Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
A Száraz November kampány kapcsán gondolkodtam el azon, hogy bár sokat lehet hallani arról, hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztásnak milyen ártalmai vannak – arról viszonylag keveset beszélünk, hogy milyen problémákat tapasztal az, aki teljesen absztinens.
Tudjátok amikor Dél-Afrikában jártam a nyáron, hitetlenkedve néztem, hogyan bújnak meg az emberek a szögesdrótokkal, CCTV-kel, fenyegető feliratokkal védett házaikban. „Security” – biztonság, mondják. De vajon tényleg biztonságban érezték magukat a szögesdrótok mögött? Nem hiszem.
Ne értsetek félre: értem, hogy van olyan, amikor szükség van ezekre a dolgokra. De bennem a szögesdrótok, kerítések, kamerák, biztonsági őrök látványa nem a biztonság érzetét erősíti. Pont az ellenkezőjét. Amikor egy közösség túl sokat használ ezekből, túlságosan is szem előtt, túl...
A Száraz November kampány kapcsán gondolkodtam el azon, hogy bár sokat lehet hallani arról, hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztásnak milyen ártalmai vannak – arról viszonylag keveset beszélünk, hogy milyen problémákat tapasztal az, aki teljesen absztinens. Mielőtt még egyesek szigorúan felvonnák a szemöldöküket: nem arról beszélek, hogy a szeszmentesség önmagában káros hatással lenne az ember egészségére. Éppen ellenkezőleg: számos kutatás szerint jótékony hatással van rá. Amiről én beszélek, sokkal inkább az absztinencia szociális, társadalmi hatásairól szól.
Mire is...
Érdekes paradoxonnak találtam, hogy a múltkori posztot az önegyüttérzésről többen éppen annak vették, ami ellen szól: ítélkezésnek és megszégyenítésnek. Mintha én az önsajnálatba merülő emberek fölött szerettem volna pálcát törni. Vagy mintha leszóltam, lenéztem volna az okokat, amelyek miatt az emberek önsajnálatba merülnek (dehogyis). Az önsajnálat nagyon is emberi, velem is gyakran előfordul, amikor rossz dolgok történnek velem. Természetes reakció.
De mondjuk ki nyíltan és egyenesen: amikor belemerülünk az önsajnálatba, amikor nem ismerjük fel, nem tudatosítjuk a csapdáját,...
Tényleg eljutottunk ide.
Most olvasom, hogy két kormányhivatalnok távolságmérővel lemérte egy könyvesbolt bejárata és egy templom és egy katolikus iskola bejárata közötti távolságot. Mert ugye a homofób törvény szerint olyan könyvet, ami akár csak utal a szexuális, nemi kisebbségekre, csakis 200 méternél távolabb lehet árusítani iskolától és templomtól.
Ez egy igazi kafkai pillanat a magyar történelemben: ahogy az a két az adónkból fizetett bürokrata hideg szenvtelenséggel és technokrata akurátussággal centire kiméri a cenzúra hatótávolságát, abban van valami jelképes. Mintha...
Sokan összetévesztik az önsajnálatot és az önmagunkkal való együttérzést – pedig jelentős különbség van a kettő között.
Az önsajnálat során aránytalanul felnagyítjuk a minket ért sérelmet és úgy dagonyázunk benne, mint a vaddisznó a pocsolyában.
Az önegyüttérzés viszont megérteti velünk, hogy a szenvedésünk az egyetemes emberi szenvedés része, és nem azonos velünk.
Az önsajnálat során külső körülmények tehetetlen áldozatának érezzük magunkat, aki képtelen a változásra.
Az önegyüttérzés során belátjuk, hogy bár a rossz dolgokat nem tudjuk teljesen kivédeni, de gyakran azzal...
Vajon lehet egy olyan libsi oldalon hazaszeretetről írni, mint ez? Egy olyan oldalon, ami különféle „veszélyes” nyugati újításokat próbál népszerűsíteni Magyarországon? Például, hogy fogadjuk el a másságot, ne büntessük a droghasználót, költsük a pénzt kisgyerekes szülők támogatására bilincsek meg börtönök helyett?
Szerintem nem csak lehet – de kell is. Pont azért, mert úgy vagyok, vagyunk beállítva, mint „idegen ügynökök”, „hazaárulók”. Az olyan témákat, mint a hazaszeretet, kisajátítják olyan csatornák és fórumok, amelyek szerint...
„Hajlandó vagy meghalni, te gyáva, de élni nem,” írja Hermann Hesse.
Sokan elmennek nyolcezres hegyet mászni, különféle kalandokba bocsátkoznak, sikert és teljesítményt, adrenalintól túlfűtött kihívásokat hajszolnak, hogy megtudják, milyen kemények. Hogy aztán bekeretezve ott feszíthessenek a dicsőség-falon.
De tudjátok, mi az igazi ember-próba?
Amikor az általad szeretett embernek olyan baja van, amire sem az orvostudomány, sem senki más nem tud megoldást. Amikor megtapasztalod, hogy milyen az, amikor nem tudod megoldani, nem tudod elmulasztani. És aki a...
Ha Szent-Györgyi Albertnek igaza volt abban, hogy „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – hát akkor ideje kétségbe esnünk, kedves honfitársaim. Mert a ma magyar iskolája a múlt börtönében senyved. Tanári gárdánk egyre öregszik, egyre kevesebb fiatal áll pedagógusnak, egyre több jó tanár hagyja ott a pályát a méltatlan körülmények miatt. És az egész oktatás szemlélete visszatért a huszadik század elejének jó kis krétaszagú poroszos elképzeléseihez. Nem csoda, hiszen rendőrminiszter irányítja az oktatást, aki úgy bánik a pedagógusokkal, mint a bűnözőkkel. És vajon...
Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy a 90-es években úgy néztem végig a Jóbarátok (Friends) sorozatot, hogy közben meg sem fordult a fejemben, hogy az egyik főszereplőt, Chandlert alakító színész súlyos szerhasználati problémákkal küzd. Hiszen a „drogfüggőről” és „alkeszról” alkotott kép nem fért meg azzal, amit a képernyőn láttam: nem egy lecsúszott kapucnis junkie-t, nem is egy felpuffadt arcú csövest láttam.
