„Két szemmel kell látnunk,” mondja Mathieu Morin-Robertson, egy kanadai szakember, aki egy montreáli hajléktalan őslakosok számára kialakított programot ismertetett nekünk itt Bogotában a NemzetköziÁrtalomcsökkentő Konferencián. „Az egyik szemünkkel az őslakosok tudás-rendszerével kell látnunk, a másikkal pedig az uralkodó nyugati tudás-rendszerrel. És meg kell tanulnunk együtt látni mindkét szemünkkel, hogy a javára váljunk mindenkinek.”
Mathieu maga is az innu őslakosok közé tartozik, akik Kanada francia nyelvű Quebec tartományában élnek. És mint mindenhol a világban, az őslakosok körében itt is sokkal gyakoribb a függőség, a hajléktalanság, a mentális és testi betegségek előfordulása. Hogy miért? Ezt nem lehet pusztán biológiai, genetikai okokkal magyarázni. De önmagában még csak azzal sem, hogy a jelenben milyen diszkriminációt tapasztalnak meg a fehérek uralta társadalomban (az is van). Ezt csakis a generációkon keresztül hurcolt traumák magyarázhatják meg.
A kanadai őslakosokat, mint ahogy arra Máté Gábor is rámutat A sóvárgás démona című könyvében, egészen a közelmúltig hihetetlen tortúrának tettek ki. A gyerekeiket elvették és keresztény bentlakásos iskolákban helyezték el. Ahol rendszeres volt a testi-lelki abúzus. A gyerekekből szó szerint ki akarták verni az őslakos nyelvet és kultúrát. Maga Mathieu is egy ilyen iskolában nevelkedett, és máig cipeli ennek a terhét.Álmából felkeltve is azonnal elmondja azt a hosszú számsort, ami az iskolában az azonosítója volt. Ezek a gyermekkori traumák nem egyszerűen rossz emlékek – hanem áthuzalozzák az ember idegrendszerét. Azt a módot, ahogyan a teste, lelke működik. Sejt szinten beleivódik az értéktelenség tudata: a folyamatos készenlét, hogy bármikor bánthatják. És ezt a krónikussá váló stresszt próbálják jól-rosszul öngyógyszerezni ezek az emberek különféle illegális drogokkal.
Montreálban a Doktorok Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet orvosai létrehoztak egy programot, hogy kezeljék a hajléktalanságban élő őslakos emberek különféle betegségeit. Az orvosok szándéka jó volt: mégis, sokáig nem igazán működött a dolog. Nem sikerült valódi kapcsolatot kialakítani az érintett közösségekkel. A jól felszerelt steril kezelőhelyiség gyakran üresen áll, miközben az emberek az utcán haltak meg. Ezt a szakadékot hidalta át Mathieu, aki a fehér orvosokkal együttműködve egyfajta közösségi navigátorként dolgozik. Egy új, holisztikus szemléletet vezetett be a programba – szakmai nyelven úgy is mondhatnánk, hogy kulturálisan megfelelővé tette a szolgáltatást a célcsoport számára. Mathieu egy orvos kollégájával tartott közös előadást: a doktornő pedig beszámolt arról, hogy neki személyesen is milyen mélyen megváltoztatta a gyógyítói szemléletét ez az együttműködés.
Mathieu ártalomcsökkentő filozófiája: nem ítélkező, pragmatikus támogatást nyújtani az embereknek ott és abban, ahol és amire szükségük van. Ha az steril fecskendő, akkor tűcserét, ha gyógyszer, akkor gyógyszert, ha terápiás közösség, hát terápiás közösség, ha elsőként lakhatás, akkor az. Mindezt holisztikus szemlélettel: nem csupán kezelendő problémákat, tüneteket keresve, nem diagnosztikai címkéket osztogatva, hanem az egész embert látva. A közösségébe ágyazva, a maga több generáción keresztül hurcolt traumáival. Látja az egyént, de látja a társadalmat is, és benne a gyarmatosítás bénító örökségét, ami ott munkál ma is a felszín alatt. Nem próbál ráerőltetni megoldásokat a kliensre, csak kíséri őket az útjukon. Az emberek komplex problémáit együtt kezelve: hiszen a függőség nem független a lakhatás hiányától, a lakhatási hiánya nem független a bőrszíntől és a többi. Manapság az ilyen jellegű programokat nevezik teljes spektrumú ártalomcsökkentésnek (full spectrum harm reduction).
Miközben őt hallgattam, arra gondoltam, hogy pontosan ez a szemlélet az, amire óriási szükség lenne a magyarországi kirekesztett, mélyszegénységben élő közösségek körében. És pont ez a szemlélet, ami gyakran nagyon hiányzik. Mert Magyarországon néha még szakembereket hallgatva is elszörnyedek: úgy tekintenek a „célcsoportra”, mint valami egzotikus deviáns állatfajra, akik olyan furán élnek és gondolkodnak, a maguk girbe-gurba módján, és a segítő szerepe az, hogy ezt a görbeséget jól kiegyenesítse a többségi társadalomnak megfelelő formában. És az ellátórendszerünk, azzal együtt, hogy pénz- és szakember-hiány sújtja, széttöredezett szemléletben működik. Külön-külön lát csak kezelendő problémákat: hajléktalanságot, függőséget. Nem látja az embert, és nem látja az utat, amit az ember megtett – különösen nem azt a csomagot, amit már születésekor átvett a szüleitől.
Ezt az előadást pár órával azután hallgattam meg, miután megtudtam, hogy a magyar Országgyűlés milyen döntést hozott odahaza.Úgy éreztem, hogy ha beszámolok nektek erről, az valahogy méltó válasz erre a gyászos eseményre, Akinek van füle, úgyis meghallja az üzenetet. És aki fontosnak tartja, hogy az ilyen üzenetek utat találjanak Magyarországra, az támogass a Drogriportert!
