„Az életeddel játszol, ha drogozol” – mondja a mentős a rendőrség új „drogprevenciós” video-klipjében.
Drámai zene. Szirénázás. Zaklató képsorok. Mentős. Drog. Halál.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem erről a 90-es évek eleje ugrik be. Amikor a Szomszédok mentőorvosa, a Kulka János által megformált Mágenheim doki a parkban rátalál az eszméletlen kábítószeresre. És utána természetesen kitekintős, felemelt mutatóujjas prédikáció következik arról, hogy a drog = halál.
Ez az egész képi világ, a téma keretezése, az elrettentő célzat: mind-mind egyfajta időutazás. Tinédzserkoromat idézi. Back to the 90s. A kérdés az, hogy vajon visszatértünk ide, vagy soha nem is haladtuk ezt meg? A szomorú helyzet az, hogy hiába járatja a száját az a maroknyi szakember, aki tényleg ért a drogprevencióhoz Magyarországon. Hiába mondták el ezerszer, szépen, lassan, tagolva, hogy az elrettentő prevenció nem működik. Hiába végeztek kutatók ezernyi hatásvizsgálatot a hasonló elrettentő médiakampányokról, és hiába mutatták ki mindannyiszor, hogy azok inkább bumeráng-hatással járnak.
Az emberek többsége még mindig hisz az elrettentés erejében. Mélyen, a racionalitáson túl hisz benne. Morális meggyőződéssel.
És nem csak a rendőrök, konzervatív politikusok vagy a rendpárti nyugdíjasok. A minap ifjúsággal dolgozó, teljesen jószándékű segítő is azzal áll elő egy szakmai beszélgetésen, hogy milyen jó lenne egy olyan igazán drámai plakátkampány, ami megértetné a fiatalokkal, hogy milyen veszélyei vannak a droghasználatnak. És egyébként a „józan paraszti ész” alapján akár lehetne is igazuk. Csak éppen a tapasztalatok szerint nincs igazuk.
Miért?
Mert bár az ilyen médiakampányoknak lehet erős a médiahatásuk – ez nem összetévesztendő a viselkedésváltozásra való hatásukkal, ami gyenge. Éppen a leginkább kockázatnak kitett fiatalok tudnak a legkevésbé azonosulni a bemutatott extrém példákkal. A„már egy használat is pokolba visz” üzenetek ellentmondanak a személyes és közösségi tapasztalatnak, így a kampányok elveszítik a hitelességüket. „Ez velem úgysem történhet meg.” Mert beindulhat az ún. félelemkontroll, azaz a néző nem a problémát akarja megoldani, hanem a félelmet csökkenteni (elhessegeti a kampányt).
Az a nagy helyzet, hogy az ilyen kampányok nem a célcsoportra hatnak a leginkább – hanem a „normális” többségi társadalom megnyugtatását célozzák. Azt az illúziót keltik, hogy „csinálunk valamit”. Viszont egyáltalán nem értintik azokat a rendszerszintű problémákat, amiket újjátermelik a droghasználatot.
És hogy mi működik?
Jószándékú dilettantizmus helyett hitelesség. Valósághűség. A „ne tedd” üzenet helyett inkább pozitív üzenet: hogyan tehetsz másként, hová fordulhatsz segítségért. Képes vagy másként tenni. A háttértényezők bemutatása. Képességfejlesztés. Nem egyszerű információátadás, hanem információk interaktív cseréje: te mit gondolsz? Hogy érzel? Erre persze egy klip ritkán alkalmas…
Ha fontosnak tartod a hitelességet akkor is, amikor drogokról van szó, akkor kérlek, támogasd a Drogriporter munkáját – még lehet! (link a hozzászólásban)
