Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Alig pár tucat ember – a többség helyi bámészkodók, akik azt sem tudták, ki volt József Attila – gyűlt össze a 20. század legnagyobb magyar költőjének temetésén 1937. december 5-én. Amin már megjelenni is gyanús volt a Horthy-rezsim szemében. Olyannyira, hogy még a csendőrséget is kivezényelték.
Hiányoztak mind a hivatalos közélet tekintélyei, mind az irodalom nagyságai. Budapestről csupán egy maroknyi írástudó jött el, akiket a mai zsargonban úgy neveznének, hogy „hazaáruló ballibsik”. Akik közé József Attila is tartozott. Küzdőtársak és barátok. Akik végig...
Több olvasó is kérte, hogy ajánljak könyveket, amiket mostanában olvastam, szerzőktől, akiket gyakran idézek. Talán nem haszontalan, ha egy csokrot összeszedek nektek ezekből – a teljesség igénye nélkül, a magam autodidakta szellemi (r)evolúciójának útjelzőiként. Kezdjük a buddhizmus és a pszichológia, a nyugati tudomány és keleti spiritualitás termékeny határterületén alkotó szerzőkkel!
„Az én drogom az volt, hogy egy nagy szarnak képzeltem magam,” jelentette ki Pat, egy felépülésben lévő skót heroinfüggő, akit februárban interjúvoltam meg Edinburghben.
Ez a mondat azóta is gyakran visszhangzik a fejemben. Azt mondjuk: „felépülésben lévő heroinfüggő”. Ezzel mintegy azt feltételezzük, hogy a probléma első számú oka = heroin. Egy anyag. Egy molekula, ami megbetegítette ennek a szegény embernek az agyát. Függővé tette. A cél: eltüntetni a drogot. Oszt minden jó lesz.
A valóságban azonban a heroin egyáltalán nem oka volt annak a nyomorúságos...
Sokan nem értik, hogy milyen meghitt és bensőséges kapcsolat fűzi össze a magyar néplélek hajlamát a kirekesztésre, gyűlölködésre, illetve az önpusztításra, öngyilkosságra és alkoholizmusra.
Máté Gábor holokauszt-túlélőként közvetlen tapasztalatokkal rendelkezett a gyűlölködéssel, boldogtalan orvosként pedig a függőséggel kapcsolatban is. Szerinte a valódi kérdés soha nem az, miért a függőség, hanem az, miért a fájdalom. Hasonlóan a kérdés soha nem az, miért a rasszizmus, a homofóbia, a nőgyűlölet: hanem miért a fájdalom. A gyűlölködés oka a szenvedés, a szenvedésünk oka mindig a...
Gondolom megint egy olyan megosztó témához nyúlok, amit az angolok hot potato-nak, forró krumplinak is mondanak. Kapok majd hideget, meleget. Drogriporterné szerint megint megrázom a pofonfát. De én már csak ilyen vagyok, vágjunk a közepébe.
Szóval arról van szó, hogy engem mindig megdöbbent, milyen nagy indulatokat vált ki az, amikor egy fekete színész játszik el egy olyan szerepet, amit hagyományosan az európai és észak-amerikai mozikban fehérek szoktak játszani.
Ott van például A kis hableány legújabb feldolgozása. Én őszintén szólva nem láttam, gondolom nem árulok el titkot,...
Amikor valami rossz történik, az emberek többnyire azzal vannak elfoglalva, hogy felelőst találjanak, mielőtt még megpróbálnák megérteni, hogy mi történt. Ezt az érdekes gondolatot Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista osztotta meg velünk tegnap a Tilos Rádión a műsorunkban, a Hajnali Hasadásban.
Nagyon egyet tudok vele érteni. Hiszen én is ezt boncolgatom sokféle megközelítésből, sokféle napi téma kapcsán ezen az oldalon. Hogy igen, az egyéni felelősség megállapítása, elismerése természetes igény. Az ember okság-kereső állat: nyugtalanít minket, ha nem tudjuk beskatulyázni a...
Beszámoltam róla korábban, hogy az elmúlt évben voltak nehéz pillanatok az életemben.
És mégis: ez az év tartogatta az egyik legörömtelibb ajándékot is a számomra.
Apa leszek.
Amikor ezt leírom, a 20. hétben, még mindig olyan, mintha nem is rólam szólna. És tudom, lesz majd idő, amikor teljesen természetessé válik az apaság. Mint a lélegzetvétel.
Kislányom, te, aki még meg sem születtél: már most hihetetlenül hálás vagyok érted!
Vajon jó szülő leszek?
Máté Gábor, mentorom és barátom, azzal fogadta a hírt: „csupa jó, ha több Sárosi lesz a világban.”
De...
A gyerekek szinte mindent megtennének azért, hogy lássák őket, hogy figyeljenek rájuk – írja Bessel van der Kolk holland pszichiáter. Aki egy történettel is szemlélteti ezt az igazságot.
Az egyik 14 éves páciensét, Jack-et a rendőrség betöréses rablás közben kapta rajta egy házban. Amikor a pszichiáter leült beszélgetni a sráccal, megkérdezte, ki fogja meglátogatni karácsonykor. „Senki”, felelte a srác. „Senki sem törődik velem.”
Kiderült, hogy nem ez volt az első betörése. Amikor a rendőrök beléptek a házba, felkiáltottak: „Hiszen ez Jack, már...
Megérteni, hogy elvesztettünk valakit, és elfogadni, hogy nincs többé – ez két különböző dolog. Könnyű összekeverni.
Túl gyorsan állunk elő a vigasztaló közhelyekkel arról, hogy az élet megy tovább. Túl gyorsan akarunk továbblépni. Nincs idő a gyászra. Félünk tőle. Nem akarjuk átélni a fájdalmat, menekülünk előle. Mielőtt még az elménk valóban felfogta volna azt a fájó hiányt, ami ott tátong a lélek közepén.
Igen, a közepén: mert a gyász mindig egyben a saját identitásunk válsága is. Ki vagyok én? Kizökkent az otthon-létből egy hideg, szomorú síkra, ahol okos fejünkkel...
A hegyek szerelmesei, akik közé én is tartozom, megdöbbenve figyelik, micsoda indulat-cunamit váltott ki Suhajda Szilárd eltűnése a Csomolungmán. Szenvedélyes, polarizált viták zajlanak a közösségi média oldalakon.
Van egyrészt a minekmentoda oldal. Akik szerint a hegymászás érthetetlen és önző dolog, adrenalin-junkie függőség. Aminek a nevében az ember önző módon a családja elé helyezi saját szenvedélyét.
És van a másik oldal, ami szerint Szilárd egy nemzeti hős. Aki a „magyar kishitűség” ellenszerét hordozza, hiszen az ilyen sportteljesítmények lelkesítik a népet....
