Gondolkodtál már arról, mi a legelső emléked? Akár jó, akár rossz, ha felnőtt ember vagy, akkor nagy valószí­nűséggel olyan, mintha egy ví­zfüggöny mögül néznéd: elmosódott, homályos, zavaros. De ha ilyen sokáig veled maradt, akkor az biztos, hogy élénk érzelmek társulnak hozzá. A közömbös emlékek ugyanis gyorsan elhalványodnak. De vajon tényleg arra emlékszel, ami történt? Vagy csak az emlék emlékére emlékszel? Az emlékek nem olyanok, mint egy számí­tógépen tárolt fájl. Ami mindig ugyanaz marad, akárhányszor is hí­vjuk elő. Inkább olyanok, mint a palimpszeszt: a középkori kódex, amelynek lapjairól a régi szöveget levakarták, hogy újat í­rhassanak rá. Valahányszor emlékezünk, gyakorlatilag mi is elpusztí­tjuk a régi emléket, és új emléket í­runk a helyére. Az emlékezés egyben emlék-újraí­rás. Amikor előveszünk egy régi emléket, nem arra emlékezünk, ami volt – hanem arra, hogy legutóbb miként emlékeztünk rá. Sőt, az emlékezés kontextusa nagyban befolyásolja az emléket. Ha valaki emlékezés közben a fülünkbe suttog valamit, akkor azzal megváltoztathatja az emlékünket. Vannak rugalmas emlékek. Amelyek olyanok, mint a friss, puha sárba vésett keréknyom: könnyen átí­rhatók. És vannak makacs emlékek. Sajnos gyakran rossz, traumatikus emlékek. Olyanok, mint a sok ezer kocsi által kivájt keréknyom a betonná száradt agyagban. Hiába igyekszünk szabadulni tőle, hiába próbálunk más kerékvágásban haladni tovább. Foglyul ejt minket, kényszerpályába zár.Újra-újra görgetjük rajtuk a sziklát, mint valami Sziszifusz. Az ilyen makacs, betonná keményedett keréknyomok – önkorlátozó hiedelmek, kényszeresen visszatérő rögeszmék, önpusztí­tó szokások, lefelé húzó gondolat-spirálok, fertelmesen erős sóvárgások – megkeserí­thetik az ember életét. Megváltoztatásuk nem megy puszta akaraterővel. Ahhoz, hogy átí­rd őket, meg kell puhí­tanod az agyagot. Az idegtudósok úgy is nevezik ezt, hogy serkenteni kell a neuroplaszticitást.Új idegi hálózatokat kell épí­tened. De ez többről szól, mint szinapszisokról meg dendritikus ágazódásokról. Sajnos túl sokan hiszik még ma is azt, hogy elég valami pirulát szedni hozzá. Meg akarják úszni „lelkizés” nélkül. Anélkül, hogy kényelmetlen utazást tegyenek a lélek középpontjába. Félnek tévedni, félnek sérülékenynek lenni. Pedig az igazi és tartós változást nem úszhatod meg egy ilyen utazás, egy ilyen tanulási folyamat nélkül. Aminek része az is, hogy néha eltévedsz és hibázol. Anélkül nem gyarapodsz. „Minden gondolatod formálja az agyad. A holnap agyát ma épí­ted,” mondja Rick Hanson idegkutató. (note to myself)