A függőség nem csak az egyénekben létezik – hanem rendszerekben. Rosszul működő közösségekben. Diszfunkcionális családokban. Mérgező munkahelyekben. Kiégett kapcsolatokban. Életszerűtlen elvárásokban. Kirekesztő társadalmakban. Nárcisztikus kultúrákban. A függőség nem egyszerűen egy egyén rossz döntéseiből fakad. Pedig ezen a fikción alapul az egész jelenlegi politika: mintha minden drogprobléma abból fakadna, hogy valaki felkel hétfő reggel és úgy dönt, hogy „ő drogos lesz”. Mert „rossz társaságba” került, vagy „rossz hatások” érték popzenészek dalaiból. Ezért el kell rettenteni, le kell beszélni az embereket erről a döntésről. És akkor majd nem lesz függőség sem. Ez butaság. A függőség bele van kódolva a rendszerekbe és újratermeli magát. Gyökeret ereszt minden közösségben, ahol a traumákat nem dolgozzák fel. Ahol együttérzés helyett titkolózás és tagadás van. Ahol megszégyenítéssel próbálják az embereket kontrollálni. Ahol az érzelmek, valós szükségletek elfojtásából sportot űznek. Ahol a sérülékenységet büntetik, mint gyengeséget. Ahol a kritikus gondolkodás helyét átveszi a tekintélyelv. Ahol merev, rideg hierarchiákba rendeződnek az emberi kapcsolatok. Nem, a függőséggel küzdő emberek nem egyszerűen rossz pillanatnyi hatások alatt rossz döntéseket hozó rossz emberek. Bizonyos örökölt érzékenységeket magukban hordozó, a kultúra, a közösség betegségeit manifesztáló, katalizáló kanárik a szénbányában. A függőség nem egyszerűen „benne” van az emberben – körülvesz minket. Hol függőség van, ott magad is függőség vagy. Ezt nem értik meg azok, akik „harcolni akarnak” a drogok és a függőség ellen. Mintha csak ki kéne vágni az egészséges társadalom testéből a beteg részt. A függőség ellen nem lehet „harcolni” – mert mindig rosszul végződik. Egyének büntetésében, megszégyenítésében nyilvánul meg. Ehelyett a rendszereket kell átalakítani, amelyek a függőséget újratermelik. Ahogy William L. White, a téma egyik kitűnő szakértője írja: „Nem egyszerűen csak embereket kell kezelni. Hanem kultúrákat, ami körülveszi őket.” Oszd meg, ha egyetértesz!

A múlt héten a Józsefvárosi Önkormányzat bemutatta a készülő új kerületi drogstratégia tervezetét egy lakossági fórumon. Engem is meghívtak a beszélgetésre, mint civilt, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (JKEF) szakmai társelnökét. Mindig is azt vallottam, hogy egy drogstratégiában nem csak az a fontos, hogy mi van benne – hanem az is, hogyan készült. Mennyire átláthatóan, mennyire a szakma, az érintettek és a lakosság bevonásával. És kijelenthetem, hogy ez a helyi drogstratégia így készült. Jó lenne, ha lenne ilyen országos szinten is – de nincs. A helyzet nehéz: a józsefvárosiak jelentős része érzi, hogy a látható drogproblémák az utcán sajnos súlyosbodnak. Nem csak ott, ez egy országos jelenség. És nem csak a kristály, de az alkoholproblémák is. Ennek oka elsősorban a romló életszínvonal, a lakásszegénység, a kilátástalanság. Viszont a kormánypropaganda megpróbálja úgy beállítani, mintha valami kerületi sajátosságról lenne szó, amiért a polgármester „túl liberális” drogpolitikája lenne felelős. Ami persze badarság: az önkormányzat minden évben több százmillió forinttal támogatja a rendőrséget, miközben megelőzésre, kezelésre és ártalomcsökkentésre jóval kevesebb pénz jut. A lakossági fórumon is a leggyakrabban az az igény hangzott el, hogy az utcai antiszociális viselkedésnek legyen következménye. Ne drogozzanak lépcsőházakban, ne áruljanak az utcán. Ez teljesen jogos. De a helyzet az, hogy a megoldás csak kisebb részben van az önkormányzat kezében: sem az állomány-hiányos rendőrséget, sem a centralizált, alulfinanszírozott egészség- és oktatásügyet nem irányítja a polgármester. Végtelenül cinikus hozzáállás a kormánysajtó részéről a forrásaiktól megfosztott önkormányzatokat felelőssé tenni a közbiztonság romlásáért. (Megjegyzem, szerintem annak a kb. 150 rendőrnek, aki egy diszkórazziában részt vesz és táncoló fiatalokat állít elő, talán jobb helye lenne a köztereken.) De még ha sokkal több rendőr lenne is az utcákon, önmagában az sem oldaná meg a droghelyzetet. Szükség lenne arra, hogy befektessünk az emberekbe: otthonteremtésbe, társadalmi mobilitásba, megelőzésbe és felépülésbe. Alternatívát kell nyújtani – különben a problémák újratermelődnek. A józsefvárosi drogstratégia, a maga korlátozott erőforrásaival és eszközeivel, próbál tenni ezért. Képzésekkel, pályázatokkal, hálózatépítéssel, tájékoztatással és az érintetteket megkereső programokkal. Mert sokszor nem csak azzal van a baj, hogy nincs elég ellátóhely: hanem azzal is, hogy a leginkább arra rászoruló emberek nem jutnak be oda.

Ez a kedvencem gyerekek. „Démonizálni” akarjuk a rendőrségi ellenőrzéseket Hát nem. A rendőrségi ellenőrzéseknek megvan a helye és az ideje. Például én baromira nem démonizálnám azokat a rendőrségi ellenőrzéseket, amiket Hatvanpusztán vagy valamelyik Matolcsy-klán luxusingatlanban, esetleg közpénzen gründolt fantomalapítványnál végezne a rendőrség. Nem démonizálom azt se, amikor a rendőrség elkap egy kistelepülésen egy tinédzsereknek uzsorakamatra vagy éppen szexuális szolgáltatásokért kristályt áruló dílert. És ha már zéró-tolerancia: azt végképp nem démonizálnám, ha mondjuk Magyarországon nem kegyelmeznének meg bíróság által elítélt terroristáknak (Budaházy) vagy gyermekeket abuzáló ragadózóknak falazó bűnözőknek (bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese). De konkrétan mondjuk amikor táncoló fiatalokat vegzál a rendőrség egy klubban, csak azért, mert jól érzik magukat, senkinek sem ártva – azt bizony nem csak én, de az ombudsman is jogsértőnek és a rendőrségi erőforrásokkal való visszaélésnek találja. Ezt kimondani nem „drogpártiság” – hanem jogtudatos polgári kötelesség és emberség. Vajon milyen ország az, ahol fűszívó tinikkel sokkal buzgóbban és durvábban jár el a rendőrség, mint családon belüli erőszak elkövetőivel vagy a közjót számilliárdokkal károsító valódi bűnözőkkel szemben? Ha neked is eleged van abból, hogy a rendőrséget politikai kirakatakciókra használják, hogy téged vegzálnak a valódi bűnözők helyett – akkor gyere ki Te is december 6-án a parlament elé, hogy tánccal fejezzük ki a véleményünket a Hatalomnak! Vive la résistance! #NoMoreDrugWar

Az utóbb években sokat olvastam és írtam felépülésről és gyógyulásról. Függőségekből, traumákból, önkorlátozóvá váló hiedelmekből és önpusztító kapcsolati mintákból. Nagyon gyakran azt látom – és érzem, hogy amikor az ember valamilyen lelki problémával küzd, hajlamos belesüppedni a szégyenbe és önutálatba: „hogy lehetek ilyen hülye?” „Miért nem vagyok képes letenni a piát/elhagyni ezt az embert/kimászni a depresszióból stb.?” Gyakori, hogy úgy érezzük: mintha egy angyal és egy démon küzdene a lelkünkért ott bent. És túl gyakran a démon győz. Ezért aztán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy eredendően gonoszak vagyunk. Hogy minden nyomorúságunk oka a gyenge jellemünk és akaratunk és a rossz döntéseink. Hogy nincs remény számunkra. De a rossz döntések mögött többnyire sokkal több van, mint gyenge akarat/jellem. És az, hogy hibázunk, akár sorozatban, nem jelenti, hogy rossz emberek vagyunk. Aki elindul az önismeret és öngondoskodás útján, az előtt előbb-utóbb kirajzolódnak olyan minták, amelyek szinte mindig a gyermekkorba vezetnek vissza. Vagy még mélyebbre: generációk óta hurcolt terhekig. Nem szállt meg az ördög és nem vagy gonosz. Valójában a gyógyulás gyakran éppen ott kezdődik, amikor megtanulsz ítélkezés nélkül, együttérzéssel tekinteni saját magadra. Arra a részedre is, sőt, leginkább arra a részedre is, ami mindig ugyanazokat a hibákat követi el. Nem kell elfogadnunk a hibáit, nem kell átengedned magad a sóvárgásaidnak. De együttérezni a saját küszködő, hibázó éneddel ahelyett, hogy gyűlölnéd és démonizálnád. Mert meglátod a valós kielégítetlen szükségleteket az inflálódott sóvárgásaid mögött is. És így van ez egy társadalommal is. Túl gyakran fekete-fehér epikus történetet mesélünk magunknak magunkról, amelyben a jó küzd a gonosszal, és az egyedüli cél az, hogy megsemmisítsük, kivágjuk a gonoszt a társadalom testéből. Démonizálunk embereket, akik nem felelnek meg a társadalmi normáknak. Pedig a kollektív gyógyulás nem a bűn elleni militarizált harcokkal kezdődik – azok csak tovább rontanak a helyzeten. Hanem ott, hogy elkezdjük elmélyíteni a megértésünket: hogy nem azt kérdezzük emberektől, „mi a franc baj van veled?” – hanem azt: „mi történt veled?” Ha valamiben, akkor ebben hiszek. (note to myself)

„Ha nem táncolhatok rá, akkor az nem az én forradalmam.” Ezt a mondatot Emma Goldmannak, az orosz származású amerikai anarchistának tulajdonítják. Az igazságtartalma annyi, hogy egy politikai gyűlésen a fiatal nőt megfeddték, amikor lelkesen táncolni kezdett: „egy forradalmár nem táncol”. Erre Goldman visszavágott: ha úgy próbálunk küzdeni valami nagy ügyért, hogy közben megtagadjuk magunktól az élet örömét és szabadságát, akkor én nem kérek belőle. Nem kell anarchistának lenni, hogy belássuk a fenti mondás bölcsességét. Én mindig is irtóztam az olyan mozgalmaktól, irányzatoktól, kultuszoktól – akár bal, akár jobboldaliak, akár politikaiak, akár vallásiak – amelyekből hiányzott az önfeledt öröm, a humor, a játékos szabadság és a gyermeki kíváncsiság és nyitottság. A merev, dogmatikus és szektariánus puritanizmustól mentsen meg minket a jó ég! Ezért is gondolom azt, hogy a tánc az egyik legalkalmasabb módja annak, hogy tiltakozzunk ez ellen a most egyre inkább eldurvuló drogellenes háború ellen. Aminek a célja, ne legyenek kétségeink, a politikai haszonlesés és a megfélemlítés. Nem pedig a drogok kárai fölötti hiteles aggodalom. A játékos szabadság kis köreit akarják megsemmisíteni. Foglalkoznátok inkább „komoly” dolgokkal – förmedhetnek ránk egyesek. Pedig a szabadság nagyon is komoly dolog. És ez az egész nem az öncélú hedonizmusról szól: attól, hogy valaki szeret bulizni és táncolni, még nem feltétlenül csak erről szól az egész élete. De fontos része ez is. És aki nem szereti ezt a zenét és zsánert, az is gondolhatja, hogy ne Nagy Testvér mondja meg felülről, hogy ki miben lelje örömét a magánéletében, ha ezzel nem árt másoknak. Ne tegyék tönkre senki életét csak azért, mert más zenét hallgat, másként kapcsolódik ki, mint amit a Hatalom előír. Szóval ez a mi kis techno forradalmunk békés, táncos forradalom – gyere ki Te is december 6-án este a parlament elé, oszd meg ezt, hívd el a barátaidat, és támogasd a költségeket! ❤ ✊

Éppen a biztonságosabb éjszakai élettel kapcsolatos nemzetközi konferencián (International Nightlife Conference) jártam itt Berlinben. Egy ártalomcsökkentésről szóló kerekasztalba hívtak meg beszélni. Egy csomó, a party-szcénában dolgozó ember gyűlt össze, és sok olyan jó gyakorlatról esett szó, amik beváltak. Láss csodát: a diszkórazziák nem tartoznak közéjük! Ellenben többek között ilyenek igen: drogbevizsgáló programok okos alkoholszabályozás: reklámok, nyitvatartási idő, happy hours stb. korlátozása ‍ képzések a személyzetnek a túlzott szerfogyasztás ártalmaival, felismerésével, kezelésével kapcsolatban ‍♀️ helyszíni ártalomcsökkentő csapatok, akik a biztonságosabb bulizásról gondoskodnak hidratálás: ingyen hideg víz elérhetővé tétele ♻️chill out helyek, krízistámogatással Ezek mind valóban biztonságosabbá teszik az éjszakai életet. Közösségi megoldások, amelyek bevonják az érintetteket, érdekeltté teszik a klubokat és a partiszervezőket. Milyen jó lenne, ha nekem nem a rossz példákról kellene mindig beszélnem, ha meghívnak egy ilyen konferenciára előadni a magyar helyzetről! De legalább most be tudtam számolni valami pozitívról is: hogy úgy tűnik, egy csomó magyar fiatal összefog és együtt tiltakozik az eszetlen drogellenes háború ellen. Gyere el Te is december 6-án a parlament elé és táncoljunk együtt a szabadságért! ❤ ✊ Vive la résistance! #NoMoreDrugWar

„Aki droggal kereskedik, az embert öl” – jelentette ki Gulyás Gergely kormányszócső. Persze az egyik legveszélyesebb drog kereskedőire már megint nem gondolt. Pedig ha visszaemlékszem a gyermekkoromra, amikor a nagyapámmal bementünk „fagyizni” a helyi falusi kocsmába, még mindig érzem azt az emberi izzadtsággal keveredő cefreszagot, még mindig magam előtt látom azokat a maguk elé meredő üveges tekinteteket – a mögöttük rejtőző rejtett fájdalmat, amit sose tettek ki az asztalra. Csak emésztették, erjesztették ott bent, pálinkába, sörbe, borba fojtva. Adták tovább a gyerekeiknek, unokáiknak. Vajon a derék, újabban már a kocsmaprogram keretében milliárdokkal felhizlalt falusi kocsmárosok embert öltek, ölnek? Ha azt nézzük, hogy a bevételeik hány ember, hány család nyomorát és nyomorúságát mélyítették el – hány feleség, gyerek várta rettegve, hogy a kapatos családfő éppen milyen hangulatban érkezik haza, hány közlekedési, munkahelyi balesetet okozott a kocsma vendége, hány máj, hány házasság, hány család, hány közösség ment, megy tönkre – akkor sajnos a válasz igen. Ha mondjuk ehhez hasonlítunk egy fűdílert, akkor egy kocsmáros lelkén jóval több tönkrement élet szárad. Ráadásul ki is az, aki „kereskedik”? Az a 16 éves vajon kereskedik, aki a haveroknak megveszi a cuccot aztán szétosztja, hogy együtt fogyasszák el? Márpedig a drogellenes háború áldozatainak jelentős része ilyen srácokból meg lányokból áll. A „terjesztők” túlnyomó többsége nem sebhelyes arcú maffiózó, hanem olyan fogyasztó, aki haverok közös beszerzését koordinálja, nem kereskedelmi céllal. És az igazi nagy halakhoz baromi ritkán jutnak el – és azokhoz nem a fogyasztókon és kis halakon keresztül vezet az út. Vajon tényleg az a megoldás, hogy akkor kezdjük el ugyanúgy tiltani és üldözni az alkoholt? Nem. Egyrészt az alkohol- és drogtilalmak szomorú tapasztalataiból tudjuk, hogy az csak szervezett bűnözést gerjeszt és a pancsolt mérgekbe halnának bele tömegek. Másrészt pedig lenne, van alternatíva: okos szabályozás. Szigorúbb határokat szabni a terjesztésnek, korlátozni az alkohol marketingjét. Befektetni a megelőzésbe, fejleszteni az addiktológiai ellátás rendszerét, ártalomcsökkentést támogatni a szórakozóhelyeken. Van alternatívája az agresszív drogellenes háborúnak és az agresszív pálinka liberalizációnak is – de igazából soha ki sem próbáltuk rendesen. Józan drogpolitikára lenne szükség, ami ennek a jelenségnek, ezeknek a piacoknak, ezeknek az embereknek a mély megértésén alapul. Tudathasadásos politikai manipuláció és kirakat-kampányok nélkül.

Az már egy jó kezdet, ha megélt tapasztalatokkal rendelkező híres emberek ki merik mondani, hogy az alkohol veszélyesebb, mint a legtöbb másik drog. Remélem ugyanakkor, hogy eljutunk majd ahhoz a felismeréshez is, hogy nincs olyan, hogy alkohol “és” “drog”. Ez az egyik legártalmasabb tévhit, ami a drogellenes háború mögött áll. Az alkohol is drog. Pont. Nincs olyan, hogy “a” drog. Drogok vannak, sokféle formában, összetételben, hatással. Legálisak és illegálisak – és mint e téma kutatója is kijelenthetem, a veszélyeiknek semmi köze a jogi státuszukhoz. Mert eleve nem tudományos, hanem politikai alapon tiltották be őket. Amit összemosnak “a” drog kategóriában, abban olyan anyagok vannak, amiknek teljesen eltérő a veszélyessége. Mi több, egy drog fogyasztásának a kockázatait nem csak a szer határozza meg: hanem az is, milyen állapotban van, mit hoz magával, aki használja (set). És hogy kivel, milyen környezetben (setting). Tök jó lenne, ha a félelemkeltő, bután túlegyszerűsítő droghaborús narratívával szemben a hozzáértők megalapozott véleménye is sokkal nagyobb teret kapna a közbeszédben, médiában. Ha egyetértesz, gyere ki december 6-án a parlament elé, hogy meghallják a hangunkat! Vive la résistance! #NoMoreDrugWar

„De hát csak van valami haszna, ha szigorúbban tiltják,” kapom meg unos-untalan a kérdést. Újságíróktól, jószándékú laikusoktól. Hát nem. Semmi haszna. Évtizedek tapasztalatai és kutatásai igazolják, hogy a szigorításoknak nincs tartós, mérhető hatása a droghasználati trendekre. Ezzel szemben rengeteg kára van. Nem csak azért, mert bűnözőt faragnak olyan emberekből, akiknek az egyetlen bűne, hogy nem szesszel, hanem mondjuk fűvel kapcsolódnak ki a meló után. Hogy emberek életét teszik tönkre, karriereket vágnak félbe, közösségeket mérgeznek meg a paranoiával. De azért is, mert azok, akiknek tényleg gondjuk akad a szerekkel, most még inkább bele fognak süppedni a szégyenbe, rejtőzködésbe, kirekesztettségbe. Még kevesebb eséllyel fognak segítséget kérni – még kevesebb eséllyel fognak felépülni. Viszalökik őket a gödörbe. És ezt nem én mondom: de sorozatban hallom azoktól a segítő szakemberektől, akik a terepen dolgoznak. Hogy haszna lenne??? Én, aki évtizedek óta olvasok, írok, filmezek erről a témáról, ezer szakemberrel és érintettel beszéltem már róla – legszívesebben megráznám a vállát annak, aki ilyet kérdez. Ébredj fel! Nincs itt semmi haszon. Sőt, az a hisztéria-keltés, ami most megy a médiában, olyan szinten KÁROS, hogy azt nehéz szavakkal kifejezni. Évekig még felmérni se lehet majd, mennyi kárt okoz. Folyamatosan nyomják a félelem-vezérelt, előítélet-képző üzeneteket a médián keresztül a polgárokra. Nem elég, hogy eddig is a társadalom legelítéltebb csoportjába tartoztak az illegális szerek használói. Most kimondottan démonizálják őket. Veszélyes, gonosz, félj tőle – ez az üzenet megy minden csatornán. És sajnos még a független média is, akarva vagy akaratlanul, a drogháború kiszolgálójává válik akkor, amikor keretbe helyezés nélkül átveszi és nyomatja a sok mínuszos rendőri rémhírt meg Horváth Laci féle butaságot. Félelemkeltés és demagógia helyett józan drogpolitikát! Vive la résistance! #NoMoreDrugWar

Hát akkor induljon a techno-forradalom, vesszen az agyatlan drogellenes háború! December 6-án este 5 órára a Kossuth térre, az Országház elé hívunk minden szabadságszerető embert, aki szeretne tiltakozni az egyre inkább célt tévesztő drogellenes háború ellen, hogy közös zenével és tánccal álljunk ki a támadás alatt álló zenészek, klubok, az elektronikus tánczenei kultúra és a szórakozó fiatalok mellett! A tiltakozásnak egy olyan formáját választjuk, ami nem csak békés és törvényes, de egyben az emberi közösségeket ősidők óta egybeforrasztó tevékenység: a tánc. A rendezvényen rövid beszédek után a DJ-ké és az elektronikus zenéé lesz a főszerep. Felszólalók: Puzsér Róbert, publicista, előadóművész Sárosi Péter, Drogriporter szerkesztő A rendezvény zenei programja még szervezés alatt áll, a magyar elektronikus zenei szcéna élvonalából hívunk DJ-ket és producereket fellépni, nagy hangsúlyt helyezve arra, hogy minden korosztály és több zenei stílus követői is hallhassák kedvenceiket, és együtt táncolhassunk a közös célokért. A DJ-ket arra kérjük, hogy együtt zenéljenek, ezért back-to-back szettekre lehet számítani, így is kifejezve az egység erejét. Alapvetően a techno, mint a legrégebbi elektronikus zenei műfaj ernyője alatt jövünk össze, de szándékunk szerint a progresszívebb, a minimálabb és a trance-es hangzás is megjelenik majd a lineupban. Hamarosan jövünk a részletes programmal! Gyertek! Osszátok! Támogassátok a költségeket! Link a hozzászólásban. Vive la résistance! #NoMoreDrugWar