Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
„A tanítás olyan, mint a tutaj, ami átvisz a másik partra. A tutaj szükséges, de a tutaj nem a másik part. Egy bölcs ember, miután átért a másik partra, nem cipeli a hátán a tutajt.
Szerzetesek, a tanításom olyan, mint a tutaj, ami segíthet nektek átkelni a túlsó partra, a születésen és a halálon túl. Használjátok ezt a tutajt arra, hogy eljussatok a túlpartra, de ne ragaszkodjatok hozzá, mintha a tulajdonotok lenne. Ne essetek a tanítás csapdájába. Képesnek kell lennetek arra, hogy elengedjétek.”
A hagyomány szerint ezt tanította a Buddha, mint ahogy arról Thich Nhat...
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál...
Tegnap megnéztem a Barbie című filmet.
Megosztja a közönséget. Fiatal lányok és nők tömegei zúdulnak a mozikba és rajonganak érte, mint feminista hitvallásért. Más nők szerint nem elég feminista: csupán a Mattel ügyes PR kampányát látják benne, hogy még több testképzavart okozó, szexista műanyag vackot adjanak el a kislányoknak. Eközben a macsó férfitársadalom nagy része frusztráltan fortyog és „woke” propagandáról kiabál.
Egyes férfitársaimat egészen hisztérikus reakcióra sarkallta a film. Például ott van a konzervatív amerikai véleményvezér, Ben Shapiro, aki 43...
Most olvasom, hogy a kormánypropaganda egyik szócsöve, a Megafon júliusban közel annyi pénzt (70 millió forint) költött el fizetett Fb hirdetésekre, mint a spanyol parlamenti választást megnyerő Néppárt (96 millió forint) ugyanebben a hónapban. Csak éppen ugye Spanyolország ötször akkora lakossággal rendelkezik, és ott választási kampány-finish volt – nálunk meg csak egy szimpla nyári hónap az uborkaszezonban!
Ilyenkor vegyes érzések töltenek el: egyrészt a felháborodás. Másrészt viszont a büszkeség és a hála.
Mert ugye felháborító az, hogy adónk lopott tízmillióit égetik el...
Néha úgy érzed, hogy komoly haladást értél el. Aztán a következő nap történik veled valami: és mintha visszaestél volna a startvonalra. Vagy még annál is mélyebbre.
Van, hogy már egészen magabiztos vagy: úgy érzed, tudod, hová tartasz. Tudod, ki vagy. Aztán jön egy karmikus seggberúgás. És ismét egy tehetetlen, dühös, szomorú gyermek vagy. Aki nem tud semmit.
A fejlődés nem lineáris.
Aki felfuvalkodik, az megaláztatik.
És valójában soha nem szabadulhatsz meg attól a gyermektől, aki benned él. Legfeljebb elfogadhatod és megtanulhatsz vele együtt élni.
Nem lehetsz más, mint aki...
Ma a virtuális kezembe akadt Jody Carrington gyermekpszichológus e-könyve, amit a mai gyerekekről írt. Az egyik fő üzenete nagyon egyszerű, mi több, szinte közhelyes. És mégis: borzasztó nehezen megy át.
Az üzenet: a mai gyermekeknek, éppúgy, mint bármely korábbi korszak gyerekeinek, a leginkább kapcsolatra, kapcsolódásra (connection) van szükségük. És ez a közhelyes igazság jelenti a megoldókulcsot, amelynek használatával szépen vissza és meg lehet fejteni a gyerekek akár legbonyolultabb, legirracionálisabb viselkedési mintáit is.
„A gyerekek gonoszak,” szoktuk...
Portugáliában hullanak ki a csontvázak a szekrényekből. Megindult a Katolikus Egyház megtisztulásának folyamata: egy alapos vizsgálat azt találta, hogy 1950 óta majdnem ötezer fiú és lány esett áldozatául egyházi személyek által elkövetett abúzusnak.
Mindez egy olyan, Magyarországhoz hasonló lakosságú országban, ahol korábban rendkívül kevés hasonló esetre derült fény. Pont ezért kezdték el a vizsgálatot. És lám…
Ferenc pápa, aki a minap Portugáliába látogatott, 13 áldozattal személyesen is találkozott. Kijelentette, hogy ezeknek az eseteknek „alázatra és folyamatos...
Mindennek meg kell fizetni az árát – tartja a közhelyes mondás. Aminek az igazságát a partizók és fesztiválozók a saját kárukon tanulják meg ezen a nyáron is. Mit tehetünk a más- és harmadnapok levertsége ellen?
Néha elgondolkodom, hogy milyen keveset is tudunk az emberekről, akik nap mint nap körülvesznek minket. De ez nem csoda: hiszen milyen keveset tudunk arról az emberről, aki visszanéz a tükörből ránk.
Elhitetjük magunkkal, hogy jól ismerjük magunkat: de tényleg így van? Tényleg azok vagyunk, aminek hisszük magunkat?
Hiszen gyermekkorunk óta rengeteg önkorlátozó hiedelemből építünk fel egy olyan hamis ént, ami megfelel a környezetünk és közösségünk vélt vagy valós elvárásainak. És azokat az oldalainkat, amelyek nem illenek bele ebbe, homályba burkoljuk. Árnyékba borítjuk. És...
Sinéad O’Connort pár nappal a halála előtt még mosolyogva látták a szomszédok. Nagy tervei voltak. Nem is értik, hogyan történhetett ez meg.
Hát bizony, sokan nem értik, de a depressziónak gyakran mosolygós az arca. És mosoly kötelező maszkja mögött is ott üvölt a néma fájdalom. Bizony, mennyi fájdalom tud lakozni egy emberben! A test „tulajdonképpen csak egy ház, ahová a Kín beköltözött és ott lakik,” írta Csáth Géza.
Beköltözik a gyermekkorban. És mivel nem tudjuk kiadni az útját, csak gyűlik és gyűlik. Szép lassan berendezkedik, hosszú távra. Az egykori...
