„A párhuzamos társadalmak a mindennapi valóság részei lettek Nyugat-Európában” – jelentette ki tavaly Orbán Balázs, az MCC-birodalmat építő NER igazgató tavaly, amikor bemutatták a Kié itt a tér? című propaganda-kiadványukat.
Nos, javasolnám Orbán úrnak, hogy nézze meg a Blikk legutóbbi riportját, aminek a címe: „Elzavarták a Blikk stábját a szolnoki no-go zónából”. Többek között ezt írják: „A Sashalmi út- Törteli út-Motor út övezte terület a környékbeliek szerint már egy klasszikus no-go zóna, ha véletlenül betéved egy idegen, akkor egyáltalán nem biztos, hogy épségben ki tud jönni, de hogy még a ruháját is leveszik róla, az valószínű.”
Hogy egyébként a Blikk „oknyomozó” riportja mennyire számít megbízható forrásnak, vagy mennyire szenzációhajhász és előítéletes beszámoló, az másik kérdés. Szerintem egyébként az. Mint általában az ilyen „hiperrealista” riportok, amik csak a felszínt karcolják (a kormánypropaganda nyugati „tudósításai” tele vannak ilyennel). A tünettel (drog) foglalkoznak. De hiányzik belőlük a valódi oknyomozás: hogy megismerjék és megértsék, hogyan juthat el egy közösség idáig. A szociális, lélektani dimenziók többnyire rejtve maradnak.
Amiben viszont nagyjából biztosak lehetünk, hogy a kelet-magyarországi szegregátumok esetében, Nyugat-Európával ellentétben, a párhuzamos társadalom elnevezés egyáltalán nem túlzás. Mert nem tagadható, hogy Nyugaton vannak durva városrészek. De ahhoz a nyomorhoz és kirekesztéshez hasonlót, ami a mi szegregátumainkban uralkodik, Nyugat-Európában még csak hasonlót se találhatunk. Olyan helyek ezek, ahová még a mentő és a rendőr sem igen merészkedik.
A fentebb említett, nyugat-európai „no-go zónákról” szóló könyv bemutatóján a „Migrációkutató Intézet” (még egy NER-agyszülemény…) igazgatója kijelentette: „sok évtized elhibázott politikája látszik ezekben a városrészekben, és az általuk generált társadalmi-politikai-kulturális problémák még hosszú évtizedekig velünk lesznek.”
Akkor vajon mit mondjuk a mi vadkeleti szegregátumainkról és nyomornegyedeinkről? Vajon hány évtized elhibázott politikája kellett ahhoz, hogy a magyar társadalom mintegy egyharmada reménytelenül leszakadjon?
Lehet, hogy ahelyett, hogy keltjük a hisztériát a Nyugattal szemben, talán a saját házunk táján kellene söprögetni, politikus urak! És nem úgy, mint Horváth Laci, a drogháborús PR-kampánnyal. Az emberekbe kellene befektetni: emberhez méltó lakhatást, megélhetést, egészségügyi és szociális ellátást, mobilitást biztosító oktatást teremteni. Akár tetszik, akár nem, csak ezzel együtt, nem enélkül lehet tartós közbiztonságot teremteni. Minden más csak tüneti kezelés, kozmetika, tiszavirág-életű sikerekkel.
