a nagy nyugati és keleti misztikusok mindig találkoznak a kultúrák, vallások és nyelvek keresztútján, és azon túl. Bár nem beszélnek közös nyelvet – mégis, közös Nyelvet beszélnek. Az ember itt találja meg a biztos alapot, ami a nyelv útján nehezen fejezhető ki. Létbátorságot, ős-bizalmat a létben – a létezés minden viszonylagosságán és viszontagságán túl. Mert nem kerülhetjük el a szenvedést, de nem is ez az út vége – az út rajta keresztül vezet. „Ahogy a vihar után elcsitul az ég, úgy csitul el a lélek is a szenvedés után. Ahogyan Krisztus a halálon át lépett a fénybe, úgy hí­v minket is az élet: nem elkerülni a sötétet „” hanem átmenni rajta, és túljutni azon, ami el akarna temetni minket.” (Norwichi Julianna) (húsvéti töprengések)