Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Tegnap írtam egy önkritikus posztot a nő-férfi, anya-apa kapcsolatokról. Nem szakértőként – csak érintett emberként. Mint várható volt, elsősorban nők nyilvánították ki tetszésüket. Akik közül többen egyrészt kifejezték, hogy jó, hogy férfiként írtam erről. Másrészt viszont érezhető egy frusztráció, hogy a férfiak többsége nem akar ezekről beszélni se.
Hogy miért? Szerintem ez azért érthető. Ha van egy privilegizált helyzeted, abból többnyire nem érzed annyira a szükségét a változásnak. Ha ki akarnak ragadni a komfort-zónádból, szembesíteni kényelmetlen kérdésekkel, akkor gyakran...
A kormányzati drogellenes háború az általános hajtóvadászatból egyre inkább egy politikai és kultúrharc eszközévé válik – a 444 Drogriporter blogon megjelent írásom szövegét alább olvashatjátok!
„Ha droghoz nyúlsz, rosszul járhatsz,” ez a drogellenes háború üzenete, amikor egy újabb rendőrségi hír jelenik meg egy fogyasztó vagy terjesztő elfogásáról, bebörtönzéséről. Hogy ez az üzenet mennyire eredményes a drogjelenség visszaszorítása terén, az persze erősen kétséges. Hiszen évtizedek óta zajlik már ez a háború a világon, de az illegális drogok sokkal könnyebben és...
Önkritikus poszt következik.
Gyakran magukat haladó gondolkodásúnak tartó pasiként szeretjük azt hinni, hogy a mi kapcsolataink a nőkkel már teljesen egyenlő esélyeken alapulnak. Pedig nem. Van egy csomó minta a kapcsolatokban, amelyek öröklődnek és ismétlődnek, és amelyek a nőket helyezik sérülékenyebb, kiszolgáltatottabb helyzetbe. És ezeket kellő önismerettel fel tudjuk ismerni mi, férfiak is.
És most nem csak a házimunkáról beszélek, aminek a statisztikák szerint is még mindig a nők viselik az oroszlánrészét a magyar háztartások többségében. Mert vagyunk már elég sokan férfiak,...
Láttátok, hogy a kormányzati propaganda ezerrel rákattant Pintér Bélára, amiért a legújabb darabjában egy Schmidt Máriára hajazó szereplő erőszakos halált hal?
Érdekes azért, hogy kinek hol van az a bizonyos vörös vonal, nem? Vagy úgy is fogalmazhatnék, mond meg, mi háborít fel, és megmondom, ki vagy – ez egyre inkább igaz a magyar közéletre.
Egy színdarab fiktív gyilkossága háborít fel, amúgy kontextusból kiragadva. Vagy mondjuk a valóság. Például a most felháborodókat kevésbé háborítja fel, hogy a Kossuth-díjas Nagy Feró a gyermekabúzus-botrány áldozatain viccelődik. Az...
„Nem drogfelszámolásért felelős, én a kábítószer-felszámolásért felelős kormánybiztos vagyok” – mondta el a drogbiztos egy nyilvános beszélgetésen. Értve ez alatt azt, hogy neki nem felelőssége beszélni a legális drogokról, így az alkoholról és az azzal járó problémákról. Ő csak az illegális drogokért – kábítószerek – felel.
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a szemét forgatja ettől a hozzáállástól.
Különösen annak tükrében, hogy ez az a pont, ahol a fene nagy zéró-tolerancia következetessége úgy bicsaklik meg, mint a bárzongorista ujja a hamisra hangolt...
Emlékszel? Gyermekkorodban arról álmodoztál, hogy milyen jó lesz majd felnőttnek. Hogy azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Szabad lehetsz: annyi csokit ehetsz, amennyi beléd fér. Akkor fekhetsz le, amikor kedved tartja. Játszhatsz, amennyit akarsz.
Aztán felnőtt lettél. „Börtönöd” ajtaja kitárult: a szülői, tanári felügyelet megszűnt. De rád zárult egy másik, sokkal rafináltabb börtön. A mindennapi valóság börtöne. Falai átlátszók, rácsai láthatatlanok. Nem igényelnek börtönőrt – a te börtönőröd leginkább belülről dirigál.
Elvárásokon, normákon keresztül, amelyek a...
Azért ne menjünk el szó nélkül a rogáni propaganda legújabb húzása mellett: hogy konkrétan deep fake videókat gyártanak az adófizetők pénzén, amikben emberek szájába olyan terhelő dolgokat adnak, amiket ők soha a büdös életben nem mondtak ki. Vagy hogy a mesterséges intelligenciával képeket hamisítva próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a kétszer kettő az öt, a fehér az fekete.
És ez most nem a pártpolitikáról szól. Ha ezt megtehetik a legerősebb ellenzéki párt vezetőjével, akkor megtehetik Veled is, kedves olvasó. Ki vagy szolgáltatva. Eddig is persze bármikor lejárathattak,...
A múltkor Dávid Feri barátommal beszélgetve szóba került, hogy a bölcsibe való beszoktatástól kezdve a gyermek életét gyakorlatilag élete végéig meg fogják határozni a fegyelmező intézmények.
Látszólag ezeknek az intézményeknek a funkciója teljesen más, mégis, éppúgy annak a megnyilvánulásai, amit Foucault biohatalomnak (biopouvoir) nevezett: az embereket tömeggé alakító és akként irányító, az emberi testet fegyelmező, idomító, szabályozó hatalomé.
Bölcsi. Ovi. Iskola. Gyár. Vállalat. Hivatal. Börtön. Hadsereg. Kórház. Rehab. Idősek otthona.
Mi a közös ezekben? Mi az a rendszer, amibe...
„Milyen bátor vagy,” mondták már nekem többen. Nem is elsősorban a politikailag beleállós posztjaim miatt. Hanem leginkább azért, mert merek írni személyes, belső kétségekről, problémákról, krízisekről is.
Pedig én nem tartom magam bátor embernek. Tény, hogy azok közé tartozom, akiknek lételeme a megosztás. De ez szerintem önmagában még nem feltétlenül bátorságról szól. Egyfajta belső késztetés, közlési kényszer, ami bennem és még sok más emberben is közös. Arra sarkall, hogy beszámoljunk a drámákról, amik bennünk zajlanak.
Hogy honnan a késztetés?
Nekünk,...
„Nem” – ezt a szót hallom a leggyakrabban a kislányomtól mostanában.
Eljött a rettegett „dackorszak”. A „terrible two”, ahogy az angol mondja. Amikor a gyerekek mindig ellenkeznek, dührohamokat kapnak és kikészítik a szüleiket.
Ezzel a korszakkal kapcsolatban is egy csomó mítosz él a köztudatban, amivel riasztgatják a szülőket. Például az, hogy a dackorszak csak a mai „libsi” nevelési elvek mellékhatása. Hogy a túlzott engedékenység miatt van, és hogy „kis szörnyetegeket” nevelünk, akik hisztivel manipulálják a...
