Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Érdekes dolog babakocsival vagy babahordozóval sétálni a városban férfiként. Bár alapvetően már nem egy szokatlan látvány a babájával sétáló apuka, de azért valahogy úgy érzem, van még némi különbség abban, hogy milyen reakciókat kapunk. Még mindig több tekintetben lehet elismerést látni, mintha „csak” egy anyuka sétálna a gyerekével: „nahát, milyen jó apuka”.
És, valljuk meg férfiasan: mi, férfiak is hajlamosak vagyunk úgy felfogni a gyerekkel töltött időt, hogy milyen jó fejek vagyunk, hogy mi is „vigyázunk” a babára (feleségemben mindig felmegy a...
Nektek volt már olyan érzésetek, amikor felébredtetek álmotokból, hogy még egy pillanattal korábban valami borzasztó fontos dolgon ügyködtetek, ami élet-halál kérdésnek tűnt akkor – de ha megfeszítenek sem tudtok visszaemlékezni, mi volt az?
Velem előfordult jó párszor. A legutóbb múlt éjjel.
Egy ideig még erőlteted az agyad, egy röpke pillanatig még mintha nem eresztene az álom – de aztán egyszer csak rádöbbensz, hogy hol vagy, ki és mi vagy – és hirtelen elveszíti a jelentőségét az álom gondja-baja. Mert rájössz, hogy igazából nem számít.
Olyan ez, mint amikor...
Sokat hallhatunk és olvashatunk arról manapság, hogy veszélyben a „hagyományos család” és a „házasság intézménye”.
De gondolkodtál már azon, hogy a szüleid generációjában hány igazán jól sikerült és boldog párkapcsolatra láttál példát magad előtt?
Az én generációm szülei a „boomerek”, tehát az 50-es években születettek. És sajnos azt kellett megállapítanunk a feleségemmel, hogy nagyon kevés jó példát látunk magunk előtt a szüleink nemzedékében. És most nem is arról beszélek, hogy tökéletes legyen egy kapcsolat, mert olyan nincsen. Még csak nem is...
Egy történet szerint még a múlt században egy protestáns misszionárius próbált megtéríteni egy öreg hindut Kalkutta utcáin. Ékes szavakkal festette le előtte Jézus Krisztus áldozatát, az Evangélium üzenetét, a feltámadás ígéretét, a kárhozottakra váró szenvedést a pokolban.
Az öreg csendben végighallgatta, majd amikor befejezte, így szólt: „Kedves Uram, én elfogadom, hogy Jézus egy valódi közvetítője volt az isteni igazságnak, akinek a tanításai örökérvényű értéket jelentenek az egész emberiség számára. De hasonlóan elfogadom ezt a Buddháról, vagy akár Krishnáról is. Ami viszont...
A gyereket sétáltatva botlottam ebbe a feliratba a körúton. Elgondolkodtatott, bár lehet, hogy nem pont úgy, ahogy a szerző szánta.
Bizony bonyolult a család. Az ember éveket tölthet el terápiával, amíg egyáltalán felméri, hogy a családi viszonyok kusza hálózata, dinamikája hogyan határozta meg azt, amilyen emberré vált. Hogy a szüleivel való kapcsolódása és annak esetleges torzulásai miként hatottak ki arra, ahogyan most érez és gondolkodik – és reagál a valóságra.
Nem egy barátom van, aki még meglett felnőtt emberként is azoknak a szavaknak a súlyos terhével küzd, amiket...
James Baldwin, amerikai fekete polgárjogi aktivista és író szerint két gondolatot kell észben tartani ahhoz, hogy elkerüljük az igazság-szerető ember két csapdáját.
Az első csapda: a gyűlölet. Nagyon könnyen felhorgad a lelkünkben, akárhányszor igazságtalansággal, és igazságtalan emberekkel találkozunk. Túl könnyen válhatunk mi is gyűlölködővé, miközben eredetileg a gyűlölet ellen akarunk küzdeni.
És a másik csapda a kétségbeesés. Ami oly könnyen hatalmába kerít, valahányszor nem vagyunk képesek megszüntetni az igazságtalanságot. Amikor azt látjuk, hogy az igazságtalan ember...
A mértéktelen piálással vagy drogozással kapcsolatos közbeszéd sokáig magát a szert és annak használatát tekintette az elsőszámú problémának. Eszerint vannak emberek, akik genetikailag nem képesek kontrollálni az ivásukat/drogozásukat. És ha a szer használatát elkerülik/felfüggesztik, akkor a probléma magától megoldódik.
De ez a megközelítés a felszínen marad. A szerhasználat ugyanis mindig csupán tünet. Azzal, hogy pusztán arra törekszünk, hogy kivegyük a szerhasználatot a képletből – még nem jutunk el a problémák gyökeréig. Azt állítom, hogy még ha sikerülne is elérni a...
Az elme általában kétféleképpen reagál arra, ha valaki megbántott.
Az egyik, hogy elkezdesz magadban fortyogni. Százszor lejátszod a fejedben a történteket. Elmés riposztokat eszelsz ki, amiket elmondhattál volna. Megmagyarázod magadnak, hogy a másiknak miért nincs igaza, és neked miért van. Végtelen loop-okban dédelgeted a sérelmedet. Ragaszkodsz hozzá.
A másik pedig az, hogy túl gyorsan túl akarsz lenni az egészen. Beadod a derekad. Á úgyis mindegy. Most kell nekem ez a konfliktus? Fenébe a negatív érzésekkel. Összpontosítsunk inkább arra, ami pozitív. Ne is beszéljünk róla, ami...
„Döbbenetes dolgokra derült fény”: „Jean-Claude Van Damme végig be volt kokainozva egyik leghíresebb filmje forgatásán” – ezt a posztot dobta fel elém ma reggel a közösségi média.
Hú és ha még tudnák az emberek, hogy hány híres ember volt bedrogozva, miközben olyan dolgokat csinált, amelyekről azóta Wikipedia szócikkeket olvashatunk ötven nyelven.
Színészek. Vállalatigazgatók. Bankárok. Sportolók. Katonák. Művészek. Írók. Politikusok.
A helyzet az, hogy az alkohollal ellentétben, ami ebből a szempontból elég fapados drog, aminek a hatásait viszonylag...
Amikor belekukkantok bármilyen olyan cikk alatt a hozzászólásokba, amiben arról van szó, hogy anyukáknak/szülőknek milyen nehéz az első években, elszörnyedek. Hihetetlen, tényleg, hogy milyen kis együttérzés szorult az emberekbe. Hogy milyen sokan éreznek kényszert arra, hogy lekicsinyeljék, leszólják mindazt a nehézséget, amit valaki átél ebben az időszakban. És ez visszavezethető arra, hogy úgy általában emberek tömegeiből az, amikor másik ember megosztja a saját baját, csupán azt a reakciót váltja ki, hogy rátromfoljon, zárójelbe tegyen, ítélkezzen.
Bezzeg én. Az semmi. Várjál csak...
