Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén. A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok. József Attila, Lassa, tűnödve (esti versek a drogriporterrel) kép: feilvan

Négy megjegyzés ezzel a sztorival kapcsolatban. 1) Vajon néhány gramm heroin és marihuána birtoklásából hogy jött össze a „kábítószer-kereskedelem bűntette”? Vajon csak azért, mert közös fogyasztás során átadta/beadta a szert a másik fogyasztónak? Akkor az elég gáz. 2) Arra lehet következtetni, hogy a rendőrséget a mentők értesítették az esethez (hacsaknem a férfi magára hívta a rendőröket, ami felettébb valószínűtlen). Azt a gyakorlatot, hogy a rosszul lévő emberhez a mentők kihívják a rendőrt, már 2005-ben elítélte mind az ombudsman, mind az Országos Mentőszolgálat. Ez ugyanis káros: az emberek nem fogják értesíteni a mentőket a félelem miatt. 3) Ha ez az eset Nyugaton történik, jó eséllyel lehetett volna a heroin-fogyasztóknál legálisan Naloxon. Ez egy olyan opiát antagonista gyógyszer, ami gyakorlatilag visszafordítja a túladagolás tüneteit. Könnyen beadható orrspray formájában is. Nyugaton képzik a szerhasználókat a használatára, Magyarországon viszont sajnos illegális. Egy ilyen gyógyszerrel a hasonló túladagolásos halálesetek megelőzhetőek lennének. 4) „Az ellenőrizetlen körülmények között készülő kábítószerek hatása kiszámíthatatlan” – csak nem? Legalizációra szólít fel a rendőrség?

Július 19-én rajtaütöttek a rendőrök egy bulin a Göd melletti Homokszigeten: terjesztőt nem sikerült elkapni, csak néhány bulizót sikerült traumatizálni: egyeseket megbilincselve, mentőmellény nélkül vittek be éjszaka a rendőrségre. A Drogriporternek név nélkül nyilatkozott számos a buliban résztvevő ember, és ez alapján sikerült rekonstruálni a történteket. A teljes cikket a Drogriporter Blogon olvashatjátok, link a hozzászólásban!

„Uram: legyen türelemmel szívének minden megoldatlan kérdése iránt, s próbálja meg magukat a kérdéseket megszívlelni, mint zárt szobákat vagy mint valamilyen sosem hallott nyelven írt könyveket,” írta Rainer Maria Rilke egy fiatal költőnek. „Ne kutakodjék most olyan válaszok után, melyeket senki meg nem adhat Önnek: még nem kelnének életre ezek a válaszok. Most arról van szó: éljen át mindent. Élje át a kérdéseket. Akkor majd talán, lassanként, egy szép napon élete beletorkollik a válaszba, szinte észrevétlenül.” Manapság talán túl sok is van a könnyen megtalált válaszokból. Az ember megguglizza, elolvassa a Wikipedián, megkérdi az AI-t. De ezek a válaszok, ha a szív mérlegén kell őket megmérni, könnyűnek találtatnak és tűzre vettetnek. Törékenyek és felejthetők. A valódi válaszokhoz valódi kérdések kellenek. Azokat az ember a saját tapasztalatainak kohójában olvasztja meg, kiválasztja az értékes fémet a hamistól, majd megmeríti a saját szenvedésének jéghideg vizében, míg aztán acélosan szilárd és mégis ruganyos életigazsággá válik. Nem mindig látjuk rögtön a megoldást a problémára. Nem mindig találjuk meg a kivezető utat. Van, hogy eltévedünk. Van, hogy mennyországokat keresünk, aztán a pokolban kötünk ki. De ahogy Churchill mondta, ha a pokolba jutottál, ne állj meg, csak menj tovább. Kép: Diogo Sampiao

Hú, hogy én pasiként is mennyi olyan céget, szervezetet láttam, látok, ahol vezető pozi(k)ban olyan pasik vannak, akik a saját cipőfűzőjüket is alig tudnák megkötni, ha nem dolgoznának alattuk olyan kevésbé megbecsült és megfizetett nők, akik elvégzik a munka oroszlánrészét és kijavítják a hibákat… Rengeteg okos, kreatív, tehetséges nőt látok magam körül. És nagyon jó lenne, hogy mire a kislányom felnő, ezek a buta sztereotípiák mennének a levesbe!

„Mi a jó isten bajod van, kicsi barátom? A szemét Orbán nem engedi, hogy ott drogozz, ahol akarsz? Hát, anyádat!” – förmed rá a nemzet véressszájú publicistája a koncerteken mocskosfideszező fiatalokra. Akik szerinte egyébként „kígyóvállú szarjancsik”, akik jó dolgukban nem tudják, mit akarnak. Nem tudom, hogy ez már az ifjúság megszólítása, amiről Orbán úr beszélt? Vagy ez még csak az előkészület? Mindenesetre adnék nekik egy politikai tanácsot. Csak úgy ingyen, nem is kell érte milliókat fizetni. Srácok, ez így nem fog menni! A „maifiatalok” nem azért mocskosfideszeznek a koncerteken, mert annyira fene nagy jó dolguk van. Hanem azért, mert nagyon sok szempontból sokkal rosszabb dolguk van, mint nekünk volt. Könnyű például lemamahotelezni egy generációt, de közben vakság nem látni, hogy mennyivel nehezebb ma egy fiatalnak önálló lakhatást teremteni, mint Bayer úr generációjának az átkosban. És nem, az sem elkényelmesedés miatt van, hogy egyre több egyébként tenni vágyó, szorgalmas fiatal lép le Nyugatra az egyre nyomasztóbbá váló, a független cselekvést urambátyám megalkuvásba fojtó keleti despotizmus elől. A „maifiatalok” egyáltalán nem alkotnak olyan elpuhult, élveteg, csak a bulizást és drogozást hajszoló homogén masszát, mint az ilyen dörgedelmek sugallják. Sok szempontból sokkal egészség-tudatosabbak, mint a korábbi nemzedékek. És bár lehet, hogy sokan közülük inkább szívnak el egy spanglit ahelyett, hogy pálinkával üssék ki magukat, egyáltalán nem akarnak mindenhol és mindig drogozni. Ellenben baromira elegük van az ereszen lekúszó képmutatásból, a fűvel szembeni zéró-toleranciát kocsmapropgrammal kombináló kettős mércéből, a bort ivó és vizet prédikáló döbrögi-erkölcsből. És nagyon sokuknak elegük van abból is, hogy hülyének nézik őket az egyre nyíltabban kirekesztő és gyűlöletkeltő agymosás iparosai. „Egyre közelebb kerülünk a tiszta beszédhez.” Legalábbis Bayer Zsolt szerint. És bizonyos szempontból igaza van: egyre közelebb kerülnek a tiszta náci beszédhez. ‍♂️ Fotó: Kristóf Balázs/444

Az idei posványosi dzsembori egyik nagy bejelentése: Hal Melinda pszichológus, a kormánypárti sajtó üdvöskéje, aki eddig leginkább hangosan képviselt homofób nézeteiről híresült el, immáron Horváth Laci drogbiztos csapatát fogja erősíteni. A megfelelő NERtársak a megfelelő helyekre! Remélem azért jó fizu is dukál majd „az óriási megtiszteltetés” mellé… Melinda és Laci „Mentális Védőpajzsot” építenek ( ‍♂️). Ráadásul árral szemben, hiszen „a csapból is liberális drogpromóció folyik”. Előre szólnak (szenkjú), hogy „ennek is megálljt kell parancsolni” (gondolom a jogállammal, a szabad sajtóval és a hasonló nyugati imperialista ármányokkal együtt). Hm, érdekes, a NER 15. évében, 15 év zéró-tolerancia után, 5 évvel a drogmentes Magyarországot célkitűző drogellenes stratégia lejárta után még mindig tombol a liberális drogterror Magyarországon? Még csak most fenyegetik megállítással? Akkor nem túl sikeres ez a magyar modell… Egyébként ha már mentális védőpajzs, kellene egy, ami véd a szakmai hitelességnek a politikai lojalitás oltárán való aprópénzre váltása, a kézivezérelt sajtóból ömlő gyűlöletkeltő propaganda, a közpénzen gründolt álcivil „kutatóintézetek” dömpingje, a tudományos bizonyítékokat és az emberi jogokat levegőnek néző blöffpolitizálás ellen is… Egyébként Melinda, ha már így szolgálatba helyezted magad a drogellenes háborúban, akkor elintézhetnél pár dolgot, hogy esetleg valami hasznos is történjen a változatosság kedvéért: – legyen átfogó, a szakma bevonásával készített nemzeti drogstratégia; – legyen újra célzott drogköltségvetés, pályázatokkal a segítő szervezetek számára; – a drogprevenciós civileket engedjék végre be az iskolákba, gondoskodjunk korszerű szemléletű prevencióról; – növeljük a kezeléshez való hozzáférést, csökkentsük a szakemberhiányt; – gondoskodjunk a lakhatási és szerhasználati problémák komplex, együttes megoldásairól. Csak hogy párat említsek.

Karácsony Gergely főpolgármestert gyanúsítottként hallgatják ki a Pride ügyében. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én azt mondom: respect, Karigeri, amiért tökösen beleálltál ebbe, és példát mutatsz abból, hogyan is kell viselkednie egy szabad európai főváros vezetőjének! Mert egy olyan országban, ahol a törvény csak a kólát védi, ahol diszkriminatív szabályokat hoznak kisebbségek ellen és önkényesen korlátozzák a szabadságjogokat, ott az igazságtalan szabályok megszegése polgári kötelesség. Éljen a magyar szabadság, éljen a Pride! ️‍ fotó: Korponai Tamás

„A kokainnal Isten közli veled, hogy túl sok pénzed van,” jelentette ki híresen Robin Williams az egyik stand-up műsorában. Akkoriban már nyíltan beszélt a drogproblémáiról, keserű humorba csomagolva. A 70-es évek végén vált világsztárrá, és a kokain hamarosan a mindennapok velejárójává vált számára. Hogy miért kokainozott? „A kokain egy búvóhely volt számomra,” vallotta be egy 1988-as interjúban. „A legtöbb ember hiperaktív lesz a kólától, engem viszont lelassított.” Mi elől keresett menedéket a kokainban? Ugyanaz elől, ami elől egyébként a színészetet, a komédiát választotta hivatásul. A magány, az elszigeteltség, a szeretetlenség elől. Mindaz elől, amivel már gyermekkorában küzdött. Bár Williams gazdag családban nőtt fel, karrierista szülei csúnyán elhanyagolták. Gyakran volt egyedül, a szüleire nem számíthatott. Túlsúlyos, gátlásos fiú volt, akit a kortársai gyakran kiközösítettek. És már gyermekként rá kellett jönnie, hogy a humor egyfajta védőpajzs és figyelem-felkeltési eszköz a számára. „Anyám figyelmét csak úgy tudtam elérni, ha vicces voltam. Úgyhogy elkezdtem szórakoztatni,” emlékezett vissza felnőttként. A kokain is egy ilyen pajzs volt számára. A filmforgatások után gyakran bekokainozott és egész éjszaka ébren maradt. És mivel a lejövés nem volt mindig sima, piával kezelte a kokain-másnaposságot. Az alkohol- és kokainfüggősége kéz a kézben járt. A Popeye című film forgatása idején még le is csukták kokain-kereskedelem miatt, de sikerület elérnie, hogy a vádakat ejtsék ellene. 1982. március 4-én az egyik legjobb barátjával, John Belushival drogoztak együtt. Williams volt az utolsó, aki még életben látta Belushit, aki aznap este túladagolásban meghalt. Ez mélyen megrázta Williamszet. Húsz évre teljesen letette a kokaint és a piát. De mint később megjegyezte, a józanság, bár előfeltétele a boldogságnak, nem jár vele együtt szükségszerűen a boldogság. Williams józanul is súlyos lelki problémákkal küzdött: szorongás, depresszió, önértékelési zavarok. Folyamatosan pörgött. Barátai szerint mintha rettegett volna attól, hogy leálljon, elhallgasson: és egyedül maradjon saját magával a csendben. Félt, hogy mit talál ott. És mégis, ebben a szorongó, hányattatott lelkű emberben végtelen kedvesség és együttérzés lakozott. Gyerekeket látogatott kórházakban Mrs. Doubtfire-nek öltözve, hogy felvidítsa őket. Szerződéseibe gyakran beleíratta, hogy a filmprodukciók csak akkor valósulhatnak meg, ha a stábban is meghatározott számú hajléktalan, veterán vagy szociálisan hátrányos helyzetű ember is dolgozhat. Neve rajta volt egy „privát listán”, amelyen keresztül hospice-szervezetek közvetítettek neki kívánságokat. Gyakran felhívott halálos betegeket telefonon, csak hogy beszélgessenek, megnevettessen valakit, akinek ez volt az utolsó kívánsága. „Szerintem a legszomorúbb emberek próbálnak a leginkább másokat boldoggá tenni,” mondta. „Mert tudják, milyen érzés, amikor teljesen értéktelennek érzed magad – és nem akarják, hogy bárki mással ez történjen.” 2003-ban visszaesett az alkoholizmusába, és évekig zugivó volt, amit a felesége elől is titkolt. Aztán 2006-ban elment egy rehabilitációs programba, és ezúttal már élete végéig sikerült letennie az üveget. „A függőség nem akaratgyengeségből fakad,” mondta. „Fájdalom hajtja.” Williams élete végén súlyos krízisbe került. Szorongás, paranoia, pánikrohamok gyötörték. Azt hitte, hogy megőrült, és szép lassan teljesen elveszíti az eszét. Ezért 2014. augusztusában felakasztotta magát. Csak a boncolás során derült ki, hogy egy ritka neurodegeneratív betegségben szenvedett (Lewy-testes demencia). Nem egyszerűen öngyilkos lett: egy súlyos betegség ölte meg, amivel még csak tisztában sem volt. „Mindenki, akivel találkozol, olyan harcot vív, amiről semmit sem tudsz,” mondta. „Légy kedves. Mindig.” ❤

Az a helyzet, hogy mindig akkor bukik az ember a legnagyobbat, amikor a legnagyobb az arc. Amikor éppen azt hiszed, hogy sínen vagy, és neked semmi sem árthat – akkor fog kisiklani a vonat. Amikor már éppen elteltél magaddal, hogy veled olyan biztos nem fordulhat elő, mint X-el vagy Y-al – pont akkor fog előfordulni veled. Ha meg vagy győződve róla, hogy te már ezen túl vagy – akkor fogsz visszaesni egy régi szenvedélybe. Mikor kigúnyolod a másikat, aki gödörbe esett – te is bele fogsz esni. Ha a kudarcaink valamit tanítanak nekünk, akkor az alázat fontosságát. Még akkor is, és akkor a leginkább, amikor éppen azt hisszük, hogy jól mennek a dolgok. Törékeny, tökéletlen, gyarló lények vagyunk. Minden ember az. Rugalmasságot, rezilienciát az adhat, ha ezt elfogadjuk és belátjuk. (note to myself)