Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Vannak azok a pillanatok, amiket úgy is hívunk: az igazság pillanatai. Amikor, hogy finoman fogalmazzak, az ürülék elválik az aranytól – a szép szavak a tettektől. Ez is egy ilyen pillanat: a parlamentben a kormánytöbbség lesöpörte azt a módosítót, amit Jámbor András ellenzéki képviselő nyújtott be (lásd a képen). A módosító lényege egyszerű: ha már tényleg annyira fontos ez a drogtéma a kormánynak, akkor ugyan biztosítson erőforrásokat is hozzá. Többek között ugye például a helyi rendőrségek állományát töltse fel, hogy azok a helyi lakosságot valóban zavaró jelenségek (pl....
Nem tudom, megvan-e nektek, hogy a drogellenes hisztériakeltéssel párhuzamosan megindult egy másik hisztériakeltés is: az ún. „műhús” ellen. A kormány külön törvényt nyújtott be a betiltására. Ha engem kérdeztek, ez megint egy iskolapéldája annak, hogy mi a baj azzal, ahogyan a magyar állam működik. Mert ez a döntés egyáltalán nem a társadalmi párbeszéddel, tudományos bizonyítékok körültekintő mérleglésével történt, inkább szűklátókörű üzleti érdekek mentén. Tudom, ez egy érzékeny és megosztó kérdés (akárcsak a drog), de leírom (nem előírom) a véleményem – kérek...
Tudjátok én alapvetően tisztelem, mi több, kedvelem a törvényeket és szabályokat. Azokat a törvényeket és szabályokat, amelyeket egy közösség megfelelő párbeszéd útján hoz létre. Mert a demokrácia, ahogy arra Ronald Dworkin jogtudós rámutat, nem a többség zsarnoksága, hanem a párbeszédre való nyitottság. A demokrácia – a párbeszéd kultúrája. És az imígyen hozott törvények és szabályok arról szólnak, hogy előmozdítsák a közjót, a szabadságot – az egész közösségét. És még ha kompromisszumokkal is, de a tudományos bizonyítékokat, sőt, a kisebbség, az egyén érdekeit, jogait is...
Azt szokták mondani, hogy az embereket ne a szavaik, hanem a tetteik alapján ítéld meg.
De vajon tényleg meg tudsz ítélni pusztán a tettei alapján egy embert? Hiszen akár egyetlen mozdulata mögött is világok állhatnak. Olyan történetek, amelyeket nem mondott el senkinek. Amiket a szívében őriz. És amelyek átírták a gondolkodását, az érzéseit. És végül, a tetteit.
Nem, ezzel nem azt mondom, hogy az ember tehetetlen bábja csupán az előre megírt sorsának. Nem állítom, hogy nincs szabad akarat (bármit is jelentsen ez). De azt állítom, hogy egy embert nem ismerhetsz meg...
„Az Alaptörvény 15. módosításnak az a tétele, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, biológiailag, tudományosan egyszerűen nem igaz” – mondta Falus András akadémikus, genetikus, immunológus. Magyarul a mai napon a kormány egyoldalúan újraírja nem csak az alaptörvényt, de a tudományt is. Ezzel egyben ellentmond magának a gránitszilárdságúnak is, ami kimondja: „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.” Pont.
Nos, nem ez az egyedüli módosítása az Alaptörvénynek, ami...
Újabb álmatlan éjszaka. A vezér nyugtalanul járkál fel-alá a Karmelita folyosóin. Nincs kedve hazamenni. A lakájok ajtóra tapasztott füllel lapítanak, senki se mer pisszenni. Rettegve hallgatják a parketta monoton nyikorgását. A király nem alhatik.
Van min gondolkodni: nem működik az eddigi recept. Hiába kavargatják, dagasztják a szart a finkelsteini laboratóriumokban. Hiába szondázzák hetente többször is a közvéleményt. Hiába teszteli Rogán a szovjet tanácsadó elvtársak halálos kompromat-fegyvereit. Ez az átkozott suhanc, ez a kígyó, akit kebelén melengetett, mielőtt belemart:...
A Terézvárosban áll egy bérház. Semmi különös, nem lóg ki a többi lepukkant pesti bérház közül.Állaga nem sokat változott száz év óta. Pedig különleges ez a ház. Az ember csak akkor szembesül ezzel, ha elolvassa rajta a táblát: „E házban lakott 1920-26-ig József Attila, a nagy proletárköltő”.
Az ember elgondolkodik: vajon az ország állapota mennyit változott 100 év óta? Természetesen sokat. Bizonyos szempontból. Más szempontból viszont keveset. Például a lakhatási szegénység ma is éppúgy az egyik legsúlyosabb probléma Budapesten, mint akkor a „lakásínség”. És...
Bár a magyarországi kormánypárti sajtó ezerszer elátkozta, sem az új kormánynak, sem a németek többségének esze ágában sincs visszavonni a tavaly bevezetett részleges legalizációt.
Az egyik kedvenc bibliai történetem Salamonról, Dávid fiáról szól. Aki, a Biblia szerint, igen kedves vala azÚr szemében. Ezért Isten megjelent az álmában, és így szólt: Kérj valamit, én megadom neked! Salamon nem azt kérte, mint amit nagyon sokan kérnének. Hosszú életet, gazdagságot, az ellenségei halálát. Hanem bölcsességet. Többet, mint a puszta tudást. Értelmet, képességet, hogy különbséget tegyen a jó és a rossz között. És lőn: azÚr bölcs és értelmes szívet adott neki. Ráadásul azt is megadta neki, amit nem kért: gazdagságot és dicsőséget.
Ez a történet nagyon megragadt bennem....
