Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
„Az étel nem játék” – hogy milyen sokszor hallottam én ezt még gyerekként is a felnőttektől!
És valóban: felnőttként borzasztó bosszantó tud lenni, amikor egy gyerek malackodik az étellel. Eldobálja a padlón. Összekeni vele a testét, a ruháját. Kiborít. Megcsócsál. Aztán kiköp. Trancsíroz. A fele kaját ki kell dobni utána. Ráadásul olyan disznóólat hagy maga után, amit aztán persze majd neked kell összetakarítani. Újra és újra.
Szóval érthető, hogy a szüleink utálták, ha játszottunk az étellel. Inkább lapátolták bele a szánkba kanállal ők, a könnyebb...
„Az élet túl rövid, Proust pedig túl hosszú,” jelentette ki Anatole France.
Tény, hogy kevés emberrel találkoztam, aki végigrágta magát Marcel Proust több ezer oldalas életművén. Amiből csak Az eltűnt idő nyomában több, mint 3000 oldalt tesz ki. Én magam sem dicsekedhetek ezzel. Úgy vagyok vele, mint a válogatós kismadár a téli etetőben neki kiszórt magkeverékkel: kicsipegetem belőle a számomra leginkább ízletes magokat.
„Talán majd egyszer, ha sok időm lesz,” mondogatom magamnak. És olyan lusta vasárnap délutánok képe elevenedik meg a képzeletemben, amikor...
Megnéztem Pajor Tamás interjúját a Partizánon.
Legalábbis az összefoglalóját – nem a 6 órás vágatlan verziót. Amit nem is fogok megnézni, mert inkorrektnek – sőt, szinte már abúzusnak – tartom, amikor valakit hat órán keresztül kínoznak kérdésekkel. Szerintem nincs ember, akitől ebben a hat órában ne tudnának kifacsarni olyan válaszokat, amiket aztán a riporternek tetsző koncepció alátámasztásaként lehet értelmezni. Így volt ez Kőszeg Ferenccel és így lett Pajor Tamással is – akit az interjú végső keretezése miatt annak ellenére is kirúgtak a Gyüliből, hogy...
Carl Sagan, a híres csillagász írta, hogy ha egy óvodába mész, akkor ott rengeteg tudományos felfedezővel fogsz találkozni. Tele vannak őszinte kíváncsisággal és csodálattal a világ iránt.
„Mi az álom?” „Miért kerek a Hold?” „Miért zöld a fű?”
Viszont ha végzős középiskolásokat látogatsz meg, mindennek a kíváncsi rácsodálkozásnak és felfedező-izgalomnak már a nyomát sem fogod találni. „Közömbössé váltak. Valami szörnyű dolog történt az óvoda és a 12. osztály közötti években,” jegyzi meg Sagan.
Igaza van. De szerintem ez nem...
Amikor valaki függősége okán segítséget kér, az egy különleges pillanat. Súlya van. Vagy mondhatnánk azt is, hogy ez az elrugaszkodás pontja. Az arkhimédési pont, ahonnan, ha nem is a világot lehet kimozdítani a helyéről – de annak az embernek a világát biztosan, aki segítséget kér.
Ez egy borzasztó sérülékeny és kiszolgáltatott kiinduló helyzet. Amit többnyire nagyon komplex egyéni problémák, konfliktusok súlyosbítanak. Sokan ugyanis – talán a legtöbben? – akkor jutnak el ide, amikor már túl vannak néhány kudarcélményen. Ami megrendítette a bizalmukat a saját...
Megérkezünk erre a világra, és azonnal, ösztönösen kötődni vágyunk. A sejtjeinkbe van kódolva a szükséglet, hogy kapcsolódjunk azokhoz az emberekhez, akik erre a világra segítettek bennünket.
Csodálatos ez – de egyben borzasztó kiszolgáltatott helyzet.
Belegondolok, hogy ennek a kis lénynek, aki a világra jött, milyen ijesztő lehet ez az ismeretlen nagy világ. Ahol minden új és ahol semmi sincsen az ellenőrzése alatt. Teljesen törékenyen és sérülékenyen, teljes függőséggel, tökéletes bizalommal belesimulni annak a nagy lénynek a gondoskodásába. Mindent feltenni arra az egy...
Ezt a videót azért készítettem, hogy röviden – 8 percben – elmondjam, miről szól a Fővárosi Drogstratégia, aminek a tervezetét civilek bevonásával készítette a Főváros. Azoknak, akiknek nincs idejük elolvasni.
A tervezet most társadalmi egyeztetésre került – lehet véleményezni. A Főváros készített egy névtelen online kérdőívet is (link lent), ahol elsősorban olyanok véleményét várja, akik maguk is – akár közvetlenül, szerhasználóként, akár közvetetten, hozzátartozóként – érintettek. Még ezután fogják megtárgyalni a politikusok, a véleményetek is...
Nesze neked Száraz November! Nagy Feró odacsapta a sáros csizmát az asztalra.
„A pálinka egy rendkívül egészséges gyógyszer,” jelentette ki hétfőn a Viasat3 tévécsatorna beszélgetős műsorában. „Reggel igyál meg egyet, akkor ebéd előtt még egyet, este meg nyugodtan kettőt is.”
Persze nem egy üveggel, nem vagyunk mi állatok! Jó magyar ember csak „egy stampót” iszik meg egyszerre, mondja Feró. Ugye csak az íze kedvéért. Mert az gyógyszer.
Félreértés ne essék: én nem akarok senkit megszégyeníteni a saját életmódbeli választásaiért. Felőlem...
A múltkor futás közben azon gondolkodtam (néha futás közben jönnek ötleteim a posztokhoz), hogy az egyes drogokhoz való viszonyunkat le lehetne írni úgy, mint különféle barátokhoz és rokonokhoz való viszonyt. Ami változik, ahogy az ember más és más életszakaszba ér. Egy huszonéves sok kapcsolatot ápol, és ezek gyakran elég felületesek, de intenzívek. Míg negyvenes éveire az ember – többnyire – kicsit lelassul. Kevesebb, de mélyebb kapcsolatot próbál ápolni emberekkel – és szerekkel.
Sajnos vannak, akik hosszú távon nagyon egészségtelen – mi több, abúzív...
A nem-cselekvés nem ugyanaz, mint a tétlenség.
A tétlenség a cselekvéstől való visszariadás. Attól, hogy kilépj a komfort-zónádból. És ezért inkább próbálod bezárni az elmédet és a szívedet mások szenvedése előtt. Amikor megijedsz attól, hogy kilépj a sorból – hogy kiállj magadért vagy másokért. Amikor inkább a tespedést választod a fejlődéssel szemben. Amikor inkább kába szendergésbe merülsz, hogy ne kelljen józanul szembenézned a kínzó gondokkal.
A nem-cselekvés az, amikor tudatosan, körültekintően, együttérző és nyitott szívvel reflektálsz valamire azzal, hogy nem...
