Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
A hegy nem kér bocsánatot a helyért, amit elfoglal.
A szél nem szégyelli magát, amiért fúj.
A Napot nem érdekli, mit gondolnak mások, amiért süt.
A virág nem szorong, hogy nem fog tetszeni, ha kinyílik.
Csak az emberben van meg a képesség arra, hogy saját gondolataival, reflexióival bonyolult hálót szőjön saját maga köré. Az elme hálóját, amibe jobban belegabalyodik, mint a légy a pók hálójába. Ezt a hálót hiszi normálisnak. De, ahogy mondani szokás, ami a póknak normális, az a légynek káosz. A háló „normalitása” megbénítja. Eltávolítja, elidegeníti attól, aminek...
Megkérdezte itt valaki, hogy vajon a könyvek fóliázásáról alkotott véleményemet akkor is fenn fogom-e tartani, amikor már a kezemben tartom a gyermekem és látom felnőni.
Természetesen jós nem vagyok, és a szülői hivatás bizonyára egy csomó eddig ismeretlen kihívás elé fog állítani. Felkavarja az életemet, fenekestül, nincs felőle kétségem.
Vannak azonban dolgok, amikben biztos vagyok.
Biztos vagyok abban, hogy nem tartom „abnormalitásnak” vagy „betegségnek”, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Azt sem, ha más lesz a nemi identitása, mint amit a...
Sokan azt gondolják, hogy „ezek a mai fiatalok” (Z-generáció, avagy Zoomerek) sokkal felelőtlenebbek és „agyatlanabbak”, mint „mi voltunk” (boomerek, X-gen, milleniálok). Okostelefon-nyomogató zombiknak láttatják őket, akiket nem érdekel a világ. Különféle divathullámokon lovagolnak, könnyen áldozatául eshetnek például a nemiséggel, szexualitással kapcsolatos divatoknak. Mamahotelben laknak és képtelenek az önálló felnőtt életre. Mértéktelenül és felelőtlenül drogoznak és szexelnek.
Én nem osztom ezt a véleményt. Bizonyos szempontból ma fiatalnak...
Egy turista tengerparti sétája közben figyelmes lett arra, hogy a dagály ezrével vetette partra a tengeri csillagokat. Amelyek most ott haldoklottak a homokban.
Egyszer csak észrevett egy öregembert, aki tengeri csillagról tengeri csillagra járt. Egyenként visszadobta a vízbe a lényeket. A turista számára értelmetlen, sziszifuszi küzdelemnek tűnt, amit csinált. Hiszen csak a töredékét volt képes megmenteni a partra vetett állatoknak.
– Miért csinálja ezt? – kérdezte az öregtől – Hiszen minden állatra, amit megment, még száz jut, ami elpusztul. Visszadobni néhányat...
A mi 21. századi európai kultúránk egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy mennyire nem tud mit kezdeni az intimitással. Aminek semmi köze a puszta érzékiséghez és testiséghez – sokkal inkább a lélek meztelenségéhez, feltárulkozásához.
Napjaink borzasztó szabad, laza és kúl embere, aki nap mint nap néz olyan filmeket, ahol emberek hullanak, mint a legyek, aki unott ásítással nyugtázza a legdurvább horror- és pornó-filmeket, zavartan elpirul és pislog, ha valódi intimitással találkozik.
Büszkén képes viccet csinálni mindenből és mindenkiből, és ezt erénynek veszi. Pedig a magára...
Tegnap Fokváros közelében autóval elhaladtunk egy golfpálya mellett. A remekül karbantartott, üdezöld pázsittal borított, virágágyásokkal tarkított hatalmas mezőn alig egy-két gazdag fehér ember ügyködött a golflabdával. A pályát szögesdrótos kerítés vette körbe – a kerítés és az autópálya közötti keskeny sávban pedig rozzant viskók. Papír- és műanyaghulladékból összetákolva. A viskók között, a koszban, a nekik adatott szűkös térben, rongyokba öltözött fekete gyerekek játszottak.
Micsoda kontraszt. Azt hiszem, ez a kép mindörökre beleégett a retinámba Dél-Afrikáról. Ugyanúgy...
Szembejött a Facebook-on a „Sadhguru magyarul” oldal, amit fizetett hirdetésekkel alaposan felpumpáltak. Nem először találkoztam Sadhguru nevével. Nemrég egy interjút hallgattam meg vele egy podcastban. Teljesen nyitottan, előítéletektől mentesen kezdtem el hallgatni, mivel korábban semmit nem tudtam róla. De már az elejétől fogva olyan érzésem alakult ki, hogy ezzel a pacákkal valami nagyon nincs rendben. Bár azt állította, hogy megvilágosodott, az egész lényéből, stílusából, válaszaiból valami mérhetetlen arrogancia áradt. Rögtön beindultak a „spiritual...
Most, hogy sikeresen megvédtük a fiatalokat az olyan dolgoktól, mint a melegség irodalmi ábrázolása vagy a fűlegalizáció – már csak azt kéne megakadályozni valahogy, hogy ne lépjen le az ifjúság értelmesebb része a hanyatló Nyugatra. Ahol szabad az irodalom és a szerelem, és hamarosan a fű is legális lesz. Lehetne esetleg mondjuk kilépni az EU-ból és egy határkerítést építeni Nyugaton is. Csak ennek a feladata az lesz, hogy bent tartsa az embereket, persze a saját érdekükben. Hívhatjuk mondjuk…ööö… például Vasfüggönynek. Hát nem eredeti ötlet?
Bertrand Russell filozófus szerint korunk átka, hogy az ostobák rendkívül magabiztosak, míg azok, akikbe bármi értelem és képzelőerő szorult, tele vannak kételyekkel és önbizalomhiánnyal. És amikor ezt írta, még nem is létezett a közösségi média – ami nap mint nap bizonyítékát adja e mondás igazságának.
A gond csak az, hogy ezt olvasván a magabiztos ostoba éppúgy bólogat, mint ahogy az önbizalomhiánytól sújtott értelmes. Mert az ostoba ugye a legritkább esetben van tisztában azzal, hogy róla van szó: tovább hirdeti fertelmes magabiztossággal mindazt a bolondságot, amiről azt...
„Hazám, hazám, tudod-e, hogy mennyien vagyunk, hív és konok fiaid, akik féltő gonddal figyeljük és óvjuk sorsodat? Akik magunk pártoskodó és hitvány hasznát sutba vetve, vállalva a kevés hangoskodó gonoszak rágalmait, életünket és létezésünk biztonságát ajánljuk szabadságodért, függetlenségedért, erősödésedért és európai eszméid biztos sarjadásáért? Óh, ha nem tudnád, tudd meg, hogy sokan vagyunk! Bizony, mi, kicsinyek és hatalom nélkül valók, akiknek szavát és nyűgös kiabálását most könynyen széttépi a szaggató szél, köréd csoportosulunk és védjük készen életünkkel és anyagi létünk...
