A TASZ Bécsben interjút készített Jan van der Tasszal, Hollandia korábbi németországi nagykövetével és a Holland Drogpolitikai Alapítvány szakértőjével aktuális kérdésekről. Az interjú a Magyar Narancsban jelent meg.
Az Európai Parlament Állampolgári jogi-, Belügyi és Igazságügyi Bizottsága április 20-án nyilvános meghallgatást rendezett az új uniós drogpolitikai akciótervről. A meghallgatásra politikai döntéshozók mellett civil és szakmai szervezetek képviselőit is meghívták.
A műsor előfeltevéseinek problémái
A műsorban nem különült el két terület melyeket pedig igen fontos lenne megkülönböztetni. Az egyik a kábítószerek potenciális veszélyességének kérdése, a másik pedig az hogy a kábítószer-problémát milyen módon lehet kezelni.
A leggyakoribb érvrendszer úgy hangzik, hogy mivel az adott kábítószer „nagyon veszélyes”, indokolt, sőt szükségszerű fogyasztásának büntetése (kriminalizálása) azért hogy „visszaszorítsuk a fogyasztását”, megelőzzük a kipróbálásukat. A büntetés hatékonysága a megelőzésben és a...
Tisztelt Bethlen János, tisztelt Nap-kelte szerkesztőség,
A Nap-kelte 2005. április 11.-ei adásában (Büntetné a marihuána szívást) Dr. Csernus Imre több olyan állítást is megfogalmazott, amelyek a tudományos tények ismeretében nem állják meg a helyüket.
A legtöbb ember, aki marihuánát szív, alkalomszerűen teszi (1). A legtöbb rendszeres használó húszas évei végére felhagy marihuána-fogyasztásával (3). Nagyon kevesen válnak napi marihuána-használóvá, és ezeknek is egy töredéke válik valóban függővé a szertől.
Számos, az elmúlt évtizedekben változatos körülmények között elvégzett...
„Bethlen János – Csernus Imre pszichiáter van itt, jó reggelt kívánok.
Csernus: – Jó reggelt kívánok.
Bethlen: – És azért kértük hogy fáradjon ide, mert olvastuk az újságban, hogy ebben a bizonyos marihuána vitában állást foglalt. És ha jól értelmezem, akkor azt mondta, hogy nem helyesli ugyan, hogy az alkalmi fogyasztókat börtönbüntetéssel fenyegeti a Büntető Törvénykönyv, ám de veszedelmesnek tartaná hogyha legalizálnák ezt a szert.
Csernus: – Ez így van.
Bethlen: – És egyébként mi a véleménye ezekről az akciókról amik most zajlanak szerdánként,...
A kanadai egészségügyi minisztérium kedden a világon elsőként hagyta jóvá a GW Pharmaceutical gyógyszercég új, kannabisz növényből nyert kivonatot tartalmazó termékét, amelyet szájspray formátumban hoznak forgalomba. A gyógyszer elsősorban a sclerosis multiplexben szenvedő betegek fájdalmainak és izomgörcseinek csillapítására alkalmas.
A konzervatív többségű litván parlament ki szeretné venni az ország nemzeti drogstratégiájából az ártalomcsökkentésre utaló ajánlásokat és előírásokat – ezzel kérdésessé válhat, hogy a litván drogfogyasztók a jövőben is részesülhetnek-e metadon terápiában vagy hozzájuthatnak-e steril fecskendőkhöz.
Tisztelt Aktív szerkesztőség, tisztelt Jana Gabriella és Ligeti László,
Az Aktív 2005. március 30. Vadkender, csak fű alatt című adásában félrevezető és hamis állítások hangzottak el.
A műsor végén feltették a kérdést: "A drogfogyasztó beteg vagy bűnöző?" Ha megkérdeztek volna olyan szakembert akinek a kábítószer kérdés a szakterülete, elmondta volna, hogy a „vita” ebben a formában értelmetlen. A drogfogyasztók legnagyobb hányada se nem beteg sem pedig bűnöző. Magyarországon a legelterjedtebb illegálisan fogyasztott szer a marihuána. Az ezt a szert...
Kanadában nagy hagyományai vannak az Amerikai Egyesült Államokból érkező menekültek befogadásának: a 19. században Ülő Bika és a lakota indiánok, később a szökött afro-amerikai rabszolgák, a 60-as években a vietnámi behívó elől menekülő katonaszökevények találtak új otthonra az északi szomszédnál. Napjainkban egyre többen folyamodnak a kanadai menekültstátuszhoz a drogháború üldözöttei közül, akiket otthon súlyos, gyakran évtizedes börtönbüntetés vár
A „kapudrog elmélet” szerint a kannabisz használata „keményebb drogok”, mint a heroin vagy kokain használatához vezet. Gyakran ezzel az elmélettel indokolják azt a kívánalmat, hogy a kannabisz illegális drog maradjon annak ellenére, hogy számos legális szernél bizonyítottan veszélytelenebb.
Igaz hogy a marihuána fogyasztása tipikusan előbb történik mint a többi illegális szeré. Ugyanakkor nem a marihuána fogyasztás az oka a későbbi „keményebb” illegális szerek használatának, de még nem is a legjobb előrejelzője.
Sokkal többen...