Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
A gyereket sétáltatva botlottam ebbe a feliratba a körúton. Elgondolkodtatott, bár lehet, hogy nem pont úgy, ahogy a szerző szánta.
Bizony bonyolult a család. Az ember éveket tölthet el terápiával, amíg egyáltalán felméri, hogy a családi viszonyok kusza hálózata, dinamikája hogyan határozta meg azt, amilyen emberré vált. Hogy a szüleivel való kapcsolódása és annak esetleges torzulásai miként hatottak ki arra, ahogyan most érez és gondolkodik – és reagál a valóságra.
Nem egy barátom van, aki még meglett felnőtt emberként is azoknak a szavaknak a súlyos terhével küzd, amiket...
James Baldwin, amerikai fekete polgárjogi aktivista és író szerint két gondolatot kell észben tartani ahhoz, hogy elkerüljük az igazság-szerető ember két csapdáját.
Az első csapda: a gyűlölet. Nagyon könnyen felhorgad a lelkünkben, akárhányszor igazságtalansággal, és igazságtalan emberekkel találkozunk. Túl könnyen válhatunk mi is gyűlölködővé, miközben eredetileg a gyűlölet ellen akarunk küzdeni.
És a másik csapda a kétségbeesés. Ami oly könnyen hatalmába kerít, valahányszor nem vagyunk képesek megszüntetni az igazságtalanságot. Amikor azt látjuk, hogy az igazságtalan ember...
A mértéktelen piálással vagy drogozással kapcsolatos közbeszéd sokáig magát a szert és annak használatát tekintette az elsőszámú problémának. Eszerint vannak emberek, akik genetikailag nem képesek kontrollálni az ivásukat/drogozásukat. És ha a szer használatát elkerülik/felfüggesztik, akkor a probléma magától megoldódik.
De ez a megközelítés a felszínen marad. A szerhasználat ugyanis mindig csupán tünet. Azzal, hogy pusztán arra törekszünk, hogy kivegyük a szerhasználatot a képletből – még nem jutunk el a problémák gyökeréig. Azt állítom, hogy még ha sikerülne is elérni a...
Az elme általában kétféleképpen reagál arra, ha valaki megbántott.
Az egyik, hogy elkezdesz magadban fortyogni. Százszor lejátszod a fejedben a történteket. Elmés riposztokat eszelsz ki, amiket elmondhattál volna. Megmagyarázod magadnak, hogy a másiknak miért nincs igaza, és neked miért van. Végtelen loop-okban dédelgeted a sérelmedet. Ragaszkodsz hozzá.
A másik pedig az, hogy túl gyorsan túl akarsz lenni az egészen. Beadod a derekad. Á úgyis mindegy. Most kell nekem ez a konfliktus? Fenébe a negatív érzésekkel. Összpontosítsunk inkább arra, ami pozitív. Ne is beszéljünk róla, ami...
„Döbbenetes dolgokra derült fény”: „Jean-Claude Van Damme végig be volt kokainozva egyik leghíresebb filmje forgatásán” – ezt a posztot dobta fel elém ma reggel a közösségi média.
Hú és ha még tudnák az emberek, hogy hány híres ember volt bedrogozva, miközben olyan dolgokat csinált, amelyekről azóta Wikipedia szócikkeket olvashatunk ötven nyelven.
Színészek. Vállalatigazgatók. Bankárok. Sportolók. Katonák. Művészek. Írók. Politikusok.
A helyzet az, hogy az alkohollal ellentétben, ami ebből a szempontból elég fapados drog, aminek a hatásait viszonylag...
Amikor belekukkantok bármilyen olyan cikk alatt a hozzászólásokba, amiben arról van szó, hogy anyukáknak/szülőknek milyen nehéz az első években, elszörnyedek. Hihetetlen, tényleg, hogy milyen kis együttérzés szorult az emberekbe. Hogy milyen sokan éreznek kényszert arra, hogy lekicsinyeljék, leszólják mindazt a nehézséget, amit valaki átél ebben az időszakban. És ez visszavezethető arra, hogy úgy általában emberek tömegeiből az, amikor másik ember megosztja a saját baját, csupán azt a reakciót váltja ki, hogy rátromfoljon, zárójelbe tegyen, ítélkezzen.
Bezzeg én. Az semmi. Várjál csak...
Sokat lehet olvasni arról, hogy miként használjunk különféle lelki és spirituális gyakorlatokat a sokféle negatív tapasztalásaink, érzelmeink észlelésére és kezelésére. Alapvetően egy csomó ilyen gyakorlat ilyen módon is épült be a nyugati terápiás gyakorlatba: például a „mindfulness-alapú stressz csökkentés”.
Viszont éppen annyit kellene beszélnünk arról is, hogy miként használjuk ezeket a módszereket a pozitív észleléseink és érzelmeink megélésében. Ami már egyáltalán nem olyan magától értetődő. Hiszen az ember mondhatja erre, hogy oké, segítségre van szükségem ahhoz, hogy...
Akik nem csinálták, nem is tudják, hogy a testmozgás milyen jót tud tenni – nem csak a testednek, nem csak a fizikai, de a mentális állapotodnak is.
Rendszeresen futok és úszok. De tudom, hogy a sportolás egyben kiváltság is. Amióta szülő lettem, azóta ezt méginkább megértettem.
A futópályán néha tudom irigyelni a gazella testű profi futókat, akik könnyedén habzsolják a kilométereket. De csodálni leginkább azokat az embereket tudom, akiken látom, hogy minden méter komoly erőfeszítésbe, esetleg lemondásba került a számukra.
Kórosan elhízott emberek. Idősek. Fogyatékkal...
Sok újdonsült szülővel – sorstársaimmal – beszélgetve, szemükbe nézve látom ugyanazt a kimondott, vagy kimondatlan sértettséget: „Miért nem szóltak, hogy ez ilyen nehéz lesz?”
Valahol nagyon át tudom érezni ezt. Mert az ember, jó esetben, csak olvasott, hallott róla – de mégis, megélve ez bizony nagyon más. És az ember okkal, joggal tudja nagyon magára hagyottnak érezni magát. Egy olyan feladattal, kihívással küzdve, amihez nem kapott kellő felkészítést és támogatást.
Pedig annyi minden van, amire a neveltetésünk felkészít minket. Hasznos és haszontalan...
Az Amerikai Gyógyszerügynökség (FDA) tanácsadó testülete tegnap arról szavazott, hogy nem javasolják az MDMA gyógyszerként való engedélyezését. Az ellenérvek túlmutatnak az MDMA-n és a jelenlegi klinikai vizsgálatok egyik komoly hiányosságára mutatnak rá.
