Székely nagyapám egy szál gatyában, ingben menekült át a határon Erdélyből 1945-ben. Nem sok választása volt, miután erővel el akarták vinni katonának a betörő románok. Jártam egyszer a szülőfalujában, Kelementelkén. Takaros magyar falu Marosvásárhelytől nem messze, a Kis-Küküllő partján.Állí­tólag itt reggelizett egyszer Petőfi is, Székelykeresztúr felé utaztában. Még mindig élnek rokonaim a Maros vidékén. Egyik meghatározó gyermekkori emlékem, amikor a 80-as években Marosvásárhelyen látogattuk a rokonságot. Akkor éltem át először életemben, milyen egy olyan országban lenni, ahol a totális félelem és kiszolgáltatottság az úr. Gyerekként látni, ahogy a felnőttek csak suttogva mernek beszélni őszintén, magyarul. Magammal hoztam ezt az emléket. Az ösztönös utálatot minden tekintélyelvű rendszer iránt. Akárcsak azt a tudatot, hogy bár a saját hazámban történetesen a többségi társadalom tagja vagyok, magyarnak lenni Trianon után milliók számára bizony összeforrott a kisebbségi léttel. És kevés népnek van annyi oka tisztelni és támogatni az ember méltóságát és jogait garantáló törékeny nemzetközi rendszert, mint éppen a magyaroknak. Az erdélyi magyaroknak sajnos most a saját bőrükön kell átérezniük és megérteniük, hogy milyen hatalmas hibát követtek el, amikor minden bizodalmukat egy olyan hazai politikusba helyezték, aki minden erővel próbálja aláásni, összetörni ezt a rendszert. Aki szitokszóvá tette a liberális demokráciát, az emberi jogokat, a kisebbségek jogait. Mert amikor a szomszédos országokban hatalomra jut egy olyan tekintélyelvű illiberális politikus, aki Orbán példáját követi, azt éppen a magyar kisebbség szí­vja meg a legjobban. Most éppen ez történik. Ráadásul a magyar miniszterelnök áldásával. Vajon milyen alapon fogja tudni a magyar kormány kritizálni a román fasiszták vezérét, ha hatalomra jutva bevezeti éppen ugyanazt a törvényt, amit most a „szuverenitás védelmére” hivatkozva nálunk is benyújtottak? Hiszen évek óta mást sem csinálnak Erdélyben, mint pénzzel tömik ki különféle ottani szervezetek zsebét! Amikről a románok bizony joggal állapí­thatnák meg ugyanazon mérce szerint, hogy külföldi támogatással próbálják átalakí­tani a romániai közélet paramétereit és rajtuk keresztül a magyar kormány sérti Románia szuverenitását. Az idősebbek még emlékeznek Nicolae Ceausescu csúfos bukására. Hogy mennyire elveszí­tette már a kapcsolatot a valósággal az utolsó időkben az öreg. Az egyik utolsó televí­ziós beszédében arról hadovált, hogy az országon végigsöprő elégedetlenségi hullámot nyugati imperialisták ügynökei gerjesztik. Akiknek a célja a „nemzeti egység” aláásása. Akkoriban álmomban sem gondoltam volna, hogy néhány évtized múlva Magyarország élén egy hasonló paranoid vezető fog állni, orosz zsoldban. Ráadásul ugyanaz, aki Nagy Imre újratemetésén kiküldte az oroszokat. És ugyanolyan hagymázas vádakat fogalmaz meg, külfödi ügynökökről meg a „szuverenitás” védelméről hadoválva. History is a bitch. De azért Csau példája valami mást is üzen. Azt, hogy az ilyen magukat bólogató jánosokkal körülvevő, valóságtól elszigetelődött paranoiás vezérek néha nagyon csúnya véget érnek. Persze csak akkor, amikor az emberek szeméről leesik a hályog. És rádöbbennek arra, hogy habár fölül a gálya, s alul a ví­znek árja, azért a ví­z az úr. Drága Olvasó! Most még lehet támogatni minket. És nekünk iszonyú sokat jelentene, mind anyagilag, mind emberileg, ha minél többen azzal mutatnátok ki a szolidaritásotokat, hogy nekünk adnátok az adótok 1%-át és beállí­tanátok bármekkora pénzadományt (link a hozzászólásban).