Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Máté Gábor nagy hatással volt a gondolkodásomra. Ma is azt gondolom, hogy úttörő szerepet játszott, játszik abban, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenkori viselkedésünk zavarainak a hátterében olyan megküzdési stratégiák állnak, amelyek visszavezethetők a korai gyermekkorunkra. Vagy még annál is korábbra (transzgenerációs traumák).
Az ún. trauma-informált megközelítés egy sor területen, például a pszichoterápiában, a szociális munkában, az orvoslásban és az oktatásban egy új, humánus és holisztikus látásmód elsajátításával jár. Olyan szempontokat hoz be, amelyek eddig...
Van értelme az egésznek?
Ez a kérdés újra és újra átjárja a lelkünket.
Azoknak, akik az életútjuk javarészét már maguk mögött tudják. És azoknak is, akik még úgy néznek az életre, mint ami még előttük áll.
Időről időre nekifeszülünk a kérdésnek, majd elernyedünk. Lelkesedünk, elcsüggedünk. Töprengünk, vállat vonunk.
Mi, emberek, jelentéskereső lények vagyunk. Átjár bennünket a vágy, hogy nálunknál valami nagyobbnak legyünk a részei. Sóvárgunk arra, hogy jelet hagyjunk magunk után. És keressük az egyedi zárat, amibe kulcsként pontosan beleilleszkedünk.
Válaszokat persze...
Gyakori és közkeletű tévhit: „én nem vagyok jó meditáló, mert a gondolataim folyamatosan elkalandoznak”.
Persze, hogy elkalandoznak. Ilyen az elme természete.
De miközben ítélkezel saját magad fölött, ne felejts el valami fontosat: ha megfigyelted, hogy az elméd elkalandozik, akkor a meditációd egyáltalán nem volt hiábavaló. Hiszen a meditáció egyik lényegi eleme pont az, hogy megfigyeld az elméd működését.
Megfigyeled, hogyan keletkeznek és múlnak el észleletek, gondolatok, érzések.
Ha módszeresen és kitartóan teszed, akkor tanulsz belőle. És gyarapodsz e tudás...
Egy új divatos kifejezés visszhangzik szerte az európaiak által lakott világban: woke.
Mint az ilyen trendi szavakkal lenni szokott, sokkal többen használják, mint ahányan értik, hogy mit jelent. Késhegyig menő vitákat folytatnak róla, hatalmas indulatokat kavar, és rengeteg különféle mozgalmat és nézetet skatulyáznak be alá. Amelyeknek, tegyük hozzá, gyakran semmi közük egymáshoz. Koherenciát és következetességet hiába is keresnénk.
Ha a szó eredeti jelentését nézzük, nincs benne semmi rossz. Annyit jelent: felébredett. Vajon miért vált ki ekkora indulatot egy alapvetően pozitív...
Sokan talán csodálják az olyan, a megvalósult amerikai álmot élő techmilliárdosokat, mint Elon Musk. Én nem tartozom közéjük. Bennem olyan érzetet keltenek, mint egy magát felnőttnek tettető frusztrált kamaszfiú, aki tele van kisebbrendűségi komplexussal.
Nem mintha a tehetségük, a kreativitásuk ne lenne csodálatra méltó. De a bennük feszülő irdatlan bizonyítási vágyat rendre vissza lehet vezetni egy olyan gyermekkorra, amiben szinte mindig ők húzták a rövidebbet. Biztosan ők voltak azok a különcök az iskolában, akiket kigúnyoltak a lányok, és akiket megaláztak a fiúk. Ettől a múlttól...
A múltkor kitettem egy posztot arról, hogy az életünk ebben a mi magasan fejlett technikai civilizációnkban és fogyasztói társadalmunkban éppen olyan, mint egy fogságban tartott állaté az állatkertben. Kényelmes, de egyben rendkívül korlátozott. Még akkor is, ha mi azt hisszük, hogy rendkívüli szabadságot élvezünk.
Egyáltalán nem dicsekedhetem azzal, hogy amiről itt írok, az egy hű de eredeti gondolat lenne: előttem sokan megfogalmazták már ezt. Például ott van Máté Gábor új könyve, ahol ő ezt a jelenséget „mérgező kultúraként” azonosítja. Viszont a hozzászólásokból ítélve...
„Neki milyen lelkesen meséltél róla, amikor meg én kérdeztem, hogy mi volt, szűkszavúan válaszoltál!”
Ismerős ez nektek? Aki hosszú távú párkapcsolatban él, annak valószínűleg igen. Az egyik fél lelkesen, szenvedélyesen mesél egy harmadiknak. A másik ezt hallja, és rosszul esik neki.
Vajon miért fáj annyira, amikor azt látjuk, hogy a másik sokkal lelkesebben mesél egy harmadiknak? Könnyű lenne rávágni, hogy féltékenység. De valójában ennél többről van szó. Nem feltétlenül gondolod, hogy a partnered akar valamit attól az illetőtől – egyszerűen az fáj neked, hogy...
Egy kormánypárti oldal (amit nem reklámozok) interjút közölt egy Erica Komisar nevű pszichológussal, akit az anyaságról szóló könyve miatt hívtak meg az MCC Feszt nevű kormányközeli rendezvényre. A könyve is megérne egy külön misét: a fő állítása az, hogy az anyáknak az első három évben teljesen a gyereknevelésre kell összpontosítaniuk. A könyv erős kritikákat váltott ki Amerikában, ugyanis sok dolgozó anyuka úgy értelmezte, Komisar ezzel a kiváltságos nők pozíciójából osztja az észt azoknak az anyáknak, akik nem tehetik meg, hogy három évre megszakítsák az életüket. Ebből már valószínűleg...
Bizonyára mindannyiunk számára ismerős az olvasmányainkból és a filmélményeinkből a kiképzőőrmester figurája. Aki az első pillanattól pokollá teszi az újoncok életét, folyamatosan bombázza őket saját maguk értéktelenségéről szóló üzenetekkel. Szorongást kelt és szégyent, hogy az újonc azt érezze: ő csupán egy jelentéktelen csavar a nagy gépezetben, akinek az egyetlen dolga, hogy a saját szükségleteit háttérbe szorítva, érzelmeit elfojtva szolgálja azt.
Ha van igazi megtestesülése annak, amit mérgező férfiasságnak (toxic masculinity) neveznek, hát akkor egy kiképzőőrmester az. Ha fáj...
Egy egész életét akváriumban töltő tengeri hal álmainak netovábbja valószínűleg az lenne, hogy többször etessék, vagy hogy legyen az akváriumában több növény és színes kő.
De nincs fogalma arról, hogy milyen az óceán végtelen kék térségein rajban úszni.
Egy oroszlán, ami egész életét állatkertben töltötte, valószínűleg arról álmodik, hogy kibővítsék a ketrecét, több húst kapjon és többször párosodhasson.
De nem képes felfogni azt, hogy milyen a szavanna hatalmas mezőit járni a falkájával, vad után kutatva.
Sokszor úgy érzem, mi, emberek is ilyen korlátozott álmokkal és...
