Valamit rosszul csinálok. Ez jutott eszembe, amikor Lánczi Tamás vagyonbevallásáról olvastam. Tudjátok, ő a szuterénvédelmi, akarom mondani, szuverenitásvédelmi hivatal (direkt nem írom nagybetűvel) elnöke. A NER inkvizíciója, ami kipurgálja a nemzet testéből az ürgebőrbe öltözött idegen ügynököket. A rendszer eme éber őre keres a legtöbbet a NER csinovnyikok között (havi 5,4 millió bruttó), és potom 412 millás megtakarítással rendelkezik (ami csak tavaly óta 60 millióval gyarapodott). Van neki öt belvárosi ingatlanja, és vett egy vadászházat Nagymaroson is. Hogy hivatalból jár neki évi félmilla ruhapénz (valahogy meg kell jelenni, na!) és egy Skoda Superb autó, amit magáncélra is használhat, az már említésre sem érdemes. De azért mégis. Csak otthon (a párnacihában?) 59 millió készpénzt tart magánál. Szép!
Na és akkor itt vagyok én, veszélyes libsi jogvédő. Állítólag engem folyamatosan töm pénzzel Brüsszel, aktatáskákban küldi a pénzt Gyuribá, és most már csak úgy fürdök a guruló hrivnyákban is. Mert hogy a szuterénvédelmisek szerint mi, idegenszívű civilek, eladjuk a hazánkat. Nos, a fene egye meg, akkor valamit rosszul csinálok. Mert 20 éves „hazaárulás” után még se saját lakást, se nyaralót nem tudtam venni. Albérletben élek, Armani öltönyöm sincs, egy 20 éves Volkswagen Golffal járok, költséges szenvedélyeim nincsenek. Van annak azért valami diszkrét bája, amikor a NER-nek ezek a közpénzből talpig luxusban járó politikusai és megmondóemberei vádolnak azzal, hogy eladom a lelkem.
Szóval ha már majd a Drogriporter is sorra kerül, és felkerülünk a szuterénvédelmisek kilövési listájára (mert biztos felkerülünk előbb-utóbb), akkor a jelentésben magyarázzák már el nekem, hogy mit csináltam rosszul? Hol van az a rengeteg guruló dollár és hrivnya, miért nem élünk luxuséletet? És valószínűleg ugyanezt megkérdezheti még elég sok civil és újságíró, akikre most a Lánczi úr kiadja a kilövési parancsot, miután megvacsorált egy olyan étteremben, ahol mi már azzal jól laknánk, ha megnéznénk az étlapon az árakat. Mit szúrtunk el?
Költői kérdés persze. A leginkább azt, hogy Lánczi úrral ellentétben, a nap végén egész nyugodt lelkiismerettel nézhetünk bele a tükörbe
(note to myself)
