Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Egész nap folyamatosan emlékezünk. Még akkor is, amikor éppen ennek nem vagyunk tudatában. Amikor nem is gondoljuk végig, mit csinálunk – csak csináljuk. Mert olyan tevékenységet végzünk, amit az agyunk már teljesen robotpilótában képes végezni.
Elindulunk a kocsival. Feltesszük főni a kávét. Kinyitjuk a bezárt ajtót. Megmossuk a fogunkat.
Ezek olyan dolgok, amiket valószínűleg 5 vagy 10 éve is éppen így csináltunk volna. Rossz és jó szokások egyaránt: behuzalozódtak az idegrendszerünkbe.
És akkor ott van még ezernyi dolog, ami viszont nagyon is aktuális emlék – ami...
Milyen is a jó gyerek?
Sokféle felnőttel beszélgetve arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy sokaknak az számít „jó gyereknek”, aki úgy van jelen – mintha igazából ott sem lenne. Jelenlétével nem okoz gondot, bosszúságot a felnőtteknek. A gyerekre még ma is sokan úgy tekintenek, mint menedzselendő problémára. Annál jobb, mint kevesebb figyelmet, energiát igényel a szülők részéről.
„Milyen szépen eljátszik magában!”
„Egyedül végigalussza az éjszakát!”
„Soha nem sír.”
„Jól nevelt, mindig szót fogad.”
...
„A karácsonyt mi még komolyan vesszük, ellentétben Európa nyugati felével,” jelentette ki Sulyok elnök úr.
Hát igen, ha valamit, akkor a karácsonyt tényleg komolyan vesszük mi, magyarok. A magyar emberek szíve ilyenkor csordultig tele van hittel és szeretettel. Erről bárki meggyőződhet, aki karácsony előtt elmegy vásárolni valamelyik belvárosi plázába. Ahol a tömegek szinte vallásos önkívületben tülekednek a szeretetről áradozó elcsépelt slágerek ritmusára, elszántan könyökölve a századik felesleges ruciért vagy kacatért. És ha kell, akár ölre is mennek érte egymással....
„A lelkiismeret, kedvesem, egy bot, mindenki kezébe veszi, hogy a szomszédját megverje vele, de önmaga ellen sohasem használja,” mondja Lousteau, a dörzsölt, cinikus újságíró Balzac az Elveszett illúziók című regényében.
Balzac, a 19. század egyik legnagyobb regényírója, nem szenvedhette az újságírást. Intellektuális prostitúciónak tartotta. Pedig ő már nem láthatta, hogy a következő, és a még utána következő évszázadban milyen mélyre képesek süllyedni az írástudók. Hogy milyen sokan, milyen könnyen eladják a lelküket.
Ez jutott eszembe, amikor az egykor szebb napokat...
Esther Strauss osztrák szobrásznő megtette azt, amit előtte kevesen mertek: szoborba öntötte a vajúdó, szülő Mária alakját. Félreérthetetlen pozícióban, ahogy a képen is látszik. A művet a linzi katedrálisban állították ki. Egészen addig, amíg aztán ismeretlen vandálok megrongálták a szobrot – lefejezték Máriát. Persze tették mindezt a katolikus hit buzgó védelméből. Hiszen ki hallott már ilyen botrányról, hogy Máriát szülés közben ábrázolják?
Kevés jelentősebb esemény van a nyugati zsidó-keresztény kultúrkörben, mint Jézus születése. Az elmúlt kétezer évben számtalan művész...
Tegnap szólt a Várban a Felicita. Méghozzá nem csak amúgy magnóból, mint a régi házibulikon. Hanem a szerzőt, Al Bano-t személyesen hozták el, hogy elénekelje. Van az a pénz. Ropta rá az egész NER-elit nép elől hermetikusan elzárt Lovarda épületében, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter házasodott össze a Hír TV egyik bemondójával. Az igazi NER románc: ahogy a lány ránézett a fiúra a stúdióban, rögtön tudta, hogy aki ilyen szépen, ilyen szívdöglesztően hazudik a békéről, az kell neki. Az igazi hángérien drím: ebben az országban mindenki megcsinálhatja a szerencséjét, még...
Nem gondoltam volna pár éve, hogy a feminista mozgalom egyik legújabb ikonja egy 72 éves nő lesz majd – de a valóság tartogat meglepetéseket. Gisele Pelicot neve ma már nők milliói számára vált ismertté – elszánt arca a #metoo mozgalom jelképévé, falfestmények hősnőjévé. A nő, akivel borzasztó dolgok történtek, és mégis, egy pillanatra sem hagyta, hogy emiatt neki kelljen szégyent éreznie. Méltósággal, fejét felszegve jár. A bírósági ülésen nyíltan a szemébe néz az elkövetőknek. Őszintén interjút ad a sajtónak. Példát mutat azoknak, akikkel hasonló visszaéléseket követtek el:...
Sulyok Tamás – akinél jellegtelenebb csinovnyikot még nem neveztek ki köztársasági elnöknek Magyarországon – jól érzi magát. Legalábbis ezt válaszolta a „Kérdezze az elnököt” című propaganda-videóban, ahol ezt a rendkívül komoly kérdést tették fel neki a Hatalmat számon kérő polgárok: „Hogy vagy?”
„Köszönöm szépen, én azt érzem nagyon jól. Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most,” válaszolta Sulyok, jeles elődjeinek jelentéktelen és méltatlan utódja.
Igazán remek, hogy ilyen jól van. Miért is lenne...
A minap megnéztem a KIX-et, Mikulán Dávid és Révész Bálint dokufilmjét. A múltkor írtam a Semmelweisről, hogy szolid kosztümös film, ami sem tartalmában, sem formájában nem hagyott bennem maradandó élményt – nos, ez a KIX-re bizonyára nem igaz. Az egész egy baromi dinamikus, fiatalos formavilágba öltöztetett izgalmas 21. századi történet, ami velejéig felkavarja az embert.
A film készítői itt egyáltalán nem szenvtelen kívülállók, hanem maguk is részei a történetnek. A film Philipp Bourgois kulturális antropológus könyvét juttatta eszembe, ami arról a hosszú évekig tartó bevonódó...
Amióta megszületett a gyerekem, azóta én is szembesültem azzal, hogy a gyerekek nem úgy születnek, hogy valahogy „ösztönösen” tudnák, hogy ők most fiúk vagy lányok. Igen, a legtöbb esetben a biológiai nem kérdését egyértelműen el lehet dönteni már a születéskor (kivéve az interszex embereknél). De az, hogy aztán a fiúk megtanulják, hogy mi a „fiús”, a lányok meg azt, hogy mi a „lányos” – az már a szülők nevelésén múlik. A fiúknak kisautót vesznek, kék pólót, és elmondja nekik a nagyi, hogy milyen erősek és ügyesek. A lányoknak babát vesznek,...
