Ha ma valaki a függőségről beszél, szinte biztos, hogy előbb-utóbb kimondja a szót: dopamin. Könyvek, podcastok, TED-előadások és prevenciós kampányok sorolják, hogyan élünk egy „dopaminkorszakban”, ahol az agy jutalmazó rendszere túlterhelődik a drogoktól, az alkoholtól, a közösségi médiától, a pornótól, az online vásárlástól. Anna Lembke nagy hatású könyve, a Dopamine Nation (magyarul: Dopamin korszak) pontosan erre az érzésre tapint rá: mintha a modern világ egy állandó dopamin-infúzió lenne, amely lassan, de biztosan függővé tesz bennünket. Ez a magyarázat izgalmas, gondolatébresztő és kényelmes. Van benne egyetlen kulcsszereplő, egyetlen agyi vegyület, amely köré felépíthető a történet. Ha megértjük a dopamint, megértjük a függőséget – sugallja sok népszerű narratíva. Nem véletlen, hogy ez a gondolat mennyire termékenynek bizonyult. A dopaminnak kétségkívül fontos szerepe van a függőség kialakulásában, de az utóbbi évtizedek kutatásai sok korábbi elképzelés újragondolását tették szükségessé. Vajon miért téves kizárólag a túl sok dopaminra visszavezetni a függőséget, vagy „dopamin detoxnak” tartani a felépülést? A Drogriporter elemzéséből kiderül, belinkelem a hozzászólásba, olvasd el és tudj meg többet erről az izgalmas vegyületről! És ha tetszett, ha fontosnak tartod a tájékoztató munkánkat, kérlek, légy Te is rendszeres támogatónk, nélküled nem megy! ❤

A minap a Tilos Rádión beszélgettem Strényi Verával, aki a Kuckó Önkéntes Program alapítója. A program a gyermekotthonokban élő gyermekeknek próbál segíteni adományok gyűjtésével, szervezésével és önkéntes munkával. Hihetlen nő – hihetetlen energiákkal és tennivágyással. Én is nagyon sokat írtam az elmúlt években a „gyermekvédelem” áldatlan helyzetéről Magyarországon – a rendszer nem egyszerűen ezer sebtől vérzik, de leginkább az összeomlás állapotában van. Ezt eddig is tudtam. Sorra hullanak ki a csontvázak a szekrényekből, rengeteg abúzus és bántalmazás történt, történik – és az egész rendszer válságáért vastagon felelős a Hatalom. Viszont amire közben kevésbé gondolunk, az, hogy ez a válság milyen hatással van azokra a tisztességes, tiszta szívű, lelkiismeretes nevelőkre, akik gyakran nevetséges pénzért, zéró megbecsültség mellett próbálják menteni, ami menthető. Akik gyakran elképesztő munkateher alatt, éjszakázva, több műszakban, összevont csoportokban, megfélemlítve és megszégyenítve is próbálnak helyt állni és emberséget, gondoskodást adni azoknak a gyerekeknek, akikről már mindenki lemondott. Kevés fontosabb munkát tudok elképzelni! A média és a közélet joggal hangos a gyermekvédelem botrányaitól és a lelketlen ragadozók viselt dolgaitól. De ne feledkezzünk meg arról, hogy nem mindenki gazember, aki a gyermekvédelemben dolgozik! Sőt, nagyon sok olyan ember dolgozik ott, akik előtt én személyesen mélyen, a földig meghajolok, és kifejezem a legnagyobb tiszteletemet és hálámat. Most így ünnepek előtt különösen gondolkodjunk el azon, hogyan tudunk JÓL segíteni – mert ha rosszul tesszük, azzal inkább ártunk, mint használunk. Az adományozás például nem lomtalanítás! És nem lehet csak úgy odamenni és odavinni valamit, amire lehet, hogy nincs is szükség. Ezért fontos, amit Vera és a Kuckó Program csinál: folyamatosan kapcsolatban vannak az otthonokkal, jól ismerik a helyzetet, és tudják, mikor mire van szükség. Kérlek, látogassatok el a Kuckó Önkéntes Program oldalára, tanuljatok, segítsetek! ❤

Ma reggel olvasom, hogy a Medián szerint történelmi mélyponton van a kormánypárt támogatottsága a fiatalok körében (40 év alatt 14% ). Gratulálok Horváth Laci drogbiztosnak, ő is derekasan kivette a részét ebből a szép eredményből! ❤ Csak így tovább! Remélem még sok csodafegyver van a kormány tarsolyában, klubok és zenészek elleni razziákkal, vallásos könnyűzene programmal, pálinkagőzös demagógiával, eltusolt gyermekabúzus-ügyekkel, digitális boomer kommandókkal, genZ-fikázó Bayerzsolttal. Ma már látszik: semmi sincs, amivel jobban meg lehet szólítani a fiatal szavazót. Hülyére kell venni, ezt szereti, a számok is mutatják. Ja és persze még sok olyan videót, ahol Maruzsa államtitkár úr pajzán dalocskákra vonul be ünneplő diáklányok között! Az úgy megdobogtatja a fiatal női szavazók szívét, hogy rögtön körbeszülik a Kárpát-medencét…

Mi, hogy Tánc a Szabadságért? Meg istentelen techno? Hogy a nyugati imperialisták röhögjenek a markukba? Még mit nem! Vallásos könnyűzene – ez kell a magyar fiatalnak! Egyébként erről nekem a South Park egyik emlékezetes epizódja (Christian Hard Rock) jut eszembe, amikor Cartman keresztény rock zenekart alakít Hit+1 néven, és a szerelmes dalokban a „Baby” szót mindenhol „Jézusra” cseréli ki, csak hogy egy csomó pénzt keressen meg díjat kapjon… Ez a „vallásos könnyűzene” projekt nem csak azokat zavarja, akik nem hisznek semmiben. De gyanítom, hogy a hiteles spirituális életet élők és a valódi hívők is leginkább így reagálnak rá: ‍♂️ Szóval vallásos könnyűzenére fel, fiatalok, most jól fizet!

Már régóta lenyűgözőnek találom Richard C. Schwartz Belső Családrendszer (Internal Family Systems, IFS) pszichoterápiás módszerét, aminek az eredményességét egyre több empirikus kutatás támasztja alá. Denverben a Pszichedelikus Tudomány 2025 konferencián majdnem sikerült is meginterjúvolnom Schwartzot a filmünkhöz – de végül sajnos nem jött össze az interjú. Az IFS többek között a függőség működésének megértéséhez is érdekes támpontokat ad – ezt próbálom ebben a cikkben összefoglalni. A Belső Családrendszer modellje szerint a függőség nem erkölcsi kudarc és nem pusztán biológiai zavar, hanem egy túlterhelt belső rendszer kétségbeesett kísérlete az érzelmi túlterhelés elkerülésére. A link a hozzászólásban – olvassátok, osszátok! ❤

Horváth Laci azt írja, „talpra állították a feje tetejéről” a szabályozást: a szigorítás óta „ami kábítószerként működik, az kábítószer”. Well well, Laci, szerintem ezt nem gondoltad teljesen végig. Először is, mi az, hogy „kábítószerként működik”? Módosítja a tudatállapotot? Függőséget okozhat? Euforizál? Relaxál? Teljesítményt fokoz? Mindez nem csak illegális szerekre igaz, hanem egy sor legális szerre is. Mint amilyen a kormány által hőn szeretett alkohol, vagy a nikotin, a koffein és egy csomó gyógyszer. Ezeket persze a törvény szépen kiveszi a kábítószer kategóriából. Csak úgy, önkényesen. Pedig ha a neurobiológiai hatásmechanizmust megnézed, akkor bizony teljesen ugyanúgy működnek, mint az illegális szerek. Ha nem így lenne, nem kéne külön felsorolni őket a törvényben, mint kivételeket! De többet mondok: „kábítószerként” működhetnek bizonyos ételek vagy viselkedések is. Ma már agyi képalkotó eljárásokkal is bizonyított tény, hogy egy viselkedési függőség során kísértetiesen hasonló agyi folyamatok zajlanak le, mint a kábítószer-függőség esetében. „Mostanra nem csak a kémiai összetétel számít, hanem a szándék is!” – gagyogja. Vajon az alkoholista szándéka mennyiben más, mint a heroinfüggőé vagy a szerencsejáték-függőé? Vagy mondjuk a közösségi médiát összerakó élelmes vállalkozók szándéka mennyiben más, mint a fűdíleré vagy a kocsmárosé? Profitot akarnak szerezni azzal, hogy az emberek agyi jutalmazó rendszerét eltérítő terméket árulnak. Az igazság az, hogy tudományos értelemben semmi olyan kritérium nincsen, ami megkülönböztetné az illegális szerek „működését” legális szerekétől. Ez az egész egy önkényes politikai megkülönböztetésen alapszik: az a kábítószer, amire én a saját kulturális előítéleteim alapján azt mondom, hogy az. Oszt jónapot. Eddig is így volt, mostantól is így lesz. Nincs ebben semmi „talpra állítás”. Egy „talpra állított”, értelmes szabályozás ott kezdődne, hogy valóban tudományos módszerekkel elemeznék az egyes szerek kockázatait és társadalmi ártalmait, és ahhoz mérnék a szabályozást. Nem pedig fordítva.

Magasban éltem, szélben, a nap sütött, most völgybe zárod tört fiad, ó hazám! Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal alkonyi tájakon égi játék. Sziklák fölöttem, távol a fényes ég, a mélyben élek, néma kövek között. Némuljak én is el? mi izgat versre ma, mondd! a halál? – ki kérdi? ki kéri tőled számon az életed, s e költeményt itt, hogy töredék maradt? Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik, sírba se tesznek, a völgy se ringat, szétszór a szél és – mégis a sziklaszál ha nem ma, – holnap visszadalolja majd, mit néki mondok és megértik nagyranövő fiak és leányok. Radnóti Miklós, Nyugtalan órán (esti versek a drogriporterrel)

A szentendreiek végre nyugodtan hajthatják álomra a fejüket, ez a négy fiatal sem fogja már a közbiztonságot veszélyeztetni ezzel az irdatlan mennyiségű fűvel… Néha annyira frusztráló már ez az egész, hogy legszívesebben megráznám a vállát azoknak, akik ennek tapsolnak: ember, tényleg azt gondolod, hogy a rendőröknek az adófizetők pénzéből tinik zsebében kell kotorásznia? Most tényleg, kinek lett jobb attól, hogy négy fiatalt kriminalizáltak, és egy csomó pénzt és papírmunkát fognak fecsérelni egy értelmetlen büntetőeljárásra? Nevetséges. Szánalmas. Abszurd.

A magyar közélet egyik legabszurdabb fordulatát éljük meg éppen: komoly politikusok és véleményformálók vért izzadnak, hogy igazolják azt, amit nem lehet igazolni. Hogy felnőttek rájuk bízott gyerekeket vernek, kínoznak, erőszakolnak a gyermekvédelem intézményeiben. Döbbenten kell szembesülni azzal, hogy nem elég megmutatni a gyermekek elleni erőszakot: még érvelni is kell, hogy mi ezzel a gond! És sajnos itt kell szembesülnünk azzal, hogy ezzel az országgal jóval több probléma van, mint egyszerűen a kormánya. A kormány ennek az országnak, ennek a népnek a lehető legrosszabb beidegződéseit és hiedelmeit gerjeszti, azokból élősködik. De ha ezek a beidegződések és hiedelmek nem lennének eleve erősek, akkor a kormány már rég megbukott volna. A szomorú igazság az, hogy a magyar nép jelentős része tényleg azt gondolja, hogy gyerekeket földön taposni rendben van – ha „rossz gyerekekről” van szó. És ha a verés, a kínzás vélt „pedagógiai céllal” történik. Ami most történik, az valahol a csődje, a kudarca több évtizedes iskolai nevelésnek is. Minden irodalomoktatás dacára a társadalom jelentős része teljesen immunis maradt mindazokra a humanisztikus nevelési elvekre, amelyeket a magyar irodalom színe-virága képvisel. Például Ottlik Géza Iskola a határon című regényét említeném, ami a kőszegi katonai iskola mindennapjain keresztül mutatta be, mennyire gyászos lélektani eredményekkel jár a tekintélyelvű, militarista nevelés. Ugyanaz, ami most megint uralkodóvá kezd válni gyermekvédelemben és egyre több iskolában is. Mintha tényleg megállt volna az idő. Egyik kedvenc filmemben,Radványi Géza Valahol Európában című örökérvényű alkotásában van egy emlékezetes és jelképes jelenet. A rendőr, akik ezt a régi, tekintélyelvű, büntetés-központú szemléletet testesíti meg, gondosan becsomagolja az egyenruháját és elteszi naftalinba. „Elmenni? Te hülye. Dehogy megyünk, maradunk! Naftalinba tesszük az uniformist, nehogy beleessen a moly.” És a film minden humanista végkicsengése ellenére tudjuk, hogy a rendőr túlélő-logikája valójában nagyon is működőképes és sikeres ebben az országban: hiába változnak a rendszerek, a mélyben megbúvó mentális alapstruktúrák maradnak. Lehet rá számítani, hogy a bármilyen humanisztikus cukormáz alatt valójában mindig is megmarad az igény a nyers erőszakon és megfélemlítésen alapuló „rendre”. Mégis: látni kell, hogy az idő megállása egyben illúzió is. Veszélyes illúzió, amit próbálnak lenyomni a torkunkon. Nem a 1920-as, nem is az ötvenes években élünk. És bár a magyar társadalom egy része reménytelenül megrekedt, de a fiatalabb generációk körében már termékenyebb talajra hullottak olyan eszmék, amelyek megkérdőjelezik és elutasítják az erőszak „pedagógiáját” és a tekintélyelvű nevelést. Több egymással ellentétes erő működik a háttérben – hullámok gerjesztenek ellenhullámokat. A közös cselekvésnek van értelme és hatása. A jövő Magyarországa nincs eleve elrendelve – éppen most születik, minden pillanatban. Neked is van hangod, neked is van hatásod és neked is van szereped. És ha csak az apatikus, passzív szemlélő szerepét választod, akkor éppen abban a helyzetben vagy, amiben a Hatalom tudni szeretne téged.

Tegnap összegyűltünk a szervezői csapattal, hogy ünnepeljünk – és hogy átbeszéljük a Tánc a Szabadságért – Tüntetés a józan drogpolitikáért eseményt: reflektáljunk arra, ami jó volt, vagy amin még lehet javítani, és hogy ki mit gondol a jövőről. Bár volt egy jó pár dolog, amin lehet még változtatni, főleg, ha több időnk lesz készülni, mint két hét – de két dologban egyetértettünk. Abban, hogy mindenkinek nagyon pozitív élmény volt együtt dolgozni és hogy folytatjuk a jövőben is. A közeljövőben arra fogunk fókuszálni, hogy kitaláljuk, milyen formában. Az biztos, hogy hasonló rendezvény még lesz. Egyébként vicces, hogy mennyire nem felel meg a kormány által sujkolt „drogos” sztereotípiáknak ez a sokszínű társaság: a maguk területén elismert, sikeres szakemberek, művészek, köztük gyerekeket tisztességgel nevelő családanyák és családapák. Mindannyiunknak tele van a hócipője a kormányzati demagógiával, ami a drogkérdésben megnyilvánul – és hiszünk abban, hogy a szabad emberek közös cselekvésének van értelme. Vive la résistance! ❤ ✊