Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
„Normatív krízis” – így nevezik a gyermek születését követő időszakot a pszichológusok.
Van benne valami. Bár lehet, hogy inkább alapvető egzisztenciális krízisnek nevezném, amikor alig pár óra alvást tudsz becsempészni a napjaidba, és a korábbi viselkedésmintáid, szokásaid úgy dőlnek halomra, mint a kártyavár. A törekvéseid és cselekvéseid fókusza beszűkül arra, hogy ezt a követelőző csöppséget, aki egyelőre a komfort-diszkomfort jelzéseken túli kommunikációban nem igazán jeleskedik, és egy-két lopott óránál több időt nem hagy magadra – életben tartsd.
...
Az egyik legnagyobb kihívás az életben: látni azt, akit szeretsz, szenvedni. Anélkül, hogy birtokolnád a megoldás kulcsát: egyszerűen csak ott lenni, amikor szenved.
Emlékszem, már gyerekkoromban sem szerettem az idősebb rokonokat meglátogatni a kórházban. Az egésznek volt valami hamisság-szaga: mi eljátszottuk, hogy hamarosan jobban lesz. Ő meg eljátszotta, hogy elhiszi. Vagy nem. Ha nem, akkor rögtön lecsaptuk az üres pozitivitással: „ne mondj ilyet, nemsokára meggyógyulsz”. „Nézd a jó oldalát, legalább…” És aztán, mint aki jól végezte dolgát,...
Valahol az egész életünk egy nagy erőfeszítés egy kényes egyensúly megteremtésére. A mérleg egyik serpenyőjében a kötődés biztonsága, a másikban pedig a kíváncsiság lapul. Szociális emlősként ezzel a kettős vággyal érkezünk erre a világra: hogy tartozzunk valakihez, és hogy felfedezzük a valóságot.
Már kisgyermekként megtapasztaljuk ezt az őrjítő ambivalenciát, amikor egy kicsit távolabb merészkedünk a szüleink által biztosított komfortzónából. Lám, egy virág. Egy béka. Majd ijedten visszahúzódunk. Este a gyerekszobában elfog bennünket a félsz az éj árnyaitól, hogy elveszhetünk. Hogy...
1968-ban az amerikaiak tönkrebombázták Ben Tre vietnámi várost, hogy megakadályozzák a vörösök előretörését. Több száz civil halt meg a támadásban. Egy amerikai katonatiszt kijelentette, hogy a város bombázása azért vált szükségszerűvé, hogy meg lehessen menteni a várost.
Amikor ezt Thich Nhat Hanh vietnámi buddhista szerzetes meghallotta, egy versben írta ki magából azt, amit érzett. Saját fordításomban így hangzik:
„Az arcomat két kezem közé fogom.
Nem, nem sírok.
Két tenyerem közé fogom az arcom
hogy melegen tartsam a magányom –
két védelmező kéz,
két tápláló...
Manapság a reménybeli szülők már rengeteg szüléssel kapcsolatos cikket, videót találnak a neten. De egyik sem tud igazán felkészíteni az élményre – mert minden szülés más. Ráadásul másként élheti meg az apa és az anya is, és bár rengeteg nő beszámolóját lehet olvasni, nagyon sokszor az apuka perspektívája teljesen hiányzik a képből. Mi, férfiak, még mindig kevéssé osztjuk meg az élményeinket, az érzéseinket. Én szakítok ezzel a hagyománnyal.
Ha engem kérdeztek, az egyik legjobb fejlemény a nők emancipációjának és az apaság evolúciójának útján az, hogy apaként ma már sokkal...
Kétféle tudatlanság van.
Az egyik az őszinte tudatlanság: amikor tudjuk, hogy nem tudjuk. Ez a kevésbé veszélyes.
Az igazán veszélyes a tudatlanság másik formája. Amikor azt hisszük, hogy tudjuk.
Ha közelebbről szemügyre vesszük az emberiség igazán kiemelkedő elméinek gondolkodását, akkor megfigyelhetjük, hogy mindegyiküknél jelen van két dolog.
Az egyik az intellektuális alázat: a tudat, hogy igazából nagyon keveset tudunk. A „szakértői” felfuvalkodottság mindig a középszerű elmék sajátja. Akik előre megrágott, készen kapott tudásból épített dogma-kártyavárak mögé...
Élt egyszer egy szamuráj. Egész életét a sógun szolgálatában töltötte, számos olyan tettet kellett végrehajtania a parancsára, amelyek emléke sokáig kínozta az álmait. Erőszakos tetteket. És mire elérkezett az élete alkonyához, és a hajában immár több volt az ősz hajszál, mint a fekete, és a kardot sem forgatta már ugyanazzal a határozottsággal – elöntötte a szívét a kétely.
„Vajon jól éltem? Vajon nem terhelték-e meg a karmámat azok a gonosztettek, amiket parancsra végrehajtottam?” – töprengett magában. És mivel hitt a lélekvándorlásban, azon kezdett...
Bizonyára megvan nektek a Harry Potter könyvekből a mindenízű drazsé, amiben szerepeltek a hagyományos gyümölcsös, fahéjas, karamellás ízek mellett olyanok is, mint a földigiliszta, fülviasz és hányás ízű. Ránézésre nem lehet megállapítani, melyik mit tartalmaz: az csak akkor derül ki, ha bekapjuk a szánkba.
Valahol ilyen az életünk is. Minden egyes nap olyan, mint egy drazsé: reméljük, hogy éppen nem hányás-ízűt fogtunk ki. De ha mégis, akkor úgy érezzük: igazságtalanság történt velünk. És olyan életről álmodozunk, „mint másoknak”, akiknek bezzeg csupa karamella meg...
Az elmúlt 9 hónapban volt időm nyomon követni, hogyan fejlődik egy emberi lény – a lányom – az anyja méhében. De vajon mi volt az a pillanat, amikor önálló emberi lénnyé vált?
Sokan rávágnák erre a kérdésre: hát a fogantatás. Amikor egyesült a két sejt, és egy teljesen új sejtet, egy új lényt hozott létre. Egyedi DNS-el, amiben ott van egy új, egyedi emberi lény lenyomata, térképe, esszenciája. De tényleg ott van?
Nem egészen.
Már rég megdőlt azon gén-determinista, gén-esszencialista elképzelés, ami szerint egy ember egyedi tulajdonságai, személyisége teljesen bele...
„Brüsszel drogliberalizációs nyomás alá helyezheti Magyarországot” – hirdeti egy sajtócikk. Hát, amennyiben ez alatt azt értik, hogy a szemellenzős tiltó drogpolitika helyett esetleg jöhetne egy európaibb, humánusabb drogpolitika, akkor azt mondom: bárcsak helyezné. De sajnos meg kell nyugtatnom a rettegőket, mint az EU Bizottság civil tanácsadó testületének tagja: a Bizottság egyelőre távol van attól, hogy egyáltalán állást foglaljon olyan kérdésekben, mint a kannabisz szabályozása, nemhogy nyomást gyakoroljon bárkire. Annak ellenére, hogy egyébként több tagállam jelentős...
