Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
A diszkókban razziázva kellene besorozni a „kitágult pupillával” bulizó „szexuálisan érett csődöröket” az Orosz Ortodox Egyház főpapja, Andrij Tkacsev szerint. Szerinte „disznóság” olyankor „vétkezni”, amikor a társaid a kezüket-lábukat veszítik el. A razziáknak olyan gyógyító hatása lenne, hogy idővel rá sem ismernének az országra, teszi hozzá.
Ácsi, Főpap Elvtárs Atya! Tegyük fel, hogy a keresztény erkölcs szerint vétek beekizve bulizni hajnalig egy moszkvai klubban, miközben emberek kezüket-lábukat veszítik el a fronton. De a...
Vannak leckék, amiket az ember megtanul a meditálásból.
Például azt, hogy milyen piszok nehéz is jelen lenni és figyelni a lélegzetedet. Egyszerűnek tűnik, és mégis: egy a folyamatos tevékenység lázában égő, mindig hasznosnak lenni akaró, a puritán munkaetikába szocializálódott ember számára nincs is nehezebb, mint jelen lenni a mostban.
Az egó küzd, mint valami fuldokló a hullámok között, hogy felszínen maradjon, és megtartsa a kontrollt. Elkalandozik a múltba. A jelenbe. Fontos vagy élvezetes teendőket vizionál, amiket meg kellett volna tenni – vagy majd meg kell...
Bár amatőrként rendszeresen sportolok (futok, túrázok), sosem voltam sportrajongó.
Őszintén megmondom, hogy láttam volna ezer jobb helyét annak a 70 milliárd forintnyi közpénznek, amit a magyar állam az atlétikai vb-re fordított. És a pénz kérdését félretéve: ezer más, égető társadalmi probléma kezelésére összpontosíthatna jelenleg a magyar állam ahelyett, hogy giga-sportrendezvényeket szervez. Olyan ügyekre, ahol a szakemberek rendszeres vészcsengő-kongatásait is süket közönnyel fogadják a döntéshozók. Közegészségügy. Oktatás. Szociális ellátás. Drogpolitika. Csak hogy néhányat...
És akkor ti tényleg boldogok vagytok? – tettem fel a kérdést félig viccesen finn barátaimnak, akikkel a minap Helsinki egyik éttermében ültünk az asztal mellett.
– És akkor ti tényleg boldogok vagytok? – tettem fel a kérdést félig viccesen finn barátaimnak, akikkel a minap Helsinki egyik éttermében ültünk az asztal mellett.
A drogterületen dolgozó kutatók, szociális munkások, civilek és kormányzati tisztviselők, akikkel éppen arról beszélgettünk, hogy a finnek a globális felméréseken rendre a világ legboldogabb emberei között szerepelnek.
Nem válaszoltak azonnal. Megfigyeltem, hogy gyakran van ez így a finnekkel: megfontolják, hogy mit felelnek. A legtöbb nem az a fecsegős fajta. Talán ez is jellemző vonása a kultúrájuknak: és...
Nem elég, hogy L.L. Junior (rapper) kiposztolta az Instára, amint százzal repeszt a Petőfi hídon egy másik autó után. De amikor a rendőrség eljárást indított még neki állt feljebb. Idézem:
„Széttárom a kezem azelőtt, miért nem indít a rendőrség eljárást azok ellen, akik folyamatosan marihuánafogyasztásról posztolnak. Azt nem értem. Én nem veszélyeztettem senkit, vállalom a felelősséget és a következményeket.”
Nos, kedves Junior, ha nem érted, akkor én elmagyarázom neked szépen.
Egyrészt bizonyára emlékszel, hogy néhány hete Budapest egyik hídján ugyanilyen...
Bár zenerajongó vagyok, nem értek különösebben a zenéhez. Mindig csodálattal töltött el, amikor egy szimfonikus zenekar megszólal, és a rengeteg hangszer és zenész kifinomult együttműködésének eredményeként megszólal valami csodálatos összhangzat. Ami nem egyszerűen harmóniát tükröz, de egyben valahol nagyon mélyen, a szív ismeretlen régióiban, megpendít egy már szinte elfelejtett húrt. Pont úgy, ahogy kell.
Vajon hogyan lehetséges ez? Mik ennek a műhelytitkai? Na ehhez nem értek. Rejtély, mint ahogy egy számomra ismeretlen bűvésztrükknek is csak az eredményét látom és ámulok. De...
Azt hittem, már kevés dolog döbbenthet meg Magyarországon. Mondjuk amikor azt látom a képen, hogy augusztus 20-án a Beatrice makói koncertjén Nagy Ferót egy gurulós raklapon keresztre feszítik, arany sportcipőben – na, azért az még mindig meredek. Nincs nekem semmi bajom a keresztény szimbolikával, de ez leginkább annak a teljes lejáratása és giccsparádéba fullasztása.
Én nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de az én jó érzésemet ez ezerszer jobban megbotránkoztatja és felkavarja, mint az, hogy Ozorán a tóparton meztelen fiatalok táncoltak. És ezerszer inkább elviselném, hogy a...
Úgy látom, van itt egy nagy félreértés, amit ideje helyre rakni (több is van, de ez most kerül sorra).
Több olvasó ugyanis félreérti azt, amikor arról írok, hogy „fogadjuk el magunkat”. Olyannak, amilyenek vagyunk. Amikor ezt olvassák, akkor azt hiszik, hogy egyfajta korlátozás nélküli felhatalmazást – a franciák úgy mondják, carte blanche – akarok adni az önzésre. Nyálas szentimentális közhelyekkel biztatom az embereket, hogy engedjék szabadjára az egójukat: nyugodtan bunkózzanak, nyugodtan bántsák magukat és egymást.
Mi sem áll távolabb a valóságtól.
...
A Tilos Rádió Hajnali Hasadás című műsorában tegnap egy nagyon izgalmas beszélgetést folytattunk Kemenesi Gábor virológussal. Szóba került, hogy miért rossz, hogy a magyar állam elsősorban még mindig arra a kémiai szúnyogirtásra ad pénzt, amiről már mindenki a szakmában elmondta, hogy semmi értelme. Mert költséges és ráadásul még eredménytelen is. Egyedül egy szűk üzleti körnek jó, akik évek óta bezsebelik a pályázati pénzeket – hiszen a pályázatok rájuk vannak kiírva.
Szerintem ez a probléma nagyon sokunknak ismerős nagyon sok szakterületről. Az állam olyan rendszerekbe –...
