Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Amikor W. S. Merwin amerikai költő és barátnője, Dana Naone 1975-ben elhatározták, hogy részt vesznek a buddhista Naropa Egyetem egyik tanfolyamán a Colorado állambeli Boulderben, még nem gondolták, hogy hamarosan rettegve fogják várni az elbarikádozott szobájukban, hogy rájuk törjék az ajtót. Pedig ez történt.
(Ez most kicsit hosszú lesz, de egy nagyon fontos kérdésről szól – arról, hogy válnak spirituális tanítók ragadozókká. A poszt a blogon is olvasható: https://drogriporter.444.hu/2023/07/13/guruk-arnyekelete-abuzus-a-spiritualitas-neveben)
Amikor W. S. Merwin amerikai költő és barátnője, Dana Naone 1975-ben elhatározták, hogy részt vesznek a buddhista Naropa Egyetem egyik tanfolyamán a Colorado állambeli Boulderben, még nem gondolták, hogy hamarosan rettegve fogják várni az elbarikádozott szobájukban, hogy rájuk törjék az ajtót. Pedig ez történt.
Az egész egy ártatlan...
Volt idő, amikor vágytam arra, hogy minél többen olvassanak.
Ma már úgy gondolom, hogy inkább olvassanak kevesebben – de értsenek meg többen, jobban.
Ha víz lennék, akkor nem lennék folyó, ami áthömpölyög a városon, és pazarló, finnyás tömegeknek szolgálják fel műanyagpalackokban és sörösdobozokban.
Inkább lennék tiszta vizű forrás a hegyekben, kút a sivatagban.
A szomjazó vándor vizet meríthet belőle, és megpihenhet a fák árnyékában.
Aki nem szomjas, az pedig békével továbbáll. Remélhetőleg anélkül, hogy szemetet hagyna maga után.
Az MDMA forradalmasíthatja a poszt-traumatikus stressz kezelését, de nem azoknak a piruláknak a sorát gyarapítja, amit a pszichiáterek tüneti kezelésre írnak fel, rendszeres szedésre.
„Az emberek azt hiszik, hogy a molekulák tanulmányozása tudomány, az elme tanulmányozása viszont süketelés,” jelentette ki Bessel van der Kolk pszichiáter, a trauma-gyógyítás nemzetközileg egyik legelismertebb szaktekintélye Denverben, a pszichedelikus tudomány konferenciáján. Amit egyébként soha nem látott érdeklődés övezett: összesen 11 ezer ember vett rajta részt.
Van der Kolk előadása paradox módon éppen arról szólt, hogy milyen ígéretes egy molekula, az MDMA alkalmazása a poszt-traumatikus stressz rendellenesség (PTSD) kezelésében. Immár a 3. fázisú klinikai...
Az ember az egyetlen élőlény, ami más akar lenni, mint ami.
Láttál már rózsát, ami azért hervad el, mert nem akar az a rózsa lenni, ami?
Amőbát, ami kényelmetlenül feszeng, mert nem akar amőba lenni?
Kutyát, ami depressziós lesz, mert szégyelli, hogy az a kutya, ami?
Viszont nap mint látsz olyan embereket, akik nem akarnak azok az emberek lenni, akik. Más emberekké akarnak válni. Olyan menő más emberré, mint akit a sorozatban láttak. Vagy a reklámban. Vagy akit ismernek és irigyelnek. Esetleg olyanná, akik egykor voltak – vagy akik soha nem lettek.
Azt hisszük, hogy a...
Egyes kutatások szerint egyes pszichedelikus szerek, megfelelő módon használva, ígéretes szerepet játszhatnak a megbékélésben a világ konfliktus-zónáiban.
Hol volt, hol nem volt, réges-régen, egy messzi-messzi, keleti országban, volt egyszer egy kolostor. A szerzetesek lelkesen követték a Tanítást, a nép messzi földről elzarándokolt hozzájuk, hogy a mesterek szavát hallgassa, áldását kérje. És bár a szerzetesek nem gyűjtötték a földi javakat, az évek során rengeteg értékes adomány gyűlt össze.
A szerzetesek úgy döntöttek, hogy az adományokból szobrot emelnek a Buddhának, mégpedig színaranyból. A fővárosból hívták el az egyik elismert szobrászmestert, aki ki is öntötte nekik a szobrot, amit a kolostor melletti kertben állítottak fel....
Vannak azok, akik csak egy virágot látnak, amikor egy virágra néznek.
Osztályozzák, skatulyázzák magukban, hogy rózsa, tulipán vagy napraforgó. Kicsi vagy nagy. Sárga, piros, lila vagy fekete. Jó vagy rossz az illata. Tüskék védik vagy sem. Szép vagy csúnya.
És vannak azok, akik látják a virágban azt is, ami nem virág. Látják a Napot, a fényt, ami élteti. A termékeny vagy terméketlen földet, amiből kihajtott. Az esőt, ami áztatta földet. Az aszályt, ami kiszárította. A felhőt, amiből az eső hullott.
Vannak, akik csak egy embert látnak, amikor ránéznek valakire.
Skatulyázzák...
Sokan azt hiszik, hogy a trauma-fókuszú megközelítés gyengesége, hogy túlságosan sokat foglalkozik a múlttal. Túldimenzionálja bizonyos múltbeli események jelentőségét a jelenkori mentális és viselkedési zavarok, betegségek magyarázásában. A kritikusok szerint ez csak terméketlen és szentimentális tocsogás a múlt pocsolyájában, ahelyett, hogy valaki arra fordítaná a figyelmét, hogy a jelenben miként boldoguljon.
A kritikában lenne igazság, ha ez az egész csak a múltról, a múlt eseményeiről szólna. És sajnos gyakran azok, akik maguk is félreértik a traumát, akikre csak divatos...
