A tegnapi „köz”médiás interjúk elkövetői: Kakuk L. Tamás és Csete Beáta. Vállalják csak fel, arccal és névvel! Látom, megszaporodtak a kommentek, akik „megbékélésre” szólítanak fel, és hogy „most már nincs ki ellen harcolni”. Hát nem. Nem eszik ilyen forrón azt a kását, kedves nertársak! És ezt pont ez a két propagandista bizonyította be tegnap. Akik évek óta elvtelenül kiszolgálják a hazugság-gépezetet, kritikátlanul ajnározzák a Hatalmat – de amikor ezért számonkérik őket, akkor valahogy megtalálják az újságírói öntudatot és „szakmai” hübriszt, amit olyan gondosan eltemettek az elmúlt 16 évben. Semmit sem tanultak! A helyzet az, hogy a NER még nincs lebontva. Kérettetik nem elfelejteni. A pénzcsapok sincsenek még elzárva – a gazdasági hátország nincs még megtörve, az oligarchák hatalma és vagyona érintetlen, a beépített hivatali bábok a helyükön vannak. A média nagy részét még mindig ugyanaz az elit kontrollálja. Amíg ez így marad, nekem ne mondja senki, hogy „már nincs mi ellen harcolni”, meg hogy „földön fekvő embert ne rugdossunk” meg hasonlók! Másrészt pedig még ha ezek megtörténnek, akkor sem felejthetjük el, ami itt az elmúlt 16 évben történt. Emberi életek sokaságát tették tönkre – és ebben a propaganda vastagon felelős. Lehazudták a valóságot és álvalóságokat építettek. Még azok is, akik csak kis csavarok voltak a gépezetben – azok meg főleg, mint ez a két magát riporternek hazudó káder, akik éjjel-nappal hazudtak az emberek pofájába. És nem, ez nem bosszú. Nem szeretném, hogy bárkit is meglincseljenek, akár fizikai, akár lelki értelemben. Én azt szeretném, hogy nézzünk végre szembe őszintén azzal, hogy mit tettek itt velünk – és akik ezért felelősek, azok se sunnyoghassák el a szembenézést. Mert ha és amíg ezzel nem számolnak el a nyilvánosság előtt, ha nem kell ezért felelősséget vállalniuk, arccal és névvel, akkor itt nem lesz megtisztulás és nem lesz társadalmi megbékélés. Csak cipeljük tovább a kollektív traumákat, feldolgozatlanul, mint annyiszor megtörtént ez már a történelmünkben. A bántalmazás által sújtott családok történeteiből egy dolgot nagyon megtanulhattunk: a hamis megbékélés, az álságos nyugalom ezerszer ártalmasabb, mint a kényelmetlen szembenézés. ‍♂️

Jaj gyerekek, egész megborzongtam. Hát ez jól esett. Most jutottam el ugyanis oda, hogy megnézzem, amint Magyar Péter reggel feltörölte a „köz”média propagandistáival a padlót. Én értem, hogy sokan azt mondjátok, kellemetlen, kicsit erőszakos a stílusa – de a jó életbe, én most megmondom őszintén, leginkább a hála érzésével vagyok eltelve. Mert most pont erre volt szükség. Mindannyiunkért megtette, hogy ott, ahonnan hosszú-hosszú évekig cinikusan belehazudtak a pofánkba, ő most karakánul és tökösen és pofátlanul de higgadtan és egyenesen belemondta az igazságot ezeknek a magukat riporternek tartó nyaloncoknak a képébe. Köszönjük! Kellett ez. ❤

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ilyen hullámokban jön rám a felismerés, hogy megtörtént. Fura, mert mintha minden ugyanaz lenne, mint múlt héten – és mégis, mintha egy teljesen új országban élnénk. Mintha vasárnap egy dimenzióközi résen keltünk volna át egy párhuzamos dimenzióba. Más érzés járni az utcán: még azt is érzem, hogy a testtartásom is változott. Sokkal nyitottabban, sokkal büszkébben, sokkal határozottabban járok-kelek a városban. Nincs az a gyomorszűkítő szorongás, mintha a saját hazámban ellenséges terepen járnék – közellenségként. Újabb és újabb szédítő távlatok nyílnak előttem, ahogy jár az agyam: úristen, ez is más lesz ezentúl, meg az is. Új lehetőségek tárulnak fel, amelyek eddig zárva voltak előttem. Azon kapom magam, hogy olyan terveket szövök, amelyekre eddig esély sem volt. Szabad vagyok. Otthon vagyok. Felszabadultan felnevetek. Kedvtelve gondolok arra, hogy magyar vagyok – minő luxus ez 16 év után! ❤ (note to myself)

Többen kérdeztétek, hogy mit tudok arról, mi várható most a drogpolitikában. Nos, egyelőre még minden képlékeny – de az első jelek biztatóak. Először is, a Tisza programjában külön foglalkozik a drogpolitikával. És ennek elkészítését civil szakemberekkel való egyeztetés előzte meg – már ez is óriási különbség bármivel szemben, amit az elmúlt 16 évben tapasztaltunk. Maga a program sok szempontból tükrözi azt a konszenzus programot, amit a Drogriporter és a Magyar Addiktológiai Társaság által 2025. május 16-án rendezett konferencián fogadott el a szakma. Letette a garasát egy „emberközpontú” drogpolitika mellett, „amely megelőz, kezel és véd, nem csak büntet, és elhallgat, és amely a droghasználatból fakadó társadalmi és egészségügyi károk valódi csökkentésére épül.” Aki arra kíváncsi, hogy vajon a Tisza kormány folytatja-e a bulizó fiatalok vegzálását, annak a figyelmébe ajánlom a következő részt: „A fogyasztók kriminalizálása helyett a kezelést és az érdemi elterelést helyezzük előtérbe, miközben a rendészeti fellépést a terjesztői és szervezett bűnözői hálózatokra fókuszáljuk.” Reméljük így lesz. A programban szerepel még a szakma csomó más régi követelése: új nemzeti drogstratégia, a prevenció korszerű alapokon való újjáépítése, az addiktológiai ellátórendszer fejlesztése, az ártalomcsökkentés visszaemelése az ellátórendszerbe és jobb minőségű adatgyűjtés. Mindez zene minden olyan szakember füleinek, aki egy kicsit is figyelemmel kísérte a nemzeti drogpolitika leépítését az elmúlt 16 évben. Hogy konkrétan milyen lesz az új kormány minisztériumi struktúrája és ebben hol kap helyett a nemzeti drogkoordináció, ki lesz a nemzeti drogkoordinátor, azt még nem tudni. De remélhetőleg egy önálló szociális minisztérium alatt, megfelelő adminisztratív jogkörrel és költségvetési kerettel. Remélhetőleg lesz majd valamiféle kormányzati háttérintézmény is, ami betölti a 2016-ban tollvonással megszüntetett Nemzeti Drogmegelőzési Intézet helyén tátongó űrt. Bár már beszélgettem személyesen is Tiszásokkal erről a kérdésről, egyelőre ezen felül semmi biztosat nem tudok mondani. Az új kormánynak nagyon sok üggyel kell foglalkoznia. A Drogriporter mindenesetre továbbra is azon lesz, hogy napirenden tartsa ezt a kérdést – mert nem fog minden automatikusan megváltozni a jó irányba. Jelenleg óvatosan bizakodó vagyok és minden tudásommal segíteni fogom a program megvalósítását, ha kérik. Ha pedig nem a programban foglaltak szellemében történnek a dolgok, akkor nem leszünk adósak a kritikával sem!

Megindult a helyezkedés a jobboldalon, és harmadvonalbeli fideszes politikusok meglátták a lehetőséget, hogy kiemelkedjenek. Az zűrispán asszony, Ferencz Orsolya is úgy érzi, hogy eljött az ő ideje, interjút adott a Telexnek. Írtak mások is erről (KARD, Jámbor András) – én egy más szempontot hozok be. Orsolya szerint a probléma, hogy eluralkodott a nepotizmus, és „mindenhol szükség lenne a megalapozott szakmaiságra, és az egész szakma tisztában van a problémákkal”. Felelősségvállalásra szólítja fel azokat, akik a vereségről tehetnek. No hát akkor itt, a felelősség és szakmaiság kérdésénél álljunk meg egy szóra! Mielőtt zűrispánná nevezték ki, Orsolya fideszes káder volt Kocsis Máté alatt a Józsefvárosban. Őt állították annak a gyalázatos lejárató kampánynak az élére, aminek a célja a Kék Pont Alapítvány által működtetett ártalomcsökkentő program ellehetetlenítése volt. Szakmaiság? Van pofája szakmaiságról beszélni, pont neki? Azt a demagógiát, amivel a szakmailag megalapozott érveket lesöpörték, azt a hazugságot és mocskot, amit akkoriban, a 2010-es évek elején rászórtak a szakemberekre, soha nem felejtjük el. Azt hazudták az embereknek, hogy a tűcsere miatt drogoznak és szúrnak az emberek (azóta persze bebizonyosodott, hogy ez mekkora kamu volt). Pont azokat a szakembereket tették meg bűnbaknak, akik segíteni próbáltak. Én soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor Orsolya egy élő vitában a HírTV-ben az azóta megszüntetett Országos Epidemiológiai Központ adatait egyszerűen lesöpörte, hogy az „nem megbízható” – egy politikus, az epidemiológus szakemberek kutatásának adatait! És a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumból kirúgta Rácz József professzort, az addiktológiai szakma legelismertebb szakemberét, a fórum társelnökévé azt a Szomor Katalint neveztette ki, aki leginkább a Szcientológia Egyház „szakértőjeként” vált hírhedté. Az ombudsman 2014-es, szakmailag megalapozott álláspontja után undorító kompromat kampányt indítottak ellenem is. Hát ennyit az ő „szakmaiságáról”. Nepotizmus? Könyörgöm, vajon milyen szakami érdemei alapján nevezték őt ki űrbiztosnak? Nem lett volna nála felkészültebb szakember? Francokat. A klientalizmus ékes példája, hogy oda került! Ők már akkor fullba nyomták az igazság utáni hazugság-propagandát a 2010-es évek közepén a 8. kerületben, már akkor nyomasztó nepotizmust építettek ki a kerületben, amikor ez még újdonságnak számított. És már akkor elveszítették a Józsefváros fölötti ellenőrzést, amikor a Fidesz még az ország nagy részén felszállóágban volt. És azóta sem sikerült visszaszerezniük, hiába tolják minden létező csatornán a lejáratást – emlékezetes volt, amikor vidékről utaztatott bértüntetőkkel fecskendőket szórtak el az utcán, hogy Pikó polgármestert lejárassák. Csak elfelejtettek nekik szólni, hogy előbb vegyék ki őket a gyógyszertári csomagolásból… A Józsefváros sok szempontból a NER egyik teszt laboratóriuma volt – és a kísérlet csúfos kudarcot vallott. Nem, kedves Orsolya, te nem valamiféle megújulást és megtisztulást képviselsz – az egész politikai karriered megtestesítője annak, ami miatt az emberek utálják a NER-t. Szóval ha már felelősségről beszélsz: akkor kezdjük a saját felelősségednél. És persze azoknak a felelősségénél, akik most háttérbe vonultak és téged tolnak előtérbe, hogy elvigyék helyettük a balhét: a virulensen fasiszta Kocsis Mátéval, és persze ne feledkezzünk meg a Főniről se. Nem fogjátok megúszni – ha tényleg a felelősségről beszélünk, hát húzzatok el a közéletből!

Annyit szónokoltak itt a nemzeti együttműködésről – és tudjátok mit? Csak összehozták a végén. Igaz, 16 évig tartott, de végül sikerült. Sorra magukra haragítottak szinte minden szakmát, szinte minden társadalmi csoportot. Elvágták az értelmes párbeszéd, az értelmes jog- és érdekérvényesítés legális csatornáit. Szétromboltak közösségeket. Lojalitásra cserélték a szakértelmet. Bedarálták a médiát és lehazudták a csillagokat is az égről. És végül íme, létrejött a valódi nemzeti együttműködés – ellenük. A NER leváltására. Irónikus, nem? És ahogy nézed ezeket a savanyú, frusztrált, agresszív fideszes pofákat, ahogy kitántorognak a vezér beszéde után, nyilvánvaló, hogy még mindig nem értik. Semmit sem tanultak a pofára esésből. Orbán, aki annyit beszélt arról, hogy a magyar nemzetnek nagyot kell álmodni, álmában sem gondolta, hogy végül a nemzet tényleg álmodik egy nagyot: és úgy kipenderíti őt a hatalomból, mint a pinty. A nemzeti egység és büszkeség, amiről álmodozott, létrejött vasárnap este a főváros utcáin. Ahol büszke, szabad magyarok úgy ünnepelték a rezsim bukását, amilyen ünnepet ebben az évszázadban még nem látott ez az ország. Karma is a bitch, Vitkor! Minden eddiginél nagyobb felhatalmazást kapott az új kormány, hogy megtegye, amire annak idején Orbán vállalkozott, és amit olyan csúful elárult. Hatalmas felelősség és történelmi lehetőség ez, hogy olyan döntéseket hozzon meg, amelyek ciklusokon átívelő, korszakalkotó stratégiai elképzelések alapján reformálják meg az állam nagy alrendszereit. Hogy végre legyen ennek a nemzetnek egy olyan alkotmánya, amit valóban a nép bevonásával, felhatalmazásával hoznak. Hogy végre ne a gőgös, szánalmas kisállami komplexusunkkal tűnjünk ki Európában, hanem a tudásunkkal, a kreativitásunkkal és a szabadságvágyunkkal. És ne áltassuk magunkat: ez a felelősség most közös, nem csak és kizárólag a kormányé. Társadalmi felelősség. Nem lehet várni, hogy majd egyedül Magyar Péter vagy az állam kaparja majd ki nekünk az összes gesztenyét felülről. Nekünk is bele kell adni, amit kell: terméketlen panaszkodás vagy szemellenzős rajongás helyett egészséges bizalmat, mindenszarista pesszimizmus helyett konstruktívan kritikus támogatást. kép: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nahát, a közmédián Magyar Péter ment az élő műsorban? Milyen érdekes, a kampány alatt valahogy ez nem jutott eszükbe. És hogy Szabó Bence százados ügyében az ügyészség pont véletlenül április 13-án kezd nyomozásba egy ellenzéki képviselő bejelentése nyomán? Valahogy most jutott el a szakmai mérleglésben idáig. Azért ez mennyire gusztustalan, nem, gyerekek? Változik a politikai szél – ők meg hajolnak. Mentsük ami menthető alapon. Hát nem, kedves nyaloncok! Ezt nem ússzátok meg ilyen könnyen. Nem felejtjük el azt a rengeteg kárt amit okoztatok a propagandátok hazugságaival, a lejárató kampányaitokkal, a közösségeink szétverésével. Emberi életeket tettetek tönkre! Nem felejtünk! Megbocsátani? Persze, lehet. De majd azután, miután elszámoltatok és felelősséget vállaltatok minden egyes disznóságért, amit tettetek az elmúlt 16 évben. ‍♂️

Hihetetlen. Ti elhiszitek, hogy ez megtörtént? Intenzív érzelmek dolgoznak bennünk. Én például reggel felébredve csillapíthatatlanul nevetni kezdtem – felszabadultan. De meditáció közben arra is rájöttem, hogy egy csomó szorongás is bennem maradt. Még mindig ott van egy kellemetlen hang. Egy baljós sejtés. Amit az elmúlt 16 év hamis reményeiben való csalódásai ültettek el valahol nagyon mélyen. Ami még most is aktiválja a stresszhormonokat és kétséget ébreszt, hogy ezúttal tényleg felébredtünk-e ebből a rémálomból? Eltölt minket hitetlenséggel: ez az ország tényleg lehet szabad? Igazság-utáni zajt és zavart kelt: vajon van egyáltalán igazság? A szomorú helyzet az, kedves honfitársaim, hogy a NER nem fog eltűnni egyik napról a másikra. Nem is csak azért, mert az intézményes rendszerbe van betonozva. Azt a kétharmad majd elintézi. Ami ennél jóval sunyibb és alattomosabb az, ahogy belénk épült – az elménkbe, a szívünkbe, a vágyainkba és a félelmeinkbe. „Hol zsarnokság van ott magad is zsarnokság vagy” – írta Illyés. Most tapasztaljuk meg, mennyire igaza volt. A NER valósággal beleivódott a pórusainkba. Ránk akaszkodott, mint egy kullancs. Ettől a láthatatlan NER-től megszabadulni nehezebb lesz. Egyedül nem megy: kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk. Tanulnunk kell az elmúlt 16 év hibáiból és bűneiből – de túl kell lépnünk a puszta bosszún és utálaton. Nem egyszerűen csak a díszleteket kell leváltani, hanem nekünk is változni kell. Meg kell találnunk a kapcsolatot a hiteles és új Magyarországgal, ami ott vajúdik bennünk. „A tél mélyén végül megtanultam, hogy legyőzhetetlen nyár él bennem,” mondja Camus. kép: Huszti István / Telex

Vége van. Bár láttam a választási eredményeket, a grafikonokat és számokat, de elhinni igazán csak akkor hittem el, amikor megláttam a savanyú magyar narancsba harapott nertársak arcát. Érdemes volt nézni ezeket az arcokat, ahogy a Főni beszélt. Az idegesen villogó, aggodó tekinteteket. A kínos feszengést. Vajon milyen gondolatok cikázhattak a fejekben? Minden bizonnyal csupa olyan gondolat, ami a nemzet sorsa fölötti államférfiúi aggodalmakat tükrözte. „Matolcsyt felhívom, hogy milyenek az ingatlanárak Dubajban.” „A francba, pedig éppen most akartam a kastély déli szárnyába is bevezetni a padlófűtést…” „Vajon mennyi időnk van, amíg leváltják a főügyészt és kinyomozzák, mennyit loptam?” Ne legyenek kétségeink: a nertársak most be vannak szarva. Nem kicsit, nagyon. Nem fűlik a foguk ahhoz, hogy meg is egyék, amit főztek. Lesznek még itt fordulatok. Hiányoltam persze Szijjártó nertársat, ideiglenesen hazánkban állomásozó orosz külügyért. Aki még pár órával a választás előtt is olyan nagy fidesz győzelmet vizionált, ami „még a Holdról is látszik”. Aztán egyszer csak eltűnt. Lehet, hogy egy titkos Artemisz misszióval a Holdra utazott, hogy onnan szemlélje a dicső győzelmet. De az is lehet, hogy azóta is a Bridget Jones naplóját nézi és csokit zabál. Vagy esetleg egy piásüveggel bezárkózott a kastélya billiárdszobájába. Ahelyett, hogy szembenézne vele: kinéz neki egy szűkös cella a Csillagban. Esetleg egy nem túl kényelmes lakás a 17. emeleten a csertyanovói lakótelepen Moszkvában. Csak ott mondjuk csúszósak az erkélyek… ‍♂️

Kedves csalódott fideszesek! Ez a poszt nektek szól. Nem a káröröm íratja velem, azért nem lenne érdemes koptatni a billentyűzetet. Most dühösek vagytok és csalódottak. Úgy érzitek, hogy ez az ország mégsem az, aminek hittétek. Mintha idegenek lennétek a saját hazátokban. Furcsa új érzés? Tudjátok, mi ezt átéltük már az elmúlt 16 évben nagyon sokszor. Meg tudjuk érteni, miben vagytok. Ha mélyen és őszintén magatokba néztek, akkor rá fogtok jönni, hogy a leginkább nem ránk vagytok dühösek. Nem azokra a fiatalokra, akik szidják a fideszt az utcán. Őket sem értitek persze, és ez megijeszt benneteket. De valójában van ott még valami más is, csak be sem valljátok magatoknak: dühösek vagytok, hogy átvertek titeket. Átvertek titeket azok, akik hónapokig hazudoztak arról, hogy itt valami egetverő fidesz győzelem készül. Hazudtak éjjel és hazudtak nappal: hamisított közvéleménykutatási adatokkal traktáltak titeket. Mert pár százalék tévedés mindig benne van. De ne mondja nekem senki, hogy egy jóhiszemű közvéleménykutató 10-20 százalékokat téved! Ez bizony tudatos hazugság volt: tudatosan tartottak titeket sötétségben. Most rettegtek, hogy az új kormány záros határidőn belül beléptet minket a háborúba és elviszik a fiaitokat, unokáitokat a frontra. Tudom, hogy őszintén hiszitek ezt. De egyvalamit fontoljatok meg: ha képesek voltak nektek hónapokig hazudni a közvéleményről, akkor mennyire bízhattok meg az egyéb vádjaik igazságában? Megmondom: semennyire. Hamarosan ki fogják húzni a dugót a propaganda-gépezet konnektorából. Most még nem látjátok be, de higgyétek el nekem, hogy utána nektek is sokkal jobb lesz. Egy valamiben igaza volt a kedves vezetőtöknek: utálkozásra és gyűlölködésre nem lehet jövőt építeni. Itt nem csak a fideszből van elegünk, de abból a szemléletből is, amit képviselt: hogy párbeszéd helyett csak a betonba döngölés, kölcsönös megértés helyett folyamatos ellenségkép-gyártás van. Egy országunk van – de higgyétek el, hogy békében megférünk benne sokan, sokféle világnézettel, sokféle vággyal és szenvedéllyel. Puszi