A navahó indiánok hite szerint a Nap minden este meghal, és minden reggel újjászületik. Így hát minden reggel egy új Nap világí­t az égen – és minden Napnak csupán egy nap élet jut. A navahó szülők í­gy szólnak a gyermekeikhez: „A Napnak csak egy nap jutott.Úgy éld ezt a napot, hogy ne kelljen elvesztegetnie rád a drága idejét.” Minden reggeled az első, minden estéd az utolsó – minden éjszakád egy kis halál, minden hajnalod egy kis születés. A navahók szerint a születés és a halál csupán kapuk – egy másik út kezdetei. Az egyik szent, gyógyí­tó énekük í­gy szól: „Éjszaka jön, a Szent Éjszaka, A fekete szárnyak árnyéka alatt. A csillagok láncot fonnak az égben, És a Hold arca rám mosolyog. A Hegyek Népe közeleg, A szent lények, kik a világ egyensúlyát hozzák. Ők hozzák a gyógyulást, Ők hozzák a szépséget. Léptem puhán érinti a földet, Hangom nesze széllel száll. Imám füstként emelkedik, Hangom a Menydörgés útját járja. Testem újra egy a Földdel, Lelkem egy a Csillagokkal. Éjjel gyógyulok. Éjjel újjászületek. A szépség mögöttem. A szépség előttem. A szépség körülöttem. A szépség bennem. Ma este jól alszom. Ma este gyógyulok. Ma este az istenek engem álmodnak.” (esti versek a drogriporterrel) kép: Alex Ruiz