Tudjátok egy valaminek nagyon örülök az elmúlt 16 év kapcsán. Annak, hogy nem jutottam el odáig, ameddig nagyon sok magyar eljutott: a nemzeti öngyűlöletig. Addig, hogy a sorozatos kudarcok és a Hatalomnak való folyamatos behódolás miatt megutáljam a saját népemet. Pedig volt ilyen kísértés. Amikor az ember azt tapasztalja, hogy a nép jelentős része egy olyan beszűkült tudatállapotban van, és annyira más műsort néz a valóságról, mint ő, akkor hajlamos sommás ítéleteket alkotni. És egyes emberek engedtek ennek a kísértésnek: a magyar „genetikailag alattvaló”, mondták. Ezt érdemlik, semmi mást. Mi a francnak bízol még „ezekben”, miből gondolod, hogy itt bármi változás lesz – kérdezték. Még a legsötétebb órákban sem voltam hajlandó gyűlölni azokat a félrevezetett embereket, akik tapsoltak a szabadságjogaink megnyirbálásának, a közvagyon széthordásának vagy a haza orosz kézbe való kiárusításának. Esetleg kárörvendtek annak, hogy bezárják a klubokat, bilincsben viszik el a füves srácokat, lányokat. Vagy csak simán sunnyogtak és kussoltak. Többször is leírtam: ez a nép sokat tűr és sokáig. Sajnos valóban tele van kisállami komplexusokkal, vezér-fétissel és házmester-mentalitással. Vannak évek, amikor úgy tűnik: kész, vége, ilyen a magyar. De aztán, kivételes történelmi pillanatokban, ugyanez a nép képes a nagyságra. Képes hihetetlen szabadságvágyról tanulságot tenni. És ha megfelelően tájékoztatják és nem hazudnak neki, akkor képes felelős döntéseket hozni. Most kaptunk egy új történelmi lehetőséget, hogy rendbe tegyük közös dolgainkat. Sokadik nekifutásra, hiszen eddig nagyon sok hasonló lehetőséget szúrtunk el. Én azt gondolom, hogy ennek a történelmi pillanatnak most többről kell szólnia, mint az EU-s pénzek visszaszerzése, az államháztartás egyensúlyának megteremtése és hasonlók. Ezek fontosak – de ennél most több kell. Újjá kell építenünk a magyar köztársaságot – új alapokra kell helyeznünk a magyar demokráciát. És ez nem csak írott jogszabályokról, új alkotmányról stb. szól. Vagy hogy szembenézünk a múlt bűneivel és hogy elszámoltatjuk a Hatalmat. A politikai kultúra íratlan szabályain is változtatni kell. Azon, ahogyan egymással bánunk, ahogy egymással vitatkozunk (mert a vita jó!). Ahogy a párbeszéd útján a szekértáborokon felüli közjót keressük. Jobbosok és balosok, férfiak és nők, kisebbségiek és többségiek, keresztények és ateisták, füvesek és pálinkások, biciklisek és autósok. Nagyon sokfélék vagyunk, és ez így van jól: nem kell beolvasztani mindenkit egy homogén masszába. De egy országunk van. És egy bolygónk. És közös felelősségünk a jövő iránt. Kép: Gallov Adrienne/Énbudapestem

Brüsszel. Ukránok. Félrevezetett fiatalok. Jobboldal potyautasai. Borbás Marcsi. Sátán. Néhány példa arra, kiket hibáztatnak manapság a nerencek a választási pofára esésért. Sőt, legutóbb Jeszi még az Orbán által Indiában kiengedett gonosz szellemeket is a listára tette. ‍♂️ Csak egyvalamit nem említenek: a pocsék kormányzást és az azzal társuló hatalmas arcot. Amíg erre nem jöttök rá, addig nem lesz itt ’megújulás’ – legfeljebb a fingszagú levegőt kevergetitek a zárt szobában ahelyett, hogy kinyitnátok az ablakot. ‍♂️

A Mandiner kajánul mulat azon, hogy többen kritizáltuk Rubovszky Rita jelölését oktatási miniszternek. Azóta kiderült, hogy a sajtóértesülések nem voltak pontosak: még csak az egyik név volt, aki felmerült, de döntés nem született róla. Pánik? Azt inkább a Dubajba vagyont menekítő NER döbrögik villáiban, esetleg a minisztériumok iratmegsemmisítői körül sürgölődő csinovnyikok között keressétek, srácok! Ami itt zajlott, az úgy hívják, demokratikus közéleti vita. Szokjatok hozzá: valódi demokráciában úgy szokás, hogy ha valakit egy fontos pozícióra javasolnak, akkor arról érveket ütköztetnek. Mert ahogy Ronald Dworkin jogtudós megfogalmazta, a demokrácia nem a többség diktatúrája, hanem mindenekelőtt párbeszéd. Kölcsönös tisztelet és megértés mellett. A cikk egyébként egészen szánalmasan abban kulminálódik, hogy a „hanyatló” finn oktatási rendszert kezdi el szapulni. Nos, a finn oktatás nem tökéletes, és ott is folynak viták arról, hogyan kell átalakítani. De azért ahhoz tényleg vastag bőr kell, hogy a magyar oktatás jelenlegi helyzetéből valaki a finneket fikázza. Hogy úgy mondjam: szeretnénk mi, hogy olyan problémáink legyenek, mint a finneknek. Az meg már tényleg arcpirító, hogy „az egyenlőtlenségek fokozódását” vetik a finn oktatás szemére: könyörgöm, ha van mutató, amiben a magyar oktatás végképp a béke segge alatt van a finnhez képest, akkor az éppen az oktatási egyenlőtlenségek. És egyébként éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen hozzáállással és szemlélettel fog neki valaki az oktatás reformjának idehaza.

Tegnap volt a biciklinap: 1943. április 19-én tesztelte magán Albert Hofmann az LSD hatásait – ma pedig 420, avagy április 20., a kannabisz kultúra nem hivatalos ünnepnapja. Ezen a napon a kutypárt tüntetést szervez, stílszerűen 4:20-kor, a Madách téren (belinkelem majd lent). Alig telt egy kis idő még a választások óta, de látom, hogy a kannabisz iránt lelkesedők máris nagy reményekkel tekintenek a jövőbe. Én azért óvatosságra intek: ne felejtsük el, hogy a Tisza alapvetően egy jobbközép párt. Nem valószínű, hogy széleskörű kannabisz-reformra készülne, ez a programjukban sem volt benne. Ha egy átfogó, az egészségügyi és szociális kérdésekre hangsúlyt helyező, a túlzott szigorral szakító drogpolitikája lesz az országnak (ez viszont benne volt a programban), az engem már nagy megelégedéssel tölt el. Amiről persze érdemes és kell is tárgyalni, szakemberek és érintettek bevonásával: a kannabisz orvosi használatának megfelelő szabályozása. Ez már ugyanis olyan kérdés, amit még a konzervatív jobboldali lengyel kormány (mármint a Kaczynski-féle) is megtett. És nem csak azért van szükség szabályozásra, hogy a betegek megfelelő minőségben és orvosi indikációval férhessenek hozzá legális gyógyszerhez olyan betegségek esetében, amelyeknél a kannabisz kevesebb mellékhatással és hatékonyan alkalmazható. Hanem azért is, mert kialakult egy szürkepiac, ami táptalaja a sárkányfűárusoknak, akik mindenre is CBD-olajat árulnak jó pénzért. Itt ideje rendet tenni! Szintén érdemes beszélnünk arról is, hogy mi is az, hogy kannabisz kultúra. Mert a helyzet az, hogy a kannabisz még akkor sem tűnne el, ha még hét évig Horváth Laci drogellenes terrorja dühöngene. Itt van és velünk marad. A kérdés, mit kezdünk vele. Ezt kéne végre belátni. Ez nem csak az írott jogszabályokról szól, hanem az íratlan kulturális normákról is. Amelyeket maguk a fogyasztók alakítanak. A fiatal generációban a kannabisz fogyasztása gyakorlatilag ugyanúgy a mindennapok részévé vált, mint az alkohol. És sajnos gyakran éppúgy a mértéktelenség „kultúrája” dívik: az a menő, ha szétszívod az agyad. Pedagógusokkal, szülőkkel beszélgetve is rá kellett jönnöm: a felnőttek gyakran nem tudják, hogyan nyúljanak ehhez a kérdéshez. Hogyan beszélgessenek a fiatalokkal erről a témáról? Azt már érzik, hogy a hagyományos „csak mondj nemet” módszer nem működik – de nem tudják, mivel lehetne helyettesíteni. Pedig nem olyan más ez, mint az alkohol esetében. Csak ugye Magyarországon még az alkohol prevenció is teljesen hiányzik az iskolákból. A mértékletességet, a mennyiség helyett a minőséget, a set és a setting fontosságát előtérbe helyező üzenetek hiányoznak. Ezen is változtatni kell.

Az óriási kognitív disszonancián röhög az ország – láttátok már? Ha nem: belinkelem a videót, ahol mesterséges intelligenciával megzenésítették a HírTV választási adását. A lényeg: Gajdics Ottó pofára esik. De tudjátok ez nem egyszerűen csak pofáraesés – ez az a rajzfilmszerű pofára esés, mint amikor a farkas már kárörvendve készült a Kengyelfutó Gyalokakukk megszivatására, csak aztán végül mégis őt szivatták meg. Epikus pofára esés – talán ez a jelző illik ide. Tudjátok én egy ideig tényleg azt gondoltam, hogy ezek mind cinikus hazudozók, akik tisztában vannak vele, hogy az általuk citált nézőpontos adatok ordas nagy kamuk – de most már úgy látom, hogy ezek tényleg elhitték őket. A döbbenetük őszinte volt – és még mindig nem dolgozták fel. Azért ez a gonoszságnak nem kis foka: hiszen Orbán és szűk köre nyilván vágta, mi van – de képesek voltak nem csak a szavazóbázist, de még a véleményformáló holdudvart is teljes sötétségben tartani. Mint ez a félbolond Gajdics, akit tényleg mintha egy munkásőr kórusból szedtek volna elő – és most megcsillogtatja nekünk zengő baritonját. A káröröm nem szép dolog – de a nagy helyzet az, hogy 16 évnyi pöffeszkedés és arrogancia után látni ezeknek a beképzelt pojácáknak a pofára esését – ez több, mint káröröm. Ez katarzis. ❤

„A fiatalok, ti basztátok el,” jelentette ki mérgesen egy narancssárga nyakkendős fideszes bácsi a választás estéjén a szülővárosomban, Kecskeméten. Valószínűleg jól kifejezte egy bizonyos korosztályhoz tartozó kormánypárti szavazók hangulatát. A narancsbuktában egyértelműen volt szerepe a generációváltásnak: a hagyományosan fideszre szavazó idős szavazók közül egyre többen távoznak az élők sorából, miközben új, fiatal szavazók lépnek be. Akik már a NER-ben szocializálódtak. És tudjátok mit? Ennél jobban kevés dolog mutatja, mennyire zsákutcás rendszer volt ez a NER. Hogy pont azok a fiatalok, akiket már ebben a rezsimben, annak elvei és intézményes keretei között neveltek, akik már ebben a rezsimben ébredtek politikai öntudatra, tömegesen fordultak szembe vele. Olyannyira, hogy a végefelé már alig pár százalékra süllyedt a kormánypárt támogatottsága a fiatalok körében. Vajon csodálkozunk, hogy miért? Azért, mert ez az egész NER-elit baromira nem érti a fiatalokat. Nem érti ezt az egész 21. századi világot. Mintha az egész rezsim egy múltbeli, 20. századi Magyarországot próbált volna minden erővel konzerválni – helyreállítani. Az oktatási rendszere krétaszagú poroszos agyrém. A kultúrával, a szexualitással, a társadalmi élettel kapcsolatos nézetei penészesek. Üresen kongó templomokat újítottak fel és pezsgő zenei klubokat zártak be. Stadionokat építettek fel és egyetemeket építettek le. Pálinkában tocsogva felemelt mutatóujjal prédikáltak arról, hogy aki füvezik, az ördöggel cimborál. És amikor szembesültek vele, hogy a fiatalok lázadnak – ez végtelenül dühítette és dühíti a NER támogatóit. Beleértve a Főnit is. Aki többször is frusztráltan odavágott a „tiszás fiataloknak” a beszédeiben. Vagy ötösszámú Bayer Zsolt, aki nem finomkodott: „Mi a jó isten bajod van, kicsi barátom? A szemét Orbán nem engedi, hogy ott drogozz, ahol akarsz? Hát, anyádat!” Ez az agresszív fiatal-elleneség pedig végleg betette a kiskaput. Én azt gondolom, hogy ebben az áprilisi szélviharban, ami elsöpörte a NER-t, a fiataloknak kulcsszerepe volt. El kell gondolkodni azon, hogy vajon a következő évtizedekben működni fognak-e még a bejáratott régi receptek. Működik-e még az a politikai manipulációs nyelvezet, amit elsősorban az idős rendpárti szavazókra szabtak. kép: Varga Jennifer /24.hu

Az egyik legnagyobb veszteség, amit Magyarország elszenvedett az oktatás és a kultúra terén az elmúlt 16 évben, szerintem egyértelműen a Közép-európai Egyetem (CEU) elüldözése volt. És nem csak az ország veszítette el a nemzetközileg is legelismertebb, legversenyképesebb felsőoktatási intézményét. De rengeteg ember egzisztenciáját, karrierjét is tönkretették. Nekem, volt CEU-s diáknak, majd vendégoktatónak, ez személyesen is egy olyan fájdalmas veszteség, amit nagyon nehezen tudtam feldolgozni. Egy pezsgő szellemi élettel teli tudományos műhelyt romboltak le, ami hidat képezett a térség nemzetei között – nekem magamnak is életre szóló barátságokra sikerült szert tennem Kelet-Közép Európa országaiból. És egyben bezártak egy ablakot Európára – a világra. Ami segíthetett, segíthetne nekünk most is, hogy jobban megértsük a bolygót, ahol élünk, az emberiséget, aminek a része vagyunk. És még hány és hány független intézményt, közösséget, műhelyt romboltak le, daráltak be! SZFE. 1956-os intézet. Index. Nemzeti Drogmegelőzési Intézet. És a többi. Ez járt ma az eszemben, amikor arról volt szó a sajtóban, hogy az MCC nevű janicsárképző intézet és kifizetőhely pénzcsapját el kell zárni. Zárják is el! És a többi közpénzen meghízlalt kamuintézet meg fantomalapítvány is menjen a levesbe! Ezzel nem hozzák vissza azokat a szellemi műhelyeket, amiket szétvertek. De a felszabaduló forrásokat arra kell fordítani, hogy újjáalakítsuk a plurális, demokratikus közélet független, szakmai alapokon álló szervezeti hálóját. A civil társadalomban végre nem bűnbakot, hanem támogatandó értéket kell látni. Nem elég a kormányváltás – rendszerváltásra van szükség.

Kialakult egy másik vita is a közösségi médián: vajon jól teszi-e a média, hogy teret ad olyan emberek mosakodásának, akik vastagon részt vettek az elmúlt 16 évben az agyzsibbasztó propaganda-gépezet működtetésében? Vajon tényleg megérdemel Deák Dániel egy nagyinterjút a Partizánon? Vagy Ferencz Orsolya a Telex videóműsorában? Miközben még rengeteg történet van a NER ellenfelei, áldozatai részéről, ami elmondásra vár. Hozzáteszem egyébként: a Partizán egyszer sem szólaltatott meg az elmúlt években, pedig lett volna miről beszélgetni: dühöngött a drogellenes háború. És azért azt sem felejtem el túl könnyen, hogy miközben decemberben több ezren táncoltunk a drogellenes háború ellen a parlament előtt, ez a független média jelentős részében egy hírt sem ért meg. Miközben Horváth Laci drogbiztos megszólalásait gyakran külön cikkben, kritikátlanul lehozták. Vagyunk nagyon sokan, akik sokat veszítettünk és sokat kockáztattunk az elmúlt években emiatt az embernyomorító rezsim miatt. És szerintem jogosan nyílik ki a bicska a zsebünkben, amikor azt látjuk, hogy olyan emberek, akik élen jártak a mocskolásunkban, most fordítanak a köpönyegükön és konszolidált „megújult” hangként próbálnak helyezkedni. Ehhez pedig a média asszisztál. Azért ne felejtsük el, mi lett volna, ha másként alakul a választás, és ők nyernek: akkor ugyanezek a „megújulást” követelő, „önkritikus” hangok most éppen befejeznék, amit elkezdtek: végleg beledöngölnék a független civil társadalmat és sajtót a betonba, és még a helyét is felszántanák és behintenék sóval. Szóval egyetértek Stumpf Andrással: ha már rendszerváltás, akkor vegyük komolyan és viselkedjünk úgy. ‍♂️

Nagy hullámokat vetett a közéletben a hír, miszerint Rubovszky Rita, a katolikus Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója lehet az új oktatási miniszter. Sokan, akik a Tiszára szavaztak, most felhúzták a szemöldöküket. „Mégis, mit vártatok, hogy majd valami radikális baloldalit neveznek ki miniszternek?” – kérdezik mások. „Egyébként is, nem baj, hogy katolikus, ezzel legalább kihúzhatja a Fidesz kritikák méregfogát.” Nos, az szerintem sem baj, hogy katolikus. Egy ember személyes hite számomra nem játszik szerepet abban, hogy alkalmasnak tartom-e egy bizonyos hivatali pozícióra. Ahelyett, hogy rögtön az első zsigeri reakcióm alapján ítélném meg, inkább utána olvastam a múltjának. És sajnos ez alapján az aggodalmaim inkább erősödtek, mint csökkentek. Rubovszky Ritával nem az a baj, hogy katolikus – hanem az, hogy annak az egyházi oktatási establishmentnek a része, ami nyomasztó dominanciát gyakorolt a hazai oktatás fölött az elmúlt 16 évben, és akadályává vált a megújulásnak. Bár vannak egyházi körökben progresszívnek számító nézetei is, de akár a nemi esélyegyenlőség, akár a romák integrációja kérdésében nem sokkal mást gondol, mint Balog Zoltán vagy Hoffmann Rózsa. Ráadásul korábban Habony cégében dolgozott, amiből később kinőtt az egyik legundorítóbb tömegmanipulációs hazugsággyár, a Nézőpont. Ha valaki elolvassa a Tisza oktatási programját, akkor abban határozott szakítást ígér: „A jelenlegi oktatási stratégia tévúton jár. Arra kényszeríti a pedagógusokat, hogy 19. századi módszerekkel, 20. századi ismereteket oktassanak 21. századi gyerekeknek.” A Tisza egy kimondottan progresszív oktatási programot hirdetett meg, aminek fontos elemei a korszerűsítés és a társadalmi igazságosság (nem éppen konzervatív elemek), és ami nagyon sokszor hangsúlyozza a NER oktatáspolitikájával való szakítást. Rubovszky esetében joggal merül fel a gyanú, hogy vajon tényleg ő fogja-e elvinni a magyar oktatást a 21. századba. Ettől függetlenül persze ezt nem lehet kizárni, és egy miniszternél az is nagyon fontos, hogy milyen csapat veszi körül. Nyilván senki sem számított arra, hogy radikális baloldaliak kerülhetnek miniszteri pozíciókba egy Tisza kormányban. De a Tiszára szavazó polgár azt igenis joggal várhatta, hogy egy olyan konszenzusos személy kerül az oktatási minisztérium élére, aki már a személyében is megtestesíti az előző korszakkal való szakítást. Rubovszky viszont mind világnézetében, mint karrierjében sokkal inkább a kontinuitást, és nem pedig a szakítást képviseli a NER oktatáspolitikájával szemben. És ez igenis probléma. Ez az ügy egyébként túlmutat saját magán. Várható volt, hogy erre sor kerül előbb-utóbb: a Tisza egy jobbközép párt, viszont a szavazóbázisának a nagyobb része vallja magát baloldalinak, mint jobboldalinak. A programja nagyrészt olyan szakemberek által lett kidolgozva, akik nem éppen konzervatív világnézetűek. A szavazóbázis nagy része határozott szakítást vár el a múlttal. Azért az szögezzük le: a NER-hez képest már az a különbség is ég és föld, hogy Pintér Sanyi bácsi belügyminisztériumával szemben lesz önálló oktatási minisztérium, komoly szakpolitikussal az élén! Ez önmagában óriási változás. Ezeket a vitákat meg le kell folytatni, ilyen az igazi demokrácia! ❤

Ej, itt a nagy választási izgalomban annyi NER potentáttól kell örömkönnyes búcsot vennünk, hogy nehezen jut sorra mindenki. De azért ne feledkezzünk el Laci drogbiztosról se! Aki havi potom 2,6 millió forintos fizetésből rettegett a drogosoktól egy olyan országban, ami tocsog a liberalizált pálinkában. Egy éve ilyenkor Laci még nagy mellénnyel pökkhendi beszédet tartott a parlamentben, amiben eszetlen szigorításokat jelentett be. Megfenyegetett minket, civileket is. De most vége van, kicsi. Te vagy az, aki mész a levesbe! Fiatalok tízezreinek, családok ezreinek az életét keserítette meg a „hajtóvadászatával” ez a dilettáns paprikajancsi. Aminek persze elsősorban egyszerű fogyasztók estek áldozatul. Akiknek a többsége semmi mást nem követett el, mint hogy nem pálinkával, hanem fűvel akart kikapcsolódni a hétvégén. A buta sötét demagógiájával mindent megtett azért, hogy a kőkorszakba lőjje vissza a drogpolitikai diskurzust Magyarországon. Hogy lerombolja a partikultúrát és megfenyítse az ifjúságot. Diszkórazziákat vezényelt, kormánykritikus zenészeknél rendelt el házkutatást, klubokat zárt be. Eközben az alkoholról egy szava se volt – és hagyta tovább rohadni az addiktológiai ellátórendszert. Démonizálta az ártalomcsökkentést és teljesen a rendőrség kezébe adta a drogprevenciót. Laci, nem felejtjük el neked, amit tettél! Neked is el kell számolni. Remélem majd azt is megvizsgálja valaki, hogy az elmúlt években vajon megtollasodtál-e, és ha igen, mibű. Pont egy évvel ezelőtt, 2025. április 16-án tettük ki azt a videót, amiben reagáltunk Horváth Laci parlamenti beszédére. Sötét idők voltak, akkor még sokan kilátástalannak tartották a jövőt – és az ellenállást. Ezzel zártuk: „Hiszünk abban, hogy a mi munkánkra még akkor is szükség lesz, amikor ez a kormány, ez a rendszer már rég a történelem süllyesztőjébe, szemétdombjára került, akárcsak a drogellenes háborúja. Hiszünk a hiteles tájékoztatásban, a körültekintő, bizonyítékokra alapozott, az érintettek és a szakma bevonásával előkészített döntéshozásban – hiszünk a józan drogpolitikában.” Hát így. Mi megmondtuk. We resist. We dance. We win. ✊❤✌️