Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek

A „Széljegyzetek” Sárosi Péter, a Drogriporter oldal szerkesztőjének gondolatait osztja meg a világról. Tükrözi sokoldalú érdeklődését és értékrendszerét. Napi közéleti eseményekre éppúgy reflektál, mint ahogy új perspektívába helyez örök kérdéseket életről és halálról. Elérhető írásos és podcast formában is. A széljegyzetek napi szinten jelennek meg a Drogriporter Facebook oldalán, és idővel ide is átkerülnek. A legfrissebb átmásolt széljegyzeteket lent tudod elolvasni, és megis tudod hallgatni podcaston Péter felolvasásában:

márc 27, 2026
Péter Sárosi
A szegény közösségekben elharapódzó dizájner-drog hullám nem egyszerűen a mélyszegénység és az állami tehetetlenség miatt terjed, hanem azért, mert a NER a drogfüggőséget is felhasznája szavazatvásárlásra – állítja a Szavazat ára című új dokumentumfilm. Ez elég meredek állítás. Mert ugye azt eddig is tudtuk, gyanítottuk, hogy a) a szavazatokat gyakorlatlilag megvásárolja a fidesz a kiszolgáltatott, mélyszegénységben élő emberek körében és b) a droghasználat és terjesztés ezekben a közösségekben gyakran nyíltan folyik, a komoly hatósági beavatkozás rika. De ez a film, illetve a benne megszólaló emberek, azt állítják, hogy a kettő között tudatos kapcsolat van. A dílereket a helyi potentátok azért hagyják dolgozni, mert fontos szerepet töltenek be a szavazógépezet működtetésében: szállítják a szavazókat az urnákhoz. Nekem ez egyébként nem új információ: hallottam már korábban is szociális munkásoktól, érintettektől. Pletyka szinten. Sajnos bizonyítani, jogi értelemben, ennél jóval nehezebb. De ha ennek csak a fele igaz, vagy ha ez már az érintett településeknek csak a felében igaz – már az is ultragáz. Egyébként vannak olyan, a filmben is szereplő módszerek, amelyeket még ennél is ezerszer aljasabbnak tartok: például amikor a gyermek elvételével fenyegetik meg/büntetik a családot, ha nem szavaz a megfelelő helyre. Igazából ettől a drogszáltól függetlenül is az a legfontosabb, amit már ezen az oldalon is ezerszer megírtam én is: hogy több millió honfitársunkat tudatosan anyagi és szellemi nyomorban, kiszolgáltatottságban tartanak a politikai hatalom megszerzése/megtartása érdekében. Hogy mi ennek a kiszolgáltatottságban tartásnak az eszköze – lefizetés, megfélemlítés, függőség, gyerek stb. – az már másodlagos kérdés. Ennek az eredete egyébként jóval a NER előttre nyúlik vissza, és sajnos önmagában a NER elit bukásával sem érne véget. Mivel érne véget? Azzal, ha nem érne véget a csatornázás, a villany, a betonút a falu végén, ahol a „cigánytelep” kezdődik. Ha szegregáció helyett integráló szemlélet uralkodna az oktatásban, a munkaerőpiacon, az egészségügyi és szociális ellátásban. Ha megreformálnánk a gyermekvédelmet, ha a legszegényebb családok életminőségének javításába komoly pénzt fektetne az állam. Ehhez bizony a többségi társadalomnak is vállalnia kellene, hogy kilépjen a komfortzónájából: hogy a szegénységben ne csak rendészeti kérdést lásson, hogy a romák, a hajléktalanok, a droghasználók ne az eltüntetendő utcai szemét kategóriájában szerepeljenek a szemében. Nem csak a szegényeknek kell megváltozni, kedves honfitársaim, hanem nekünk, mindannyiunknak. Csak úgy lehet közös a felelősségünk, ha közös a szabadságunk, ha közös a jólétünk és biztonságunk is. „Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!”

márc 27, 2026
Péter Sárosi
Tegnap a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) ülésén az ártalomcsökkentő munkacsoport vezetőjeként napirendre vetettem a szórakozóhelyek elleni hajsza ügyét. A BKEF alelnöke ugyanis nem más, mint Terdik Tamás, a budapesti rendőrfőkapitány – úgy gondoltam, nem árt, ha ott a kerületek képviselői és a civil szakértők előtt ad számot arról, hogy mi is történik. A felvezetőmben elmondtam, hogy a klubbezárások aránytalan és egyoldalú intézkedések, amik nem csak gazdaságilag járnak pusztító hatással és emberek egzisztenciáját ássák alá, de a főváros európai szinten is kiemelkedő kulturális szerepét is veszélybe sodorják. Azt is elmondtam, hogy ezektől az intézkedésektől nem lehet azt várni, hogy az éjszakai élet biztonságosabbá válik – sokkal inkább azt, hogy a szórakozás (és a szerhasználat) színterei a margóra szorulnak ki. Ahol még kockázatosabbá válnak. Megkérdeztem azt is, hogy vajon a bezárás rémképével küzdő klubok egyáltalán mivel tudnák megelőzni a bezárásukat – hiszen azt látjuk, hogy egyébként jóhiszeműen és együttműködően fellépő helyeket is bezárnak. A rendőrfőkapitány javára legyen mondva, hogy nem vette védelmébe a klubbezárós rendeletet – úgy fogalmazott, hogy a rendőrség ebben az esetben egy „szigorú jogi környezetben” végrehajtó szervként működik. Szerinte a rugalmasságot mutatja az is, hogy nem három hónapra, csak kevesebbre zárják be a helyeket. És hogy visszautasítja azokat a vádakat, miszerint itt nem megalapozott vádak alapján zárnának be klubokat (a Turbina és a többi bezárt klub nyilván nem értene ezzel egyet). De arra legalább nyitottnak mutatkozott, hogy a klubokkal egyeztessen arról, hogy mivel tudják a jövőben elkerülni a bezárást. Nos nyilván nem vártam, hogy a rendőrség vezetője majd elfogadja az érveimet: ebben a helyzetben nem önálló szereplő, csupán a politikai utasításokat hajtja végre. De fontosnak gondolom, hogy minden lehető fórumon felszólaljunk ez ellen az őrület ellen. Azt sajnáltam, hogy a BKEF tagok többsége a vita során hallgatott, kivéve Suzit, a 9. kerület kutyapártos alpolgármesterét, aki határozottan az én álláspontomat támogatta. Most azt szeretném elérni, hogy a Főváros valamilyen hivatalos módon is ítélje el, ami történik. Ezért jelenleg egy felterjesztést szeretnék tenni a munkacsoporton keresztül ezügyben arról, mit képviseljen a Főváros és milyen jogszabály-módosítást javasoljon. Aminek, ha lesz kormányváltás, akkor akár komoly jelentősége is lehet. Szóval nem hagyjuk ezt az ügyet elaludni. Ha fontosnak tartod, hogy legyen egy határozott hang, ami felszólal a hasonló ügyekben, akkor kérlek, támogasd a Drogriportert és add nekünk az adód 1%-át – link a hozzászólásban! We resist. We dance. We win. ❤ ✊

márc 27, 2026
Péter Sárosi
Köszönjük mindenkinek, aki eljött tegnap a Drogriporter Szabadegyetem – Ókori bölcsességek, jelenkori szenvedélyek című rendezvényre! És köszi Dániel Ágostonnak, a Laikus Sztoikusnak a remek előadást a sztoikus filozófiáról. Remélem nekem is sikerült átadnom valamit Epikuroz fenntartható örömgazdálkodásáról. Kicsit sajnálom, hogy az ilyen témákra nem jönnek többen, pedig egyébként szerintem szuperizgalmas kérdéseket boncolgattunk. Talán sok ember fejében van egy olyan tévképzet, hogy ha filozófia – akkor biztos absztrakt metafizikai fejtegetésekről van szó, amit a hétköznapi ember követni sem tud. Pedig pont a hellenisztikus kor filozófiai iskolái mind a gyakorlati, megélt élet (biosz) problémáinak megoldását helyezték előtérbe, és erre alkalmazták az értelem (logosz) igazságait. Vajon hogyan viszonyuljunk a szenvedélyeinkhez? Mikortól válik valami káros függőséggé? Miként tudunk jelentést találni az életünkben egy kaotikus világegyetemben? Ezek a kérdések szerintem minden tudatos emberi lényt foglalkoztatnak. Mindenesetre a videófelvételt majd elküldjük a támogatóinknak! ❤

márc 26, 2026
Péter Sárosi
Amikor még ifjúkoromban, back in the 90s, arról olvastam, hogy milyen sokan elhitték a sztálinista koholt perek áldozatainak bűnösségét, akkor mindig meglepődtem. Hogy a francba voltak képesek egyébként akár értelmes gondolkodásra képes emberek beszopni annyira képtelen és abszurd, gyakran egymásnak is ellentmondó vádakat? Mint például azt, hogy az egyébként vérkommunista Rajk László egyszerre volt a jugoszláv kommunisták ÉS a nyugati imperialisták ÉS a horthysták ügynöke? És persze ott van az érme másik oldala: hogyan tudtak ugyanezek az emberek egy olyan visszataszító figuráért rajongani, mint Rákosi, aki ennyire egyértelműen megkeserítette az életüket? Valahogy nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy lehet, hogy az abban a korban élő emberek gyengébb szellemi képességekkel és jellemmel rendelkeztek, mint a mi korunk emberei. De ma már tudom, hogy egyáltalán nem erről van szó. Ma már értem, hogy micsoda fertelmes ereje van a tömegmanipulációnak. Vannak korok, vannak jelenségek, vannak tömegőrületek, amiket az embernek meg kell élnie ahhoz, hogy igazán megértse őket. ‍♂️

márc 26, 2026
Péter Sárosi
A Nagy Sándor utáni görög és római világ két legbefolyásosabb filozófiai iskolájával ismerkedhetünk meg ma este 6-kor a Drogriporter Szabadegyetem – Ókori bölcsességek, jelenkori szenvedélyek rendezvényén az Blinken OSA Archivumban. Az egyik a Kert filozófiája: a világtól elvonult, barátok közösségében, az élet apró örömeinek maximalizálására és a szenvedések terápiás csökkentésére helyezte a hangsúlyt. A másik a Sztoa, az oszlopcsarnok filozófiája: az élet viharaival az erények segítségével dacoló, szenvedélyeken uralkodó embert helyezi a középpontba. Mindkét megközelítés hat még ma is arra, ahogyan gondolkodunk szenvedélyekről, szorongásról, életről és halálról. Gyertek nyugodtan, szeretettel várunk, van hely bőven! ❤

márc 26, 2026
Péter Sárosi
Az megvan, hogy a Matolcsy Klán megkezdte a vagyon átmenekítését Dubajba? Egyrészt tehetetlen dühvel tölti el szerintem a magyar polgárok túlnyomó többségét, hogy a tőlünk ellopott, ebül szerzett vagyont a hatóságok tudtával és beleegyezésével csempészik ki az országból ezek a bűnözők, miközben azokat a nyomozókat, újságírókat üldözik és azoknál van házkutatás, akik leleplezik a bűnözőket. Egészen undorító. És közben jusson eszünkbe, ki juttatta hatalomhoz Matolcsyt, ki ajnározta ezt a „meg nem értett zsenit” és az „unortodox” módszereit – amelyekkel több ezermilliárd forintos közvagyon került át magánzsebekbe! Az egyébként feltűnt, hogy érdekes módon se az Orbán-család, se a Matolcsy-klán nem a hőn szeretett Moszkva felé vette az irányt? Valahogy van egy olyan érzésem, hogyha menekülésre kerül a sor, akkor Pjotr Szijjártó hazánkban állomásozó külügyminiszter sem Oroszországba fog emigrálni, druzsba meg Hello Szergej ide vagy oda… Másrészt viszont az ürömbe keveredik némi öröm is: mert mutatja ez, hogy a NERencek félnek. Süllyed a hajó. Rettegnek, hogy ha itt változás lesz, akkor egy hűvös börtöncella vár rájuk a Csillagban. Tudjátok mit? Felőlem aztán menjenek. Vigyék magukkal a lopott autóikat meg százmilliós táskáikat, tuszkolják bele a családi ezüstöt. Takarodjanak melegebb éghajlatra, és soha ne is jöjjenek vissza! Ezt az országot meg hagyják meg azoknak, akik nem harácsolni meg hatalmaskodni szeretnének, hanem élni és élni hagyni. (kép: AI generálta illusztráció)

márc 26, 2026
Péter Sárosi
Szomorú belegondolni, hogy az elmúlt 16 évben felnőtt egy olyan generáció, ami már nem is emlékszik másra. Mert amióta az eszét tudja, azóta ez van. Ők már nem is emlékeznek arra a világra, amikor még voltak a dolgoknak következményei. Pedig létezett ilyen. Nem volt persze tökéletes az a világ sem. Ennek a mostaninak a romlottsága, korruptsága abban gyökerezett. Az ugari köldöknézegetés, az urambátyám, a pökkhend, a falvak lecsúszott népének nyomorban, sötétségben és kiszolgáltatottságban tartása nem most kezdődött. De legalább még mindenki úgy érezte, hogy van tétje annak, ha valaki a Hatalom csúcsain lebukik valami disznósággal. A legagyzsibbasztóbb ebben a mai világban éppen az, hogy szinte mindent el tudnak vinni szárazon. Minden napra jut egy olyan botrány, amibe bele kellene bukniuk, ami miatt fejeknek kellene hullani. De erre a legritkább esetben kerül sor – és akkor sem a leginkább felelős fejek hullanak. Csak feláldozható gyalogok. Sőt, a legtöbb esetben azt látjuk, hogy az államot irányító szervezett bűnözők agresszíven visszatámadnak és áldozati pózba helyezkednek, nemzetközi összeesküvést vizionálnak. Na ennek a következménynélküliségnek egészen elképesztően tragikus morális hatása van az egész társadalomra nézve. Le egészen a kisiskolásokig: hiszen ha már egészen fiatalon, a politikai tudatosságának kezdeteinél azt tapasztalja a kölyök, hogy ebben a világban az erős azt tehet a gyengével, amit akar, akkor vajon milyen erkölcsi érzék kifejlődését várhatjuk még tőle bármilyen más téren? Sokan beszélünk a drogprevencióról: most gondoljunk bele, hogy annak a politikai színháznak, amit itt a Hatalom a drogfogyasztás köré épít, milyen üzenete van. Mert a gyerekek nem hülyék. Nem csak azt látják, amit a hivatalos felnőtt világ láttatni akar velük, hogy „a drog rossz”. Hanem látják ennek a képmutatását is. Látják azt is, hogy közben a miniszterelnök azzal menőzik, hogy pálinkával mulatja át az éjszakát. Vagy hogy a húsosfazékhoz közel állók simán megússzák a cuccozós szexpartikat, a „zéró-tolerancia” rájuk egyáltalán nem vonatkozik. Az üzenet: jól kell képet mutatni, jól kell helyezkedni, akkor lehet itt mindent. Olyan állapotban van ez az ország, mint egy diszfunkcionális család, ahol az alkoholista családfő kedvére terrorizálhatja a többi családtagot. Azok, akik ezt megakadályozhatnák, cinkosan hallgatnak. Az áldozatokat addig gázlángozzák, míg végül már azt is elhiszik, hogy ők a hibásak. És a legrosszabb az egészben, hogy már senki se hiszi igazán, hogy ez az egész lehet másként. Elvették tőlünk a reményt is, hogy felébredhetünk ebből a rémálomból. Pedig most, mondjon bárki bármit, az ébredés már egészen közel került hozzánk. És mondjon bárki bármit, tényleg csak rajtunk fog múlni, hogy sikerül-e. Nem csak és kizárólag egy megfelelő helyre behúzott x-en, ami nélkül nem megy – hanem azon is, hogy végre elhisszük, és elhitetjük másokkal, hogy ledobhatjuk ezt a mázsás terhet és lehet itt másként élni ebben az országban. Ez a dolgunk, nem kevés.

márc 25, 2026
Péter Sárosi
A mai nap két idézetet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Bár két teljesen különböző embertől származnak, mégis mindkettő ugyanarról szól: hogy a világnézeti különbségeken, politikai aktivitáson, pártválasztási preferenciákon túl vannak itt olyan közös ügyeink, amikben minden jóérzésű magyar embernek azt kell mondania, hogy idáig és ne tovább. Az egyik Szabó Bencétől, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztály nyomozó osztályának kiemelt nyomozójától származik. Akinél, miután leleplezte a titkosszolgálat által a legerősebb ellenzéki párt lejáratására indított fedett akciót, ma hajnalban házkutatást tartottak (!) és gyanúsítottként (!) hallgatták ki. Őt, aki leleplezte a disznóságot, most „hivatali visszaéléssel” (!) gyanúsítják. Elképesztő. Ezt mondja a Direkt36 videóinterjújában: „Egy ideális rendszerben nekem nem kellene itt ülnöm. De mégis itt ülök, úgyhogy úgy tűnik, ez nem egy ideális rendszer. Számomra nem elfogadható az, hogy a törvény előtt nem mindenki egyenlő. Hogy lehet az, hogy embereket, akik egyébként nem feltétlenül követtek el bűncselekményt, begyanúsítunk, és embereket, akik meg ténylegesen elkövettek bűncselekményt, nem is egyet, nem is nyomozzuk le?” (forrás: Direkt36) A másik idézet Bátonyterenye KDNP-s polgármesterétől, Orosz Istvántól származik. A volt rendőr magát jobboldaliként határozza meg, és azt is elismerte, hogy korábban Orbán Viktorért is rajongott. Ám ez legkésőbb akkor elmúlt, amikor a miniszterelnök kamuügynek nevezte a gödi Samsung-gyárral kapcsolatos híreket. „Itt azért nálam elszakadt a cérna,” mondja. „Kamuügy több ember halála Szigetszentmiklóson, ahol ketten haltak meg a robbanásban, két családapa? Kamuügy, hogy vonszolják az országon keresztül ide-oda illegális raktárakba a mérgező anyagokat, a szél pedig fújja a port? Erre mondom, tök mindegy, ki vagy és hova tartozol, vannak alapvető normák. A másik ember tisztelete, meg az, hogy ne legyen több joga Orbán Viktor gyermekének vagy unokájának az élethez meg az egészséghez, mint a mieinknek.” (forrás: HVG). Én tényleg szeretnék ennél jóval többet értekezni ennél jóval kevésbé kiélezett témákról itt ezen az oldalon. Függőségekről, drogpolitikáról, ártalomcsökkentésről, spiritualitásról és felépülésről. De ez már nem arról szól, hogy jobb- vagy baloldal, liberális vagy konzervatív, vallásos vagy ateista, meleg vagy heteró, füves vagy pálinkás, mákostésztás vagy káposztástésztás – hanem arról, hogy tényleg akarunk-e olyan országban élni, ahol BÁRMIT megtehetnek velünk.

márc 25, 2026
Péter Sárosi
Az epikureus sok ember számára az élvhajhász és hedonista szinonímája – pedig Epikurosztól, az ókori görög filozófustól mi sem állt távolabb, mint a luxust és élvezeteket mértéktelenül hajhászó fogyasztói életforma. Nem volt puritán, de azt tanította, hogy kevés is elég ahhoz, hogy boldog és elégedett életet éljünk. És hogy nem a világ a rossz, hanem az, ahogyan viszonyulunk hozzá. Akit érdekel a buddhizmus, az sok párhuzamot fog találni a gondolataiban. Gyertek el csütörtökön este 6-ra a Drogriporter Szabadegyetem – Ókori bölcsességek, jelenkori szenvedélyek című rendezvényünkre a Blinken OSA Archivumba – arról fogunk beszélgetni, hogy miként használhatjuk fel az ókori gondolkodók bölcsességeit napjaink világában! ❤

márc 25, 2026
Péter Sárosi
Eddig a külföldi barátaimnak mindig azt mondtam, hogy srácok, Magyarország azért még nem Putyin Oroszországa. Itt nem csúsznak meg ablakokban emberek, itt nincsenek titkosszolgálatok által koholt büntetőeljárások, nem jön érted a fekete autó. De ez a helyzet az utóbbi időszakban erősen változik. Hogy a külügyminiszter folyamatosan szivárogtat Putyinnak, azt eddig is sejtettük. Akit az meglepetésként ért, hogy emiatt nyugati titkosszolgálatok lehallgatják, az szerintem vagy sík hülye, vagy annak tetteti magát: teljesen jogosan és indokoltan hallgatnak le egy kémet. Mint ahogy az is tök hülye, aki azt hiszi, hogy szükségük van egy magyar újságíróra, hogy lehallgassák (muhaha). De közben kiderültek még olyan ínyencségek is, hogy az orosz titkosszolgálat komolyan tervezte, hogy Orbán ellen hamiszászlós támadást hajtanak végre népszerűségnövelési célból. Vagy hogy a magyar titkosszolgálatok nem csak a dolgukat végző oknyomozó újságírókat hallgatnak le törvénytelenül, de a legnagyobb ellenzéki párt informatikusai ellen szervezett akciót hajtottak végre, és ennek során legalább egy tucat bűncselekményt valósítottak meg. Vajon van még jogbiztonság egy olyan országban, ahol a titkosszolgálat félrevezeti a rendőrség kiberbűnözés elleni osztályát és hamisan (!) gyermekpornó terjesztésével (!) vádol meg ellenzéki informatikusokat – és ennek az ég világon semmi következménye nincsen? Vajon látod, hogy lázasan bizonygatja a miniszterelnök, hogy kivizsgáltatja az ügyet? A fenéket. Azzal van elfoglalva, hogy a disznóságokat feltáró oknyomozó újságírókat hallgattassa el. Hol van ilyenkor a „zéró-tolerancia”, amit olyan sziklaszilárd következetességgel hajtanak végre, ha klubokat kell bezárni, vagy éppen füvező egyetemistákat kell vegzálni? Ez a Kocsis Máté se drogtesztre rohangáljon, mert én készséggel elhiszem neki, hogy csak pálinkát iszik és egyébként se attól ilyen hülye – hanem alapból. Meg ne ilyen álharcias kijelentéseket tegyen, miszerint „hogy ha igazak a vádak” „Matolcsy Ádám ellen” akkor csukják le – Mátéka, nem Ádám itt a fő bűnös, te is tudod nagyon jól, hanem az édes jó apukája, és rajta keresztül az egész NER pereputty. Szóval drogteszt helyett inkább gerinctesztre lenne itt szükség nagyon sok embernél ‍♂️

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK


©