Amit Panyi Szabolccsal most művelnek, az iskolapéldája az igazság utáni politizálásnak és propagandának. Orwelli ellen-keretezés: adott egy oknyomozó újságíró, aki leleplezi, hogyan árulja a hazát a külügyminiszter az oroszoknak. A botrányt azzal próbálják megelőzni, hogy ellenbotrányt indítanak: jogsértően lehallgatott felvételt szivárogtatnak, a leplezőből lesz a leleplezett, a hazaárulást feltáró oknyomozó újságíróból hazaárulót próbálnak faragni. Diszkreditálás és kompromat: ahelyett, hogy a konkrét vádra reagálnának, a vád forrását próbálják hitelteleníteni, úgy beállítva, mintha valami idegen hatalom ügynöke lenne. Unalomig való ismétlés: a hazug narratívát addig ismétlik, amíg már a csapból is az folyik, ezzel próbálva tematizálni a közvéleményt – mert végső soron erről szól az igazi küzdelem. Hogy ki határozza meg, miről és hogyan gondolkodnak az emberek. Elbizonytalanítás: ha egy hazugságot elégszer ismételsz, akkor az emberek elbizonytalanodnak. Lehet, hogy nem fogják feltétlenül elfogadni a hazugságot valóságnak – valójában inkább abban bizonytalanodnak el, hogy ebben a kérdésben egyáltalán létezik-e az igazság. Nem az a cél, hogy mindenki elhiggye, amit mondanak – hanem az, hogy olyan zajt keltsenek, amiben az igazság elveszik. Hogy az emberek legyintsenek: ezek azt mondják, a másik meg amazt. Az egyik kutya másik eb. Nincs itt igaza akkor senkinek, egye meg a fene az egészet. Inkább távol tartom magam a politikától, passzív maradok és apatikus. Mindenszar. Hát így gyártják futószalagon a következmények nélküli országokat.

Itt van például Petiminiszter. Neki elhiszem, hogy soha nem drogozott – még egy spangliba se szívott bele. Igazi stréber gyerek volt, mesterfokra fejlesztette a nyalást, így jutott feljebb. Egészséges életmódot folytat, korán kel, saját bevallása szerint nem fogyaszt alkoholt, és rendszeresen fut. Különösen a Moszkva folyó partján. Úgy él, mint egy kisangyal. De tudjátok mit? Ezerszer jobban szeretném, ha egy olyan ember ülne a külügyminiszteri székben, aki megiszik a nap végén egy pohár bort, vagy ne adj isten elszív egy spanglit, de közben mondjuk nem árulja el a hazáját egy idegen nagyhatalomnak, és nem rántja le a sárba hazánk jó hírnevét azzal, hogy kiszivárogtat mindent az európai szövetségeseink bizalmas megbeszéléseiről az oroszoknak. Ezen kéne felháborodni, emberek! Nem a hálószobákban meg a zsebekben kell turkálni, nem emberi gyarlóságokat és esendőségeket kell kipécézni: az igazi botrány itt zajlik a szemeink előtt, az igazi világra szóló bűntényeket fényes nappal, józanul követik el. A százmilliárdból (!) felújított MNB székház Matolcsy-irodájában egyetlen WC-kefe tartó került egymillába: mi fizettük, adófizetők. Talicskával tolták ki a közös kasszából a százmilliárdokat, fantomcégekbe és alapítványokba. De a Matolcsy klán azóta is köszöni, jól van. Eközben füves gyerekeket visz el a rendőrség bilincsben bulik WC-jéből?

Bergenben, Norvégia esős nyugati partján egy különleges hely működik: a Huset Bergen, egy háromszintes ártalomcsökkentő központ, amelyet teljes egészében aktív, vagy volt szerhasználók irányítanak. A Drogriporter Arild Knutsennel, a Humánus Drogpolitikáért Egyesület vezetőjével látogatott el ide, hogy megismerje ezt a bátor modellt – és valami meglepőt talált: nem ellenállást, hanem széles körű társadalmi támogatást, a szomszédoktól kezdve a bankokon át egészen a politikusokig. Nézd meg új dokumentumfilmünket a sorstárs, vagy tapasztalati segítés (angolul peer) alapú szolgáltatások jövőjéről. Link a kommentben!

Drogtesztet végeztetett magán Magyar Péter. És beígérte azt is, hogy amikor kormányra kerülnek, rendszeresen alkohol- és drogtesztet fog végeztetni majd a politikusokkal is. Ez bizonyára népszerű elképzelés ma Magyarországon, ahol az emberek tisztában vannak a kormányzó elit képmutatásával és sejtik, hogy a keresztyén-konzervatív cukormáz alól kilóg a kokainista lóláb. Az alkesz is, de azt mondjuk nem is titkolják nagyon. Az, hogy minden politikus munkavégzésre alkalmas állapotban, tehát józanul járjon be a munkahelyére, szerintem minimálisan elvárható és a Munka Törvénykönyve is előírja. Az alkoholszonda például ennek megállapítására remekül alkalmas. Az illegális szereket kimutató vizelet-, vér- vagy hajtesztek azonban nem az aktuális bódultsági állapotot mutatják, hanem azt, hogy az illető fogyasztott-e szert az elmúlt napokban, hetekben (hajteszt esetén hónapokban). Kérdem én: vajon miért fontos információ nekünk egy politikus teljesítményére nézve az, hogy elszívott a hétvégén egy spanglit a barátaival? Vagy esetleg, horribile dictu, felszívott egy csík kokaint? Nem azt mondom, hogy ez „jó” – nyilván mindennek vannak kockázatai, de ezzel a saját lelkiismeretének és egészségének tartozik elszámolással. Ha hétfőn józanul jelenik meg a munkahelyén, akkor ez szerintem semmivel sem érdemlegesebb információ, mint az, hogy megivott egy sört a hétvégén, vagy, horribile dictu, lehúzott egy feles pálinka nevű keménydrogot. Az emberek hiedelmeivel ellentétben egyébként egy túlzásba vitt italozás sokkal több nyomot hagy. Tudom, majd azzal jönnek egyesek: egy politikus az életvitelével is mutasson példát és blablala. Ne szívjon, ne igyon. Legyen egy valóságos kisangyal. De szerintem pont nem ez a lényeg. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én inkább szeretnék olyan politikusokat látni a parlamentben, akik elszívnak hétvégén egy-két spanglit de nem korruptak és valóban a közjót szolgálják legjobb szándékuk szerint, mint olyanokat, akik absztinensek de kézivezérelt gombnyomogató automaták. Tudom, sokan azzal is fognak jönni, hogy dehát füvet szívni bűncselekmény. És ebben igazuk van: ez a fő probléma! Ezt kellene megváltoztatni. Mert amíg ez így marad, addig ez az egész drogtéma politikai zsarolás és revolverezés örök forrása marad. ‍♂️

„Das Leben ist nur ein fortwährendes Aufschieben der Geburt.“ – Az élet nem más, mint a születés folyamatos halogatása. Ezt az elgondolkodtató sort Franz Kafka vetette papírra a naplójában. Az a Kafka, aki viszonylagos ismeretlenségben halt meg: életében csupán néhány novellát publikált, fő művei mind kéziratban maradtak és a halála után jelentek meg. Szerencsére nem teljesítették a végakaratát, ami az volt, hogy égessék el mindet. Befejezetlenség. Halogatás. Késlekedés. Elmulasztás. Vajon hány ember érzi úgy, mint Kafka, hogy az egész élete mintha csak egy nagy várakozás lenne a valódi életre – a valódi születésre? Idegennek és imposztornak érezzük magunkat a testünkben. Mintha csak egy rovar testében találnánk magunkat, mint Kafka egyik főhőse, Gregor Samsa. Rácsodálkozunk a tükörképünkre: ki is vagy te igazán? Szabadnak születtünk – mondjuk. De nem tudunk élni a szabadságunkkal: elhalasztjuk a saját megszületésünket. A szorongás az állandó kísérőtársunk – ami, Kierkegaard szavaival, a szabadság szédülete. Bűntudatot érzünk, hogy választhatnánk másként. Hogy létezésünk terhet jelent másokra. Döntéseink a nyomasztó felelősség ólomsúlyával nehezednek a vállunkra. Félünk, hogy összegörnyedünk alattuk. A bennünk élő kisgyerek fél, hogy az egész világ megkönnyebülten sóhajtana fel, ha nem léteznénk. Ezért gyakran inkább halogatunk. Talán azokban a ritka pillanatokban születünk meg igazán, amikor fókuszba áll előttünk az egész világ abszurditása, amikor képesek vagyunk elfogadni, hogy nem, nem jön el az a másik élet, amire várakozunk, ez az, ami van. Itt és most. A maga tökéletlenségében és töredékességében. Vagy most születünk meg, vagy soha. (note to myself) kép: Audrius

A Nagy Sándor hódításai utáni korszak sok szempontból hasonlított a maira: a világ kitágult, különböző kultúrák, vallások közötti falak bomlottak le – de egyben sokkal szorongatóbbá és bizonytalanabbá is vált a jövő. Ebben a korszakban nagyon hasonló kérdéseket tettek fel egyes görög filozófusok, mint amiket mi felteszünk ma magunknak. Hogyan tudunk megszabadulni a szorongástól? Vajon hogyan tudunk boldogulni egy olyan világban, ami folyamatosan változik? Mit kezdjük a halálfélelemmel? És vajon mi is a boldogság? Vajon boldogabbá tesz-e bennünket, ha érzéki élvezeteket hajszolunk, vagyont és sikert halmozunk fel? Hogyan tudunk mértékletesek maradni? A Drogriporter Szabadegyetem március 26-ki eseményén arról lesz szó, hogy ma, a 21. században a minket kínzó kérdésekre vajon találhatunk-e válaszokat a sztoikus és epikureus filozófusok bölcsességében. Tudom, ez nem tűnik könnyű témának – de nem akadémiai filozófusoknak szól, hanem a maguk boldogulását kereső laikus embereknek. Gyertek, regisztráljatok és hívjátok meg, akit még érdekelhet, köszi! ❤

Vajon miért éppen az utóbbi években kezdett el nőni a kristályhasználat Magyarországon? Ezt a kérdést gyakran felteszik újságírók. Horváth Laci drogbiztos válasza: azért, mert a gonosz drogmaffia által lefizetett zenészek és klubok gátlástalanul terjesztik a drogokat a fiatalok körében. Biztos van, aki ezt a sületlenséget elhiszi. A válasz ennél sokkal prózaibb. Az ELTE TÁRKI legújabb vizsgálata bemutatja a magyar társadalom szerkezetének változásait 2021 és 2025 között. A változás gyakorlatilag minden réteget érintett: tömeges deklasszálódás zajlott le. De a legjobban mégis a legalsóbb társadalmi réteget érintette a lecsúszás, aminek az aránya 31 százalékról 43 százalékra nőtt. Ha van valami, ami hat a kristály-fogyasztásra, hát az elsősorban a szegénynegyedekben, gettókban reménytelenül leszakadtak, nyomorgók táborának bővülése. „Mert van tisztes szegénység is, amely sarkall, amely még nem látszik legyőzhetetlennek. Az ilyen szegények iparkodnak, ezek végeznek el minden munkát, ezek hozzák létre a nagy alkotásokat. De a nyomor az már semmit semmit sem csinál, csak árt. Pusztít, mint a szennyes árvíz.” (Móricz Zsigmond). Ezen nem segít a zenészek és klubok elleni kultúrháború, sem pedig a bulizó fiatalok vegzálása. Nem segít önmagában a nagyobb rendőri jelenlét sem, amit jelenleg a rendőrség nem tud biztosítani. Sőt, önmagában nem segít az sem, ha építünk egy csomó új rehabot. Itt arra lenne szükség, hogy egész leszakadó, magára hagyott közösségeknek biztosítsanak utat a felemelkedéshez – legalább a tisztességes szegénységig, ha nem tovább. A társadalmi mobilitáshoz szükség lenne infrastruktúrára, közlekedésre, munkahelyekre, emberhez méltó lakhatásra, korszerű oktatásra, színvonalas egészségügyi ellátásra, gyermekvédelemre. Ezekkel együtt tudna működni a rendvédelem és az addiktológiai ellátás. A hatás akkor sem lenne azonnali, sajnos. De akkor biztosak lehetnénk benne, hogy a helyzet pár év – néhány választási ciklus – múlva már mérhető javulást hozna. Kár, hogy a politika nem gondolkodik választási ciklusokon túl… fotó: Népszava

Ez itt a képen egy spangli. „Füves cigi”, ha úgy tetszik. Vágyak és gyűlöletek tárgya. Egyesek piedesztálra emelik és kultikus tárgyként tisztelik. Mások démonizálják és börtönbe zárnak embereket miatta. Én azt gondolom, mindketten tévednek. A fű nem ártalmatlan csodagyógyszer, ami mindenre is jó. De nem is démoni méreg, ami szükségszerűen tönkretesz. Ha elszívja valaki, akkor többnyire enyhén ellazultnak érzi magát, enyhe eufóriát érezhet, késztetést a nevetésre, és minden kicsit másnak, kicsit érdekesebbnek tűnik. De az élmény nagyban függ attól, hogy ki használja és hogyan: rossz környezetben (setting), állapotban (set) parás élmény is lehet. Egy részeghez képest mindenesetre egy beszívott emberre nem jellemző az erőszakos, antiszociális viselkedés. Ráadásul a fűnek nincs halálos dózisa sem. A fűszívásnak ettől függetlenül vannak valós kockázatai. A kipróbálók egy kisebbsége függő lesz. Bár ritkán, de genetikailag erre hajlamos fiataloknál előhozhat pszichózist. Füstölve károsítja a légzőszerveket (bár tüdőrákot jelen tudásunk szerint dohány nélkül nem okoz). Betépve veszélyes lehet járművet vezetni. És ha folyamatosan be vagy tépve, akkor elszaladhat melletted úgy az életed, mintha nem is lettél volna jelen. Ezek a kockázatok nem mindenkit ugyanúgy érintenek. Minél fiatalabb életkorban próbálja ki valaki, annál nagyobb eséllyel lesznek később problémái belőle. Egyes emberek, gének, örökölt minták, generációkon átívelő traumák, társadalmi kirekesztettség stb. okán jóval veszélyeztetettebbek. De a fű a legveszélyesebb azokra, aki nem ismerik, akik irracionálisan félnek tőle és ezért olyan demagóg politikákat támogatnak, amik megbélyegzik és üldözik a fű fogyasztóit. A legjobb az lenne, ha az állam ezt is úgy kezelné, mint például a dohánytermékeket: felismerve, hogy vannak közegészségügyi veszélyei, amik indokolják a hozzáférhetőség korlátozását. Ugyanakkor ezt nem tömeges bebörtönzéssel, hanem okos piaci szabályozással és fejlett prevencióval és ellátórendszerrel érné el. Értelmes, józan drogpolitikával. Hát így.

Több pedagógus kérdezett már arról, hogy kit hívjanak drogprevenciós előadást tartani az iskolákba. Amit ezzel kapcsolatban először is el kell mondani: egyetlen frontális előadással talán ki lehet pipálni a vonatkozó rubrikát az excel sheeten – de az még nem drogprevenció. A tartalomtól függetlenül a frontális előadás műfaja SEM alkalmas arra. Mert ma már tudjuk, hogy azok a programok, amik működnek, azok többalkalmasak, szakmailag megalapozott terven alapulnak, interaktívak, bevonják a fiatalokat és reagálnak a sajátos szükségleteikre. A drogprevenció is szakma: a (bármennyire is jószándékú) dilettantizmus helyett szakemberekre kellene bízni, akik megfelelően jártasak a téma szakirodalmában, módszertanában. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy azok, akik fiatalokkal dolgoznak, tudnak mit tenni. Csodákat tud tenni, ha valaki leül velük és megkérdezi: „hogy vagytok?” „Mi foglalkoztat, mi bánt titeket?” És nem csak megkérdezi, hogy aztán felemelt mutatóujjal tartson valami kioktatós előadást. Hanem tényleg kíváncsi a válaszra. Nem akar rögtön megoldani. Nem ítélkezik, hanem odafigyel, és tényleg próbálja megérteni, miben vannak. Bizalmat épít. Együttérző jelenlétet biztosít. Próbálja meglátni a szorongó vagy antiszociális tini mögött a rosszul működő családot, közösséget. Ha kérdeznek, próbál legjobb tudomása szerint válaszolni. Utánaolvas. Kifejezi az aggodalmát – de nem áldozza fel a hitelességet az elrettentés oltárán. Hihetetlen, ez mennyire egyszerű és mégis mennyire hiányzik! És nekem az a tapasztalatom, hogy a fiatalok tökre meg tudják hálálni, ha valaki nem veszi hülyére őket és nem magas lóról beszél velük.

Olvasom, hogy zárt osztályra szállították és pszichiátriai kényszerkezelésre kötelezték azt az orosz bloggert, Ilja Remeszlót, aki szembefordult Putyinnal és kritikus posztokat kezdett róla közölni. Vjalotekuscsaja skizofrénija – lappangó szkizofrénia. Így hívták oroszul a szovjet időkben azt a pszeudo-diagnózist, amit előszeretettel alkalmaztak ellenzékiekre, jogvédőkre, disszidens írókra és művészekre, akik kritizálták a Hatalmat. Akik hosszú éveket töltöttek zárt osztályon mindenféle bírósági ítélet nélkül, begyógyszerezve. Olyan áltudományos diagnosztikai kritériumokat használtak, mint a „reformkényszer”, az „igazságkereső megszállottság”, a „túlzott kritika az állammal szemben”, a „konfliktus a társadalmi normákkal” és a „paranoid gondolkodás” (értsd: ha azt gondolta, üldözik a nézeteiért). Hát igen, egy totalitárius rendszerben a hazugság valósága is totális: aki tagadja, hogy ez a rendszer a világ legjobbika, az minden bizonnyal elmebeteg. Úgy tűnik, Putyin egyre inkább felmelegíti a jó öreg szovjet hagyományt a rendszerkritika patologizálására, mert nem ez az első eset, hogy így állítanak félre valakit. Hozzáteszem: az is éppen ilyen embertelen és áltudományos előfeltevésekre alapul, amikor valakit kriminalizálnak azért, mert elszív egy spanglit. Anakronizmus még egy liberális demokráciában is, egy autoriter rezsimben pedig a büntető drogpolitika mindig a politikai elnyomás eszköze (is). Szerintetek ha áprilisban idehaza nyernek Putler bábjai, akkor mennyi idő fog eltelni, amíg az „idegen ügynök” törvény, a homofóbia és a drogellenes kultúrháború mellett a büntető pszichiátriát is beimportálják Oroszországból a hivatalos eszköztárukba? Aki esetleg képtelenségnek tartaná: az nézzen vissza, hogy hány olyan dolgot tartottunk képtelenségnek még akár egy éve is, ami ma már valóság. Például, hogy sorra zárják be a klubokat. Azt mondod, ne adjak ötleteket? Ne légy naív! Ahol egy KGB-s csapat dolgozik Orbán győzelmén, ott szerinted még rászorulnak az én ötleteimre? A francokat.