Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy a 90-es években úgy néztem végig a Jóbarátok (Friends) sorozatot, hogy közben meg sem fordult a fejemben, hogy az egyik főszereplőt, Chandlert alakító színész súlyos szerhasználati problémákkal küzd. Hiszen a „drogfüggőről” és „alkeszról” alkotott kép nem fért meg azzal, amit a képernyőn láttam: nem egy lecsúszott kapucnis junkie-t, nem is egy felpuffadt arcú csövest láttam.

Az Internet népe remekül vidult a híren, hogy egy vajdasági magyar férfi világrekordot döntött a vére alkoholszintjével. Pedig az alkoholizmus valósága nem ad okot örömködésre.

‌Egy gyermeknek nem arra van szüksége, hogy egy férfi és egy nő monogám kapcsolatán alapuló családban nőjön fel – hanem arra, hogy legalább egy felnőttel elmélyült, biztonságos kötődést alakíthasson ki. 

Ariadné, a krétai királylány aranyfonal-gombolyagot adott Thészeusznak, a görög hősnek, hogy az kitaláljon Minósz király labirintusából. Ahová a legendás szörny, a Minótaurusz legyőzése céljából szállt alá. Mint minden görög mítosznak, ennek is van allegorikus értelmezése.

A reziliencia képesség arra, hogy az élet nehéz helyzeteiben is helytálljunk. A trauma ezt a képességet korlátozhatja. De vannak módszerek, amelyekkel ez fejleszthető.

Máté Gábor szokta mondogatni, hogy a trauma nem csak attól következhet be, ha valami rossz történt velünk – hanem attól is, ha valami jó NEM történt meg velünk.

Több olvasó is kérte, hogy ajánljak könyveket, amiket mostanában olvastam, szerzőktől, akiket gyakran idézek. Talán nem haszontalan, ha egy csokrot összeszedek nektek ezekből – a teljesség igénye nélkül, a magam autodidakta szellemi (r)evolúciójának útjelzőiként. Kezdjük a buddhizmus és a pszichológia, a nyugati tudomány és keleti spiritualitás termékeny határterületén alkotó szerzőkkel!

Donald Winnicott volt az egyik első orvos és pszichológus, aki részletesen bemutatta, milyen nagy szerepet játszik az ember fejlődésében a szülő és az újszülött közötti testi kapcsolat. Hogy ezek a fizikai interakciók az egész életünkre kihatnak és meghatározzák az identitásunkat.

A buddhista pszichológia kézenfekvő magyarázatot kínál arra, hogy miért menekülünk olyan rövid távon enyhülést, élvezetet nyújtó cselekedetekbe, amelyek hosszú távon kényszeressé, függőséggé válnak.

„Milyen nevetséges fabábú voltam! És milyen boldog vagyok most, igazi kisfiúként!” – ezek a zárósorai Carlo Collodi 1881-ben írt világhírű meseregényének, a Pinokkiónak.