Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Robert Waldinger nem csak Zen tanító (roshi), de történetesen tudományos kutató és Zen tanító egyben. Számára a tudományos szigorral végzett kutatómunka és a spirituális fejlődés nem zárja ki egymást – tudja mindkettőt a helyén kezelni.
Mi több, ő a világ legrégebbi boldogság-kutatásának vezetője (Study on Adult Development). Ami 80 éve követi nyomon embereknek ugyanazt a csoportját, hogy megállapítsa: vajon kikből lesznek boldog és egészséges emberek?
Aki azt gondolná, hogy a boldogság titka a pénz és hírnév, vagy hogy az egészség titka az, ahogy mit eszik vagy mit sportol...
Az ember egy idő után rájön: a legtöbbször sokkal fontosabb, hogy kedves légy, mint hogy igazad legyen.
A kedvesség néha ott is utat tör, ahol a logika csődöt mond. Végtére is nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodással, amivel létrehoztuk őket – ahogy Einstein is mondta.
Amikor igazad van, amikor győzöl egy vitában, az adhat némi diadalérzetet és elégedettséget. De ez a legtöbb esetben tiszavirágéletű. És amikor életed végén visszanézel az emberi kapcsolataidra, akkor nem arra leszel igazán büszke, hogy igazad volt. Nem arra fogsz emlékezni, amikor legyőztél...
„Meghalt a Fater,” írta az egyik ismerősöm nemrég. „Hogy mi?” – kérdeztem vissza értetlenül. Aztán világosság gyúlt az elmémben. Ja, hogy az a Fater. Palotai Zsolt.
Már az én generációmnak is csak „a Fater” volt. Pedig mi még a 90-es évek végén kezdtünk el a bulijaira járni. A breakbeat és drumandbass hullám csúcsán, amit sokan az ő közvetítésével ismertek meg. Akkor már fogalom volt a budapesti éjszakában, hiszen a Tilos az Á-ban kezdett el zenélni a rendszerváltás környékén. Adtuk-vettük a kazikat a zenéivel. („Kazetta” – a...
Én alapvetően tök jó dolognak tartom, hogy egyre több szó van traumákról, bántalmazásról és hasonlókról – sokáig el voltak hallgatva ezek a témák. De gyakran bizonyos népszerű pszichológiai fogalmakat az emberek rosszul vagy túlhasználnak olyan módon, ami elmossa az eredeti jelentésüket. És ez nem egyszerűen csak bosszantó pontatlanság – de relativizálja és kiüresíti azoknak az embereknek az élményét, akik valóban szenvedő alanyai ezeknek.
1) Nem minden kellemetlen élmény „trauma”!
Önmagában attól, hogy valami rossz élményed volt, még nem vagy...
Egy távoli város mellett, egy folyó partján élt egy idős Zen mester.
Egy nap egy utazó kereste fel a mestert: „Mester, szeretnék ebbe a városba költözni, ami melletted fekszik. Mondd, milyen hely?”
„Milyen volt az előző hely, ahol éltél?” – kérdezett vissza a mester.
„Szörnyű porfészek, unalmas és gonosz emberekkel,” felelte az ember.
„Ez a hely is ugyanolyan. Nem ajánlom, hogy ide költözz,” mondta neki a Zen mester.
Hamarosan egy másik utazó is meglátogatta a mestert: „Mester, szeretnék ebbe a városba költözni,...
Letöltendő fogház büntetést kér az ügyészség arra a gázolóra, aki 150-el döngetett az Árpád hídon egy BMW-vel versenyezve, amikor kisodródott és a szalagkorlátot átszakítva halálra gázolt egy 26 éves kerékpárost. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb öt évet szabhatnak ki rá. A fogház a legenyhébb végrehajtási fokozat. És az elkövető akár 1-2 év múlva már feltételesen szabadlábra is kerülhet.
Tudjátok én alapból nem vagyok a börtönök híve. Embernyomorító intézménynek tartom, ahol az emberek nem „megjavulnak”, hanem torzulnak. De szerintem azért azzal nem vagyok egyedül, hogy ezt...
Amikor Giordano Bruno megkérdőjelezte a geocentrikus világképet, egy végtelen és végtelenül izgalmas, hatalmas távlatokat megnyitó világegyetem képét tárta a világ elé. Megégették érte. Végül azonban Bruno, halálában is diadalmaskodott.
Amit viszont nem sikerült átörökítenie ránk, az a csodálat. Az érzés, hogy az egész létezésünk egy döbbentesen fenséges csoda.
Amióta megdőlt a geocentrikus világkép, mintha mi is elveszítettük volna a centrumunkat. Túl gyakran úgy fogjuk fel magunkat a világegyetemben, mint parányi, jelentéktelenül és tehetetlenül hányódó porszemet a hatalmas,...
„Az étel nem játék” – hogy milyen sokszor hallottam én ezt még gyerekként is a felnőttektől!
És valóban: felnőttként borzasztó bosszantó tud lenni, amikor egy gyerek malackodik az étellel. Eldobálja a padlón. Összekeni vele a testét, a ruháját. Kiborít. Megcsócsál. Aztán kiköp. Trancsíroz. A fele kaját ki kell dobni utána. Ráadásul olyan disznóólat hagy maga után, amit aztán persze majd neked kell összetakarítani. Újra és újra.
Szóval érthető, hogy a szüleink utálták, ha játszottunk az étellel. Inkább lapátolták bele a szánkba kanállal ők, a könnyebb...
„Az élet túl rövid, Proust pedig túl hosszú,” jelentette ki Anatole France.
Tény, hogy kevés emberrel találkoztam, aki végigrágta magát Marcel Proust több ezer oldalas életművén. Amiből csak Az eltűnt idő nyomában több, mint 3000 oldalt tesz ki. Én magam sem dicsekedhetek ezzel. Úgy vagyok vele, mint a válogatós kismadár a téli etetőben neki kiszórt magkeverékkel: kicsipegetem belőle a számomra leginkább ízletes magokat.
„Talán majd egyszer, ha sok időm lesz,” mondogatom magamnak. És olyan lusta vasárnap délutánok képe elevenedik meg a képzeletemben, amikor...
Megnéztem Pajor Tamás interjúját a Partizánon.
Legalábbis az összefoglalóját – nem a 6 órás vágatlan verziót. Amit nem is fogok megnézni, mert inkorrektnek – sőt, szinte már abúzusnak – tartom, amikor valakit hat órán keresztül kínoznak kérdésekkel. Szerintem nincs ember, akitől ebben a hat órában ne tudnának kifacsarni olyan válaszokat, amiket aztán a riporternek tetsző koncepció alátámasztásaként lehet értelmezni. Így volt ez Kőszeg Ferenccel és így lett Pajor Tamással is – akit az interjú végső keretezése miatt annak ellenére is kirúgtak a Gyüliből, hogy...
