Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy a 90-es években úgy néztem a Jóbarátok (Friends) sorozatot, hogy közben meg sem fordult a fejemben, hogy az egyik főszereplőt – Chandlert – alakító színész súlyos szerhasználati problémákkal küzd. Hiszen a „drogfüggőről” és „alkeszról” alkotott kép nem fért meg azzal, amit a képernyőn láttam: nem egy lecsúszott kapucnis junkie-t, nem is egy felpuffadt arcú csövest láttam.
Hát bizony: a függőségnek van ilyen arca is. Ami jóval gyakoribb, mint gondolnánk. Magasan funkcionáló, intelligens, sikeres emberek...
Viktor Frankl pszichológus nem tartozott azok közé, akikkel túl kegyesen bánt a sors. A családja nagy részét koncentrációs táborokban veszítette el, ahol ő maga is kis híján odaveszett tífuszban. Lehetett volna belőle egy megkeseredett ember, aki gyűlöli a világot – és az emberiséget.
És mégis: nem csak túlélő volt, de egyben jelentést is talált az életében. Mi több, leghíresebb könyvében (amit eredetileg névtelenül jelentetett meg) generációk sokaságának adott támpontot arról, hogy miként lehet értelmes, jelentéssel teli életet élni.
Viszont aki azt hinné, hogy Frankl...
Csalogány csattog. Honnan tudta már
a fény előtt, hogy kél a napsugár,
midőn még az éj sárkánya az ég
köré fonta fekete kötelét?
Szárnyas kis hírnök, hogy talált reád
Kelet heroldja a sötéten át,
míg szunnyadtál a bozótban, s a lomb,
az ég sátra sűrűn föléd hajolt?
Az éjbe-merült táj felett a te
dalod volt az élet üzenete.
Ébredj, alvó, emeld fel homlokod,
öleld az áldó, vérpiros napot,
s zengd a csalogány ujjongó dalát!
Rabindranath Tagore, Csalogány csattog (Balássy László ford.)
(esti versek Drogriporterrel)
Ma elmentem terápiára.
Már egy ideje terveztem. Korábban már voltam párszor, aztán egy jó pár éve nem. Mert úgy éreztem, viszonylag jól elműködöm a hétköznapokban. Elmeditálgatok, foglalkozok magammal, építő emberi kapcsolataim vannak. Minek is a terápia? Egyébként is, drága.
De eljön az a pont, amikor időt, pénzt kell rá teremteni, ha tudsz. Pont, amikor érzed, hogy túl sok minden történik, és a terápia nem fér bele az életedbe – pont akkor a leghasznosabb. Ezt a posztot például már vagy ötször elkezdtem írni, mire végre be is tudom fejezni (egy kis cuki zsarnokocska...
Hemzseg az Internet olyan emberektől, akik abból élnek, hogy tökéletesnek adják el magukat. Elég felmenni az Instára. Szó szerint „adják el” – ez a termékük. Az agresszíven marketingelt, reklámozott termékük azon üzenet köré épül, hogy „az én életem mennyire jó”. Amiben persze már ott van a valódi, mögöttes üzenet is: „az én életem annyira sokkal jobb, mint a tiéd”.
A te kis szánalmas, nyomorult életed. Ahogy dagonyázol a tökéletlenségedben, gondolj arra, hogy én erőfeszítés nélkül lebegek ott, ahol te küszködsz. Az én homlokom kisimult ott,...
Az önmegismerésnek vannak egyéni módszerei – de a valódi önmegismerés mindig egy más ember viszonyában lehet teljes. Mert mi emberek tükröket tartunk egymásnak. És ezekben a tükrökben látjuk meg igazán, hogy kik vagyunk.
„Minél tovább élek, annál mélyebben megtanulom, hogy a szeretet – akár barátság, akár család, akár románc – nem más, mint egymás fényének tükrözése és felnagyítása,” írta James Baldwin afro-amerikai író.
Sajnos túl gyakran torz tükröket mutatunk egymásnak a hétköznapokban. Hiszen ezt tanultuk meg mi is, gyerekként, a családban. Nem...
„Normatív krízis” – így nevezik a gyermek születését követő időszakot a pszichológusok.
Van benne valami. Bár lehet, hogy inkább alapvető egzisztenciális krízisnek nevezném, amikor alig pár óra alvást tudsz becsempészni a napjaidba, és a korábbi viselkedésmintáid, szokásaid úgy dőlnek halomra, mint a kártyavár. A törekvéseid és cselekvéseid fókusza beszűkül arra, hogy ezt a követelőző csöppséget, aki egyelőre a komfort-diszkomfort jelzéseken túli kommunikációban nem igazán jeleskedik, és egy-két lopott óránál több időt nem hagy magadra – életben tartsd.
...
Az egyik legnagyobb kihívás az életben: látni azt, akit szeretsz, szenvedni. Anélkül, hogy birtokolnád a megoldás kulcsát: egyszerűen csak ott lenni, amikor szenved.
Emlékszem, már gyerekkoromban sem szerettem az idősebb rokonokat meglátogatni a kórházban. Az egésznek volt valami hamisság-szaga: mi eljátszottuk, hogy hamarosan jobban lesz. Ő meg eljátszotta, hogy elhiszi. Vagy nem. Ha nem, akkor rögtön lecsaptuk az üres pozitivitással: „ne mondj ilyet, nemsokára meggyógyulsz”. „Nézd a jó oldalát, legalább…” És aztán, mint aki jól végezte dolgát,...
Valahol az egész életünk egy nagy erőfeszítés egy kényes egyensúly megteremtésére. A mérleg egyik serpenyőjében a kötődés biztonsága, a másikban pedig a kíváncsiság lapul. Szociális emlősként ezzel a kettős vággyal érkezünk erre a világra: hogy tartozzunk valakihez, és hogy felfedezzük a valóságot.
Már kisgyermekként megtapasztaljuk ezt az őrjítő ambivalenciát, amikor egy kicsit távolabb merészkedünk a szüleink által biztosított komfortzónából. Lám, egy virág. Egy béka. Majd ijedten visszahúzódunk. Este a gyerekszobában elfog bennünket a félsz az éj árnyaitól, hogy elveszhetünk. Hogy...
