Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Szerencsés időzítés: pont ma délután tüntetést tartott a Metzineres – egy úttörő, feminista ártalomcsökkentő közösségi program a Raval negyedben, amely elsősorban droghasználó és szexmunkás nők számára nyújt biztonságos menedéket és támogatást. A vezetőjük, Aura, régi barátom, meghívott, Így pont sikerült lencsevégre vennem őket.
A tüntetést kiváltó ok egyben rámutat a várost sújtó rendszerszintű problémákra is: dzsentrifikáció, az ingatlanárak elszállása, a helyi közösség kiszorulása a közterekről. A belvárosban ugyanis a Metzineresnek helyet adó épület tulajdonosa (egy brit...
Éppen Barcelonában járok munkaúton – tanítok az egyetemen. Ma abban az örömben volt részem, hogy végigvezettek a Synaptica Clinica nevű terápiás intézményben – Barcelona egyik olyan központjában, ahol innovatív, pszichedelikus terápiás módszerekkel dolgoznak. Egyelőre csak ketaminnal, hiszen ez az, ami itt legális.
Bár történt pár olyan visszaélés, ami rossz hírt adott a ketaminnak – például a Jóbarátokból ismert Matthew Perry tragikus története, akit pénzéhes orvosok túladagoltak – a megfelelő felügyelet és támogatás mellett ez a szer nagyon is eredményes, többek...
Sokan azt kérdik: megiszom a magam kis söreit/borait/elszívom a magam kis spangliját a nap végén. Nem zavarok ezzel senkit.
Mi ezzel a probléma? Mindenki kikapcsolódik valahogy.
És valóban: szerintem önmagában nincs is ezzel túl nagy probléma. Ha.
És ez a ha fontos: ha egyébként ez a szerhasználat nem válik akadállyá az életben, ami elakadásokhoz vezet. És itt azért már látunk példákat szép számmal az önáltatásra.
Bevallottam már ezen az oldalon is, hogy fiatalabb koromban én magam is hosszú évekig napi szinten szívtam füvet. Nem láttam problémának – közben volt...
Az egyik legnagyobb tévedésünk, hogy úgy érezzük: valamit csinálnunk kell ahhoz, hogy értékesek és hasznosak legyünk.
Pedig hidd el, barátom, a föld és az ég is megkönnyebülten sóhajtana fel, ha az emberek néha képesek lennének – csak úgy jelen lenni. Produktivitás, igyekezet, könyöklés, ragaszkodás, figyelemelterelő-agyzsibbasztó automatizmusok nélkül figyelni, szemlélődni.
Thich Nhat Hanh szerint ennél hasznosabbat el sem lehet képzelni:
„Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy az élet a cselekvésről szól, nem pedig a létezésről.
Azt hisszük, hogy amikor nem csinálunk...
Mi magyarok még a saját bűneinknek is áldozatai voltunk – foglalja össze remekül Hatos Pál történész azt a köldöknézős történelemszemléletet, ami a NER idején uralkodott és ami a Citadellán berendezett új kiállítást jellemzi.
És tényleg: nagyon találó ez a megfogalmazás, ami valahol tökéletesen illik arra az egész szemléletre, ami 16 év kormányzás után még mindig teljesen a markában tartja a NER elitet.
A sorozatos bűnöket nem követi valódi szembenézés és bűnhődés. A bűnök elkövetői áldozatpózba vágják magukat minden szembesítési kísérlettől. A bűneik történetét valóságos...
A saját kis önismereti utazásom során gyakran ütközöm az unalom problémájába.
Gyakran kapom magam azon, hogy unatkozom különféle szituációkban: amikor sorban állok, amikor utazok, amikor a gyerekkel vagyok a játszin – sőt, miközben meditálok. Be kell látnom, a türelem nem éppen olyan erény, amiből túl sokat osztottak nekem, fejlesztésre szorul – és tudom, ezzel nem vagyok egyedül.
A dán filozófus, Kierkegaard szerint az unalom minden rossz gyökere. Mert azt jelenti, hogy az ember képtelen megmaradni önmagával.
Az unaloműzés korunk népbetegsége: minden egyes pillanatot ki...
Hát nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de nekem nem kicsit problémás, hogy benne marad az alkotmányban: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.”
„Alkotmányos önazonosság” – nekem már önmagában ezzel a fogalommal is van problémám.
Bár tény, hogy ezt nem magyarok találták ki, létezik a nemzetközi jogban. De rendkívül zavaros, hogy ki mit ért alatta. Gyakorlatilag a lényege az, hogy keresztbe lehessen tenni bizonyos uniós intézkedéseknek holmi „szuverenitásra”,...
Voltak dolgok, amiket nem tudtam pontosan megjósolni április előtt. Sejteni persze lehetett dolgokat, de más megélni.
Ezek közé tartozott, hogy a NER ilyen gyorsan összeomlik majd, mint egy kártyavár. Hogy ez a sziklaszilárdnak tűnő monolit valójában agyaglábakon álló kolosszus, azt én is megírtam többször – mégis, ez a sebesség meglepett.
Nem tudtam felkészülni arra sem, hogy a 16 év ugyanakkor ilyen mély pszichés lenyomatot hagy bennünk. Sebet, aminek a begyógyulásához évekre – évtizedekre? – lesz szükség.
Bár nyilván azt is lehetett tudni, hogy az új...
Az új kormánynak éppúgy szakítania kell az előző kormány pálinka-liberalizációs alkoholpolitikájával, mint ahogy a szigorú kriminalizáción alapuló kábítószer-politikájával is. Íme néhány nemzetközileg kipróbált jó szabályozási gyakorlat, amivel csökkenthetnénk az alkohol-fogyasztás társadalmi kárait!
A spiritualitással az a baj, hogy túl gyakran szétválasztjuk a valós életünktől.
Milyen könnyű ugyanis együttérzésről beszélni egy emelkedett pillanatban, amikor olyan emberek vesznek minket körül, akiket kedvelünk – milyen könnyen tudjuk elhinni, hogy minket már tényleg ez vezérel. De aztán olyan könnyű másfelé nézni, amikor az utcán meglátunk egy hajléktalant.
Milyen könnyű egy templom ünnepélyes csendjében a haragot kárhoztatni, milyen könnyű arról prédikálni, hogy nyújtsd oda a másik orcádat is. Egészen addig, amíg egy bosszantó alak ki nem hoz minket a sodrunkból, és...
