Széljegyzetek – 2025-05-20
Aki egyszer függővé vált, az örökké függő marad (once an addict, always an addict) – tartja a közkeletű mondás. Eszerint a függőség végleges és megváltoztathatatlan.
Ezt a tételt azzal is alá szokták támasztani, hogy a drogfüggőség olyan visszafordíthatatlan változásokat okoz az agyban, amelyek egész életre szólnak. És bármennyire is sokat változik valaki, bármilyen régóta is absztinens, akkor is függő marad. Mint valami bélyeg, ami végig kíséri az egész életén, és nem szabadulhat tőle.
Az újabb addiktológiai kutatások azonban ezt nem támasztják alá.
Először is, az agyról ma már tudjuk, hogy egyáltalán nem olyan statikus és rugalmatlan szerv, mint amilyennek korábban hitték. Az agy neuroplaszticitása (rugalmassága) lehetővé teszi, hogy újrahuzalozza magát és újabb idegi hálózatokat építsen ki – gyógyítsa magát. Ezek a neurális megfelelői annak, hogy az ember a korábbi káros szenvedélyek, szokások helyett új, építő szenvedélyeket, szokásokat alakít ki. Fejlődik az impulzuskontrollja és a jutalomfeldolgozása.
A függőség, mint életre szóló identitás sokaknak jelent egyfajta mankót, amelybe kapaszkodva képesek gátat szabni a visszaeséseknek. Azonban a függő-identitás nem ugyanaz, mint maga a függőség (szerhasználati zavar). A függő-identitás csupán lehetséges, és nem pedig kizárólagos és szükségszerű feltétele a felépülésnek. Az epidemiológiai kutatásokból tudjuk, hogy nagyon sok embert diagnosztizáltak szerhasználati zavarral élete egy pontján, aki később anélkül vált tartósan józanná, hogy egész életre szóló függő-identitást alakított volna ki.
Egy 1162 addiktológiai kezelésben részt vevő embert nyomon követő kutatás azt találta, hogy ha valaki legalább öt évig képes volt józan életet élni, akkor az esélye a visszaesésre 5% alá csökkent. Van olyan ember, akinek a felépülés nagyon hosszú, akár életre szóló küzdelem – míg mások elérnek egy olyan stabil, józan és boldog életet, amelyben a sóvárgás, a kényszer már egyáltalán nem része az életüknek.
„A felépülés a függőségből nem csak lehetséges – hanem gyakori,” írja William L. White, az addiktológia történelmének kutatója. „A ‘mindig függő’ mítosza nemcsak pontatlan, hanem káros is az érintettek számára.”
Aki egyszer függővé vált, az örökké függő marad (once an addict, always an addict) – tartja a közkeletű mondás. Eszerint a függőség végleges és megváltoztathatatlan.
Ezt a tételt azzal is alá szokták támasztani, hogy a drogfüggőség olyan visszafordíthatatlan változásokat okoz az agyban, amelyek egész életre szólnak. És bármennyire is sokat változik valaki, bármilyen régóta is absztinens, akkor is függő marad. Mint valami bélyeg, ami végig kíséri az egész életén, és nem szabadulhat tőle.
Az újabb addiktológiai kutatások azonban ezt nem támasztják alá.
Először is, az agyról ma már tudjuk, hogy egyáltalán nem olyan statikus és rugalmatlan szerv, mint amilyennek korábban hitték. Az agy neuroplaszticitása (rugalmassága) lehetővé teszi, hogy újrahuzalozza magát és újabb idegi hálózatokat építsen ki – gyógyítsa magát. Ezek a neurális megfelelői annak, hogy az ember a korábbi káros szenvedélyek, szokások helyett új, építő szenvedélyeket, szokásokat alakít ki. Fejlődik az impulzuskontrollja és a jutalomfeldolgozása.
A függőség, mint életre szóló identitás sokaknak jelent egyfajta mankót, amelybe kapaszkodva képesek gátat szabni a visszaeséseknek. Azonban a függő-identitás nem ugyanaz, mint maga a függőség (szerhasználati zavar). A függő-identitás csupán lehetséges, és nem pedig kizárólagos és szükségszerű feltétele a felépülésnek. Az epidemiológiai kutatásokból tudjuk, hogy nagyon sok embert diagnosztizáltak szerhasználati zavarral élete egy pontján, aki később anélkül vált tartósan józanná, hogy egész életre szóló függő-identitást alakított volna ki.
Egy 1162 addiktológiai kezelésben részt vevő embert nyomon követő kutatás azt találta, hogy ha valaki legalább öt évig képes volt józan életet élni, akkor az esélye a visszaesésre 5% alá csökkent. Van olyan ember, akinek a felépülés nagyon hosszú, akár életre szóló küzdelem – míg mások elérnek egy olyan stabil, józan és boldog életet, amelyben a sóvárgás, a kényszer már egyáltalán nem része az életüknek.
„A felépülés a függőségből nem csak lehetséges – hanem gyakori,” írja William L. White, az addiktológia történelmének kutatója. „A ‘mindig függő’ mítosza nemcsak pontatlan, hanem káros is az érintettek számára.”
