Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Emlékeztek, mit mondott Uri Bronfenbrenner gyermekpszichológus, mire van mindenekelőtt szüksége minden gyermeknek?
Legalább egy olyan felnőttre, aki irracionálisan megőrül érte.
Jobb esetben persze mindjárt kettőt is kap. Én ezen szerencsések közé tartozom. Megvannak persze a magam sérülései, de volt miből táplálkoznom – és van mit továbbadnom a gyerekemnek.
De ha valakiért egyetlen felnőtt sem őrül meg irracionálisan, hát azt egész életére megsínyli. Még akkor is, ha egyébként racionálisan mindent megkap, amire egy embernek szüksége van a túléléshez.
A hiányt úgy...
Bizonyára sokan olvastatok a sajtóban arról, hogy kiderültek Matthew Perry halálának részletei. Sajnos nagyon csúnya történet: az emberi felelőtlenség és a felelőtlenségen/szenvedésen élősködő kapzsiság története.
Öt ember ellen emelt vádat az ügyészség, köztük olyan orvosok ellen, akik annak ellenére is felírták neki a ketamint, hogy tudták: súlyos függőséggel küzd és egy másik klinikán korábban már sikertelenül próbálta növelni az adagját.
„Kíváncsi vagyok, mennyit fog fizetni ez a barom,” üzente az egyik orvos a másiknak.
„Találjuk ki,” válaszolta a...
Érdekes, hogy ugyanaz az ember akár ugyanazon a napon is mennyire más lelki állapotokat tapasztalhat meg.
Felébredhetsz, telis-tele életörömmel és tenni vágyással, csak hogy délutánra elfogyj, mint a gyertya lángja. Vagy felébredsz a tökéletes életunalommal, majd délután már ide neked az oroszlánt is.
Délelőtt az utcán sétálva utálsz minden embert, ügyet sem vetsz a koldusra és lökdösődsz a buszon. Aztán délután mosolyogva köszönsz az eladónak, pénzt adsz egy hajléktalannak és segítesz a kismamának leszállni a babakocsival.
Délben egészséges ételeket pakolsz a tálcádra és cukros...
Chris Voss az FBI túsztárgyalója volt, számos éles helyzetben kellett életeket mentenie. Miután visszavonult, a tapasztalatait próbálta átadni a nagyközönségnek is. Létrehozta a Fekete Hattyú (Black Swan) nevű szervezetet, ami képzéseket nyújt és tárgyalási képességeket fejleszt. 2016-ban jelent meg a könyve „Never Split the Difference: Negotiating As Your Life Depedended On It” címmel.
A könyvből az derül ki, hogy a jó túsztárgyaló nem az, aki fejben bonyolult számításokat tud elvégezni, akinek remek pókerarca van vagy aki meg tudja félemlíteni a másikat. Hanem az, akinek...
Bizonyára mindenkinek van olyan barátja, rokona ebben az országban, aki pusztította magát. Piával, vagy valami más függőséggel. És hiába próbálták jelezni a körülötte lévők, hogy itt bizony komoly probléma van, az istennek se akarta felismerni. Terelt, hadovált, bagatellizált és relativizált. Mutogatott, mindenkire és mindenre, csak ne kelljen szembesülni a fő problémával. Csak ne kelljen felelősséget vállalni, csak ne kelljen elismerni a gyengeséget.
Szomorú látvány, amikor a valóság, amit emberünk kidobott az ajtón, visszaköszön az ablakban. Jelentkeznek a problémák: kirúgják a...
Gondolom olvastátok, hogy mi történt Mosonmagyaróváron: egy 19 éves lány ámokfutásba kezdett, megkéselte az apját és nagyanyját, az utcán egy férfit, majd megtámadott egy dohányboltost. Szörnyű eset.
Hogy pontosan mi az ügy háttere, az még nem világos. Az viszont nem meglepő, hogy a sajtó egy részében rögtön azt hangsúlyozták ki, hogy az elkövető kábítószert fogyasztott.
„Ja, hogy drogos volt,” kiált fel a médiafogyasztó polgár. „Akkor máris érthető az egész!
Pedig nem. Nem érthető. Már többször leírtam, de soha nem elégszer: önmagában egyetlen drog fogyasztása...
Régebben volt olyan gusztustalan szokás, hogy a fekete szerepeket feketére pingált arcú fehér színészek játszották el. És persze rájátszottak, hogy minél majomszerűbbnek, minél primitívebbnek mutassák be a feketéket, a fehér közönség nagy mulatságára. Nem csoda, hogy ennek a terhes öröksége mind a mai napig él, és azóta is ingerült reakciót vált ki, ha egy fehér feketéket utánoz. Még egy szót is kitaláltak erre: cultural appropriation. Ami a gyarmatosítás és a rabszolgaság történelmi kontextusában érthető meg igazán.
Ugyanez megfigyelhető volt más kisebbségeknél is. Például az idősebbek...
Egy ősi buddhista írás (szútra) szerint a Buddha egy ízben megkérdezte egy tanítványát: „Mennyi ideig tart az emberi élet?”
„Néhány napig,” felelte az. „Nem értetted meg az Utat,” rázta meg a fejét a Buddha.
Megkérdezte ugyanezt egy másik tanítványtól is, aki ezt felelte: „Egy étkezésnyi időig.” De a Buddha csak rázta a fejét: „Te sem értetted meg az Utat.”
Ekkor egy harmadik tanítványt kérdezett, aki így válaszolt: „Egy lélegzetvételnyi ideig.” A Buddha bólintott: „Te megértetted az Utat.”
...
„Nem, nem akarok a 20-as éveim végén gyereket szülni, és ez minden, csak nem önzőség,” írja Ollé Réka a Glamour című női lapban (belinkelem a hozzászólásban). Az ilyen lapokat persze nem olvassák el a demográfiai forradalom vezérei, akik többnyire őszhajú öltönyös alfahímek. Bár előszeretettel matatnak az emberek hálószobájában, megszabva, hogy kinek hogyan kellene élni a magánéletét, de abban már nem jeleskednek, amikor oda kéne figyelni, meg kellene hallgatni, hogy mit gondolnak az érintettek: maguk a fiatal nők.
Pedig szerintem érdemes. Nekünk, pasiknak is. Még akkor...
Dr. Gladys McGarey egy amerikai orvos, aki idén töltötte be a 103. életévét.
McGarey a holisztikus gyógyászat híve: ami az ember testét, lelkét és szellemét egységként kezeli. A II. világháború idején lépett először orvosi szolgálatba, amikor a betegséget kizárólag biológiai jelenségnek tartották, és ez a szemlélet még szokatlannak számított. Olyannyira, hogy a főnöke többször pszichiáterhez küldte, hátha nem épelméjű. Ő azonban kitartott az elképzelései mellett, és 1973-ban ő alapította meg férjével az Amerikai Holisztikus Gyógyászati Egyesületet (AHMA). Hat gyermeket nevelt fel, és...
