Ma melóból jövet a villamoson utaztam hazafelé. Ragyogó napsütés. Végre megjött az igazi tavasz. Az emberek felszabadultan rajzanak az utcán. Előkerültek a rövidgatyák és a napszemcsik. Margitszigetre tartó családok. Padokon sütkérező nyugdí­jasok. Fagyit nyaló ovisok. Csokorban vihogó diáklányok. Csicseregnek a madarak a parkokban. Minden majd kicsattan az élettől. Mintha csak egy Boticelli festményről ugrott volna elő. Elgondolkodtam: vajon ilyen volt ez régen is? Azokon a régi tavaszokon, amikor az élet látszólagos harsogása mögött már láthatatlanul terjeszkedett és terpeszkedett egy embernyomorí­tó rezsim rákos daganata? Ugyanilyen gyanútlanul és ártatlanul nevetgéltek az emberek az utcán azokon a halálos tavaszokon, sütkéreztek a napsütésben, nyalták a fagyit, miközben már leselkedett rájuk a Nagy Terror? Igen, minden bizonnyal í­gy volt. Valahogy késztetést éreztem, hogy minden egyes emberhez odamenjek, és személyesen megrázzam a vállukat: te tudod, hogy mi történt ma? Hogy milyen törvényt nyújtottak be, és az miről szól? Tudod, hogy itt éppen a jogállam maradékát bontják le a fejünk fölül? Tudod, hogy emberi életeket tesznek tönkre? Tudod, hogy ha nem állsz ki értük, akkor nem marad senki, aki érted kiálljon? Hogy már nem lesz senki, aki megí­rja, ha esetleg kicsinálnak téged is? íœvölteni tudtam volna a tehetetlenségtől. Mert tudtam, hogy ha megtettem volna, ha odamegyek az emberekhez, akkor egy csomóan őrültnek néznek. Elküldenek a francba. Vagy éppen közönyösen megrántják a vállukat. Vagy sajnálkozva néznek: igen, ez szörnyű, de mit tehetnék én? És erre épí­t ez a rendszer. Nem a fanatikus rajongásra. Hanem az apatikus belenyugvásra. A szabadság végső bukásához nem kell, hogy tömegek tapsoljanak. Elég, ha elegen megrándí­tják a vállukat. Eljött az idő. Eljött az idő, hogy immár nem marad hová hátrálnunk. Vagy megbéní­t minket a félelem, az apátia – vagy végre mi béní­tjuk meg ezt a rezsimet. Én attól tartok, hogy ha erre sem mondja azt egy kritikus tömeg, hogy elég volt, akkor áprilisban már nem biztos, hogy lesz reális esély leváltani ezt a rendszert. Végleg kisodródunk az EU-ból. És akkor már késő lesz tiltakozni. Nagyon egyszerű kérdés előtt állunk: Európa vagy Közép-Ázsia. Ez ennyire egyszerű. Válasszatok!