Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Hol volt, hol nem volt, réges-régen, egy messzi-messzi, keleti országban, volt egyszer egy kolostor. A szerzetesek lelkesen követték a Tanítást, a nép messzi földről elzarándokolt hozzájuk, hogy a mesterek szavát hallgassa, áldását kérje. És bár a szerzetesek nem gyűjtötték a földi javakat, az évek során rengeteg értékes adomány gyűlt össze.
A szerzetesek úgy döntöttek, hogy az adományokból szobrot emelnek a Buddhának, mégpedig színaranyból. A fővárosból hívták el az egyik elismert szobrászmestert, aki ki is öntötte nekik a szobrot, amit a kolostor melletti kertben állítottak fel....
Vannak azok, akik csak egy virágot látnak, amikor egy virágra néznek.
Osztályozzák, skatulyázzák magukban, hogy rózsa, tulipán vagy napraforgó. Kicsi vagy nagy. Sárga, piros, lila vagy fekete. Jó vagy rossz az illata. Tüskék védik vagy sem. Szép vagy csúnya.
És vannak azok, akik látják a virágban azt is, ami nem virág. Látják a Napot, a fényt, ami élteti. A termékeny vagy terméketlen földet, amiből kihajtott. Az esőt, ami áztatta földet. Az aszályt, ami kiszárította. A felhőt, amiből az eső hullott.
Vannak, akik csak egy embert látnak, amikor ránéznek valakire.
Skatulyázzák...
Sokan azt hiszik, hogy a trauma-fókuszú megközelítés gyengesége, hogy túlságosan sokat foglalkozik a múlttal. Túldimenzionálja bizonyos múltbeli események jelentőségét a jelenkori mentális és viselkedési zavarok, betegségek magyarázásában. A kritikusok szerint ez csak terméketlen és szentimentális tocsogás a múlt pocsolyájában, ahelyett, hogy valaki arra fordítaná a figyelmét, hogy a jelenben miként boldoguljon.
A kritikában lenne igazság, ha ez az egész csak a múltról, a múlt eseményeiről szólna. És sajnos gyakran azok, akik maguk is félreértik a traumát, akikre csak divatos...
Nem tudom, ki hogy van vele, de én azokat az embereket tudom a leginkább tisztelni, akikről tudom, hogy sokat dolgoztak magukon, mégis képesek esendőnek mutatkozni. Becsülöm, amikor valaki nem fél feltárni, megosztani a saját kételyeit, sérülékenységeit, tökéletlenségét. Az utazókat, akik az öncélú panaszkodás és az önfényezés helyett őszintén megosztják az útitársaikkal az út élményeit.
Máté Gáborban például elsősorban nem is csak az ragadott meg, amiről beszél (ami persze nagyon fontos). Hanem az alázat, a derű és kedvesség, ami a lényéből árad. Ahogy képes a kis emberi hibáit,...
Már Szókratész is megmondta, hogy a vizsgálódás nélküli élet nem érdemes az élésére. Értve ez alatt, hogy az ember kiváltsága, hogy tudatosan reflektáljon a valóságra. És leginkább, hogy vizsgálja ebben saját magát. Önvizsgálattal tapasztalatokra és tudásra, majd belátásokra, a belátásokból pedig bölcsességre tegyen szert.
Lehet persze enélkül is élni.
A múltkor például egy csodás hangversenyen jártam, ahol egy szimfonikus zenekar játszotta a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének műveit. Az első sorban, a legdrágább helyek egyikén ült egy gazdag család. A fiú végig unottan a...
Ez itt a képen Edna Griffin, az amerikai fekete polgárjogi mozgalom egyik aktivistája. Aki 1948-ban pont ezen a napon, július 7-én kezdte el azt, amit aztán Martin Luther King és Rosa Parks folytattak a 60-as években.
Szülővárosában, az iowa-i Des Moines-ban a helyi Katz üzletben 1 éves kislányával és két szintén fekete barátjával üdítőt rendelt a felszolgálótól. Aki kézséggel felvette a rendelését, azonban hamarosan az üzletvezetőtől dorgálást kapott: itt nem szolgálunk ki színeseket. Ezért aztán a nő rendelését törölték és megkérték, hogy távozzon.
Griffin nem nyugodott bele az...
Mark Epstein amerikai pszichológus írja egy könyvében, hogy a „a hétköznapi élet traumáitól könnyen olyan érzelmi állapotba kerülhetünk, mint egy anyátlan gyermek.”
Ez nagyon igaz. Van, akire jobban, van, akire kevésbé: de mindenkire igaz.
A felszínen látszólag minden rendben. Klappolnak a dolgok. Telik a nap. Okos, felnőtt embernek képzeljük magunkat. És aztán jön valami inger. Valami stresszes esemény. Egy bántó gesztus vagy hangsúly. Valami méltánytalanság. Esetleg elmarad valami visszajelzés, amire számítottunk. És olyan könnyen kilódít bennünket a kis...
„Rettenetes, hogy a valóságot sohase ismerjük meg a tények miatt,” írta Rilke.
Csak egy költő tud ilyen, a maga paradox módján is kristálytiszta reflexiót adni a valóságról. Ami valóban több, mint a tények. Mi több, tapasztalataim szerint a tények gyakran valóban elfedik a valóságot.
Beszélhetsz te úgy a „valóságról”, hogy csak tényeket sorolsz, és mégis, az igazságnak csírája sincsen abban, amit mondasz. Ahogy József Attila írja: az igazat mond, ne csak a valódit.
A tények önmagukban még nem a valóság. Mindenki tud tényeket felsorolni a maga...
„Az életben nem kell mindig jól járni,” írta Mérei Ferenc pszichológus, aki megjárta a munkaszolgálatot, majd 56 után évekig börtönben ült. „Aki azt a belső kényszert el tudja engedni, hogy neki minden helyzetből győztesen és nyertesen kell kikerülnie, annak nagy lesz a belső szabadsága. Ez a hiteles élet titka!”
Ezt az életigazságot még a Buddha sem fogalmazhatta volna meg szebben. Egyfajta antitézise ez a mindenkori embernyomorító Hatalmakat lihegve kiszolgáló lakáj-mentalitásnak.
De egyben van benne valami ennél is mélyebb bölcsesség: amit a keresztény...
Egy könyvet készítek, amelyben nincsen egy betű sem,
Az üres lapokat ügyesen egybe fűztem,
Hogy tanúságot tegyenek az oktalan lapok:
Ez volt a kor, midőn a költő hallgatott.
Vagy írok majd egy könyvet én, ha még szabad,
És betűrendben lesznek ott az oktalan szavak.
Egy szótárt írok, nehogy lekobozzák,
És benne lesz a bujdosó okosság.
Mert minden szót leírok, ami csak van
És nem hagyok egy vesszőt sem íratlan,
A lámpavasat bölcsen belerejtem:
A zendülőt megölni lehetetlen!
S ha már a nyelvem is kitépetik
És műveinket tűzön égetik
És csupa vér leszek, merő seb,
Az...
