Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Ha már tegnap kritizáltam az apaságot reklámozó plakát-kampányt, akkor úgy illik, hogy arról is beszéljek, én milyen pozitív kommunikációt tartanék megfelelőnek az apasággal kapcsolatban. Ez a fotó a Svéd Apák kampány részeként készült, amelynek keretében olyan apukákat mutatnak be, akik úgy döntöttek: legalább hat hónapra, vagy többre, otthon maradnak a gyerekükkel.
A svéd rendszerben ugyanis a GYES összesen 480 nap – de csak akkor, ha ebből legalább 60 napot az apuka vesz ki. A fotókiállítás olyan apákról készült, akik – a svéd férfiak többségével ellentétben –...
„Az emberiség egyik fele nem érti meg, amiben a másik fele örömét leli,” írta Jane Austen, a Büszkeség és balítélet írónője.
Mert mi emberek annyira más dolgokban találunk örömet – és ami az egyik embernek örömforrás, az a másik embernek vagy kínszenvedés, vagy egyszerűen csak balgaság.
Gondoljunk csak a focirajongókra: nem egyszer voltam szemtanúja, hogy ismerőseim eufórikus és eksztatikus állapotba kerülnek egy meccs eseményeitől. Sőt, akár ölre is mennének egymással csak azért, mert másként értelmezik azt. És én minden alkalommal szenvtelen döbbentséggel...
Kedves férfitársak, meg lettünk szólítva!
Férfi legyen a talpán, aki ettől a plakáttól nem kap azonnal kedvet ahhoz, hogy legalábbis hármasikreket csináljon.
Az apaság már csak ilyen: pózolunk a kamerának a tökéletesen kigyúrt, bronzbarna és izmos felsőtestünkhöz ölelve a kisdedet, miután fekvenyomtunk vele a konditeremben, menőzve a haverok előtt.
Ne hidd el a „liberális propagandát” arról, hogy egy apuka bizony néha ki sem látszik a kakis pelusokból és mindenféle „nőies” házimunkát kell végeznie.
Apának lenni menő. Szexi. Férfias.
Most az iróniát...
„Don’t worry be happy” – ezt a Bob McFerrin slágert dúdolgatta, fütyülgette a fél ország 1988-ban.
Ne aggódj, légy boldog!
Sokáig az ilyen „pozitív” üzeneteket nagyon hasznosnak tartottam. Ne gyere a negatív hullámaiddal, legyél pozitív, nézd a dolgok napos oldalát, az aggódás nem segít – és a többi. Csak másként kell nézned a dolgokra, és akkor rájössz, hogy minden szép és jó. Ne foglalkozz a negatív érzéseiddel, dobd ki őket a kukába, helyükre pakolj pozitív érzéseket.
Bárcsak ilyen egyszerű lenne… Sajnos azóta rá kellett...
Nagy ellenállásba ütközött a Vatikán azon állásfoglalása, miszerint a katolikus papok megáldhatják az azonos nemű párokat. Magyarországon egyenesen a püspöki konferencia sietett elhatárolódni tőle és kimondottan a végrehajtása ellen foglalt állást.
Valahol annyira szánalmas ez: az egyház falra festett ördögökkel hadakozik, miközben Európában mindenhol rohamosan fogy a hívek száma. Ahelyett, hogy arra összpontosítanának, hogyan tudnak megszólítani új, eddig háttérbe szorított csoportokat – inkább mintha azzal lennének elfoglalva, hogy minél keskenyebbre legyen csukva az a...
Olvasom, hogy kirúgták a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóját, Für Andrást. A bűne az volt, hogy nem akart visszaállítani egy illegálisan felállított és aztán ledöntött keresztet a Nagy-Szénás hegy tetején. Ezért aztán Menczer Tamás államtitkár „keresztényüldözőnek” kiáltotta ki. Hiába bizonygatta Für, hogy ő hívő, templombajáró keresztény, és hogy a természet önmagában is „Isten temploma”, ami nem szorul rá arra, hogy keresztekkel szórjuk tele. Mennie kellett.
Ez az egész annyira, de annyira jellemző erre az egész kurzusra.
Egyrészt az, amiről már ezerszer...
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni,” idézte a népdalt József Attila egy baráti összejövetelen Fejtő Ferenc visszaemlékezése szerint. Félrehajtotta a fejét s jobbkeze mutatóujját az ajkára tette: „Mintha én írtam volna; de mit is jelent tulajdonképpen?”
A barátok együtt tűnődtek a zuglói estében: mit jelent ez a pokol?
„A vers papírpénz,” szólalt meg váratlanul a költő. „S a szenvedés az aranyfedezete.”
Az esti homályban két ujjával megtámasztotta a fejét.
„Nekem van fedezetem,” mondta....
Feleségem szokott azzal viccelődni, hogy egy baba olyan, mint egy okostelefon, amire időről időre telepítenek valami új alkalmazást vagy funkciót.
Amikor a „gyári beállításokkal” hazaviszed a kórházból, akkor még gyakorlatilag csak az evés, sírás, alvás és kakálás funkciók elérhetők. Több szülőtől hallottam, hogy ebben az első időszakban nem is pusztán csak az nehéz, hogy át kell állni egy teljesen új életmódra. Hanem az is rémisztő, hogy bár tele vagy várakozásokkal, ezekben a hetekben még nagyon kevés interakció van – és kevés érzelmi visszaigazolást kapsz a...
Amennyiben Sören Kierkegaard, a leghíresebb dán filozófus, napjainkban élne, valószínűleg felvetődne hozzátartozóiban a pszichiátriai kezelésének gondolata. Főleg, miután váratlanul és minden látható ok nélkül felbontotta a jegyességét Regine Olsennel, egy előkelő és szép lánnyal. És miután a rá váró fényes akadémiai karriert elutasítva az agglegény szobatudósok életét választotta, felélve apai örökségét.
Ha eljutna egy pszichiáterhez, az nagy valószínűséggel depresszióval, bipoláris zavarral diagnosztizálná. Talán felírnának neki egy gyógyszert és terápiára járna. Ahol feltárnák a...
Camus utolsó, és talán legkeserűbb regényének, A bukásnak a főhőse, Clamence, egy ünnepelt és emberbarát ügyvéd, akit csodálnak kedvessége és igazságérzete miatt. De bizonyos életesemények rádöbbentik, hogy az élete csupa tettetés.
Az egyik ilyen, látszólag teljesen banális életesemény, hogy egy különösen kielégítő, sikerekkel teljes nap után az éjszakában egy ismeretlen eredetű nevetést hall. Racionálisan tudja, hogy a nevetés valószínűleg valami teljesen másnak szólt, nem neki. Mégis, ott, abban a pillanatban, a nevetés gúnykacajjá változik a számára. Mintha az univerzum rajta...
