Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Hogy mekkora boomer vagyok, azt jól mutatja, hogy egészen a haláláig semmit nem hallottam Liam Payne-ről. Sem pedig volt zenekaráról, a One Direction-ről. Amiért mégis írok róla, az, hogy betépve, részegen leesett egy hotel erkélyről Argentínában. A rendőrök a hotelszobáját feldúlt, összetört állapotban találták meg, ami arra utal, hogy a halála előtt valamiféle idegösszeomlást/dührohamot kapott. Úgy tűnik, hogy végig egyedül volt.
Szomorú eset – a körülmények ismerete nélkül nem lehet tudni, hogy vajon mekkora és milyen szerepet játszottak benne a drogok.
Amit már tudunk,...
Ma október 23-án elgondolkodtam azon, hogy mennyire skizofrén is a magyar történelem.
Amikor Kádár János szovjet tankokon megérkezett Moszkvából, és megalapította a maga „forradalmi munkás-paraszt” kormányát – sokan azt hitték, hogy a forradalmat képviseli. Hiszen miniszter volt Nagy Imre kormányában. Ő maga is rájátszott erre a félreértésre, hiszen november elején még a „dicsőséges felkelésről” szónokolt. Csak később és fokozatosan alakult ki a nyugati imperialisták által szított horthysta ellenforradalom doktrínája.
Ugyanazon a Budapesten, ahol...
„Ha nem formálod át a fájdalmad, akkor továbbadod azt,” írja Richard Rohr.
Minél idősebb leszek, annál jobban belátom ennek a bölcsességét. Elég kinyitni a közösségi médiát: emberek fröcskölik, vetítik egymásra a ki tudja honnan eredő fájdalmukat. Okosnak és logikusnak tűnő érvekbe csomagolják keserűségüket – de elbeszélnek egymás mellett. Mindenki a múlt kísérteteivel hadakozik. Robotpilótában reagál valamire, a múltból. Nem a jelenre. És persze ezt tovább erősíti, hogy nem is látják az arcát annak, akivel összeakaszkodtak: beleképzelik azt, amit bele akarnak...
Ram Dass Indiából hazatérve könyvet írt és a 70-es évek elején sok előadást tartott. Hallgatósága főleg hosszú hajukban virágot viselő fiatal hippikből állt. Egy ízben azonban a közönségben helyet foglalt egy idős hölgy is, úgy 70 éves. Régimódi ruhát és kalapot viselt, ölében ridikül.
Az előadás a módosult tudatállapotokról, misztikus élményekről szólt. Miközben Ram Dass kifejtette, hogyan fosztotta meg az LSD azoktól a konvencionális maszkoktól, amik korábban az életét irányították – csodálkozva vette észre, hogy a hölgy értőn bólogat. Azzal folytatta, miként vezetett az útja a...
Pilinszky verseit nem elég olvasni – hallgatni kell. Ahogy maga a költő olvassa fel őket. Szerencsére számos felvétel megmaradt, amiket az ember megtalál a neten.
A költő ujjai között az elmaradhatatlan cigaretta: füstje tétova jeleket rajzol a levegőbe. Tekintete mély és tiszta kút. Kimondhatatlan fájdalmak távoli csillagainak fényeit tükrözi vissza. Hangja lágy, légies. Lassan, tagoltan beszél. Hagyja, hogy a szavak úgy koppanjanak, mint a leejtett kő. Ami a gravitáció kérlelhetetlen törvényének engedelmeskedik. Hogy a jelentés leülepedjen és tócsákba gyűljön bennünk.
...
Tegnap megnéztem a kassai Thália Színház Apa, Anya, Pia című előadását. Az „EGyHét: egy hét a szenvedélybeteg szülők Elfeledett Gyermekeiért” kampány részeként adták elő a Szkénében. Nem vagyok színkritikus, és nem is akarok kritikát írni a darabról. Inkább csak néhány benyomásomat és gondolatomat osztom meg a témában.
Én egy olyan családban nőttem fel, ahol az alkoholizmus csak a periférián – nagyszülők, nagybácsik és egyéb rokonok függőségén keresztül – került a látóterembe. Bár a statisztikák szerint nagyon gyakori, hogy a szerhasználati problémák...
Az érzéseiddel két nagy hibát követhetsz el.
Az első, hogy elfojtod és besöpröd őket a szőnyeg alá.
A másik, hogy ragaszkodsz hozzájuk, és hagyod, hogy eluralkodjanak rajtad.
Hosszú távon mindkét hiba költséges – az árát szenvedéssel fizeted meg.
Szabály 1: az érzéseket nem szüntetheted, nem változtathatod meg. Viszont megváltoztathatod a viszonyodat hozzájuk. Márpedig a legtöbb szenvedést nem maga az érzés okozza, hanem az, ahogyan további érzéseket, gondolatokat generálunk belőle.
Szabály 2: minden érzés fontos jelzés feléd. Gyakran egy rejtett szükséglet van...
Születésünk óta mindannyian egy láthatatlan fekete táskát húzunk magunk mögött, írja Robert Blye költő.
Gyerekként ebbe a táskába rakunk bele mindent önmagunkból, amit a szüleink nem szeretnek, nem értékelnek bennünk. Mert mindennél fontosabb számunkra, hogy szeretve és elismerve legyünk.
Mire iskolások leszünk, a táska már meglehetősen nagy. És még csak most jönnek a tanárok: „A jó gyerek fegyelmezetten üli végig az órát!” „A jó kislány nem dühös!” „Úgy dobsz, mint egy lány!” – és a többi. Így hát a táska hízik tovább.
Mire 12 éves...
Van a 20. század végének egy tragikus sorsú, de annál jelentősebb írója – Tar Sándor.
Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy nála jobban annak a kornak kevés írója értette meg és adta vissza azt, ahogyan a magyar társadalom alsó – reménytelenül leszakadt – harmada él, érez és gondolkodik. Sőt, talán a két világháború között induló népi írók óta is kevesen.
Hitelesen tette ezt, hiszen ő maga is ide született és minden egyes sejtjével ide is tartozott. Senki író nem mozgott nálánál otthonosabban a külvárosi lepukkant gyárak, cefreszagú falusi kocsmák és isten háta...
