Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Eljutottunk oda Magyarországon, hogy a családon belüli/párkapcsolati erőszak nem egyszerűen kormányzati tétlenséggel találkozik – hanem egyenesen tabusítással. Szabó Tímea parlamenti képviselőt megfosztották a fizetésétől csak azért, mert felmutatta a tematikus vita során az összevert Orosz Bernadett fotóját. Ja, és emellett még persze leszavazták a javaslatát a nők elleni erőszak visszaszorításáról.
Nem teszünk semmit az áldozatok védelméért – sőt, téged büntetünk meg, ha egyáltalán felhívod a figyelmet a szenvedésükre – ez az üzenet. Ami természetesen eljut az...
Just say no – csak mondj nemet. Ez volt a 80-as években a Nancy Reagan által elindított drogellenes kampány szlogenje. Ami ma is visszhangzik szerte a világon: mondj nemet a drogokra! Az ezen a megközelítésen alapuló rendőrségi drogprevenciónak is ez a lényege: megtanítunk arra, hogy nemet mondj. Egyszerű és népszerű üzent, nemde?
De a valóságban nem véletlen, hogy nem működik. Máté Gábortól tanultam meg azt, hogy az emberek gyakran éppen azért küzdenek mindenféle testi-lelki nyavalyával, azért bonyolódnak bele különféle torz, kívülről értelmezhetetlennek látszó...
A TEK kommandósai vonultak ki, hogy előállítsanak egy 15 éves fiút, amiért állítólag megfenyegette korábban az iskolaőrt. A család pedig ellenállt az előállító rendőröknek. Az ezzel foglalkozó hírek alatt természetesen hemzsegnek a cigányozó kommentek.
Tudjátok én nem akarok védeni senkit, aki erőszakkal ellenáll rendőri intézkedésnek: jogvédőként is ez az egyik első dolog, amit mindig el szoktunk mondani, hogy ezt nem szabad. Nem kétlem, hogy nem éppen egy kifinomultan kommunikáló és viselkedő családról van szó. De azért felmerül bennem az a kérdés, hogy vajon nem alakulhatott-e volna...
„Én azért félek ettől az egésztől, mert azt látom, hogy az ellenzéki oldalon egyszerűen fogynak el az érvek. Nem tudják a szakpolitikai vitákat megnyerni” – jelentette ki Orbán Balázs. Hát Balázskám, pedig az ellenzéknek nincs túl magasan az a bizonyos léc, amit meg kell ugrani. Mutass nekem egyetlen olyan területet, ahol a kormány bármilyen szakpolitikai vitát megnyert volna az elmúlt 15 évben! Sőt, többet mondok: mutass nekem egyetlen olyan területet, ahol a kormány egyáltalán valódi felelős szakpolitikai döntéshozást tud felmutatni! Hol vannak már a valódi szakpolitikusok, a valódi...
Máté Zsolt szociális munkással, addiktológiai konzultánssal, a pécsi székhelyű INDIT munkatársával tavaly novemberben készítettünk interjút Siófokon a Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) kongresszusán a gyermekvédelemben jelentkező addiktológiai problémákról.
Máté Zsolt szociális munkással, addiktológiai konzultánssal, a pécsi székhelyű INDIT munkatársával már régóta ismerjük egymást – és már régóta szerettem volna vele egy nagy interjút készíteni. Erre végül tavaly novemberben került sor Siófokon a Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) kongresszusán (link a hozzászólásban). Sajnos a videót egyéb utazások és munkák miatt csak most tudtuk publikálni, de aktualitásából (sajnos) semmit sem veszített. Hiszen elsősorban a gyermekvédelmi rendszer problémáiról szól, amelyeknek csupán tüneteit képezik a szerhasználattal kapcsolatos, sajnos az...
Amikor a miniszterelnök március idusán először poloskázott a beszédében, minden jó érzésű magyar embernek a gyomra forgott és felháborodott ezen a náci beszéden. Voltak, akik azt gondolták, hogy majd ennek a felháborodásnak lesz valami foganatja: a miniszterelnök mégiscsak elszégyelli magát. Voltak, akik szerint biztos csak amúgy véletlenül, impulzívan került be ez a dehumanizáló metafora a beszédbe. Nem gondolta végig.
Hát nem. Nagyon is végiggondolta: most még videót is töltött fel, ahol demonstrálja a poloskairtást. A dehumanizálás tudatos stratégia része. És a felháborodásunk hatására...
Többféle magány van.
Van az a magány, amikor egyedül vagy és nincs kihez szólnod. Idős özvegy nénik magánya, akik etetik a parkban a galambokat életük őszének hervadó emlékeivel.
És van olyan magány, amikor látszólag közösségben vagy, de mégis elszigeteltebbnek érzed magad, mintha egy lakatlan szigeten lennél hajótörött.
Erről a magányról írja Camus:
„Az emberek közé kerülni nem jelenti azt, hogy tartozol is valahová; néha a leghangosabb magányt a zsúfolt teremben érzi az ember, ahol a nevetés visszhangzik, mégis a lélek némán ül — és ekkor jössz rá, hogy a magány nem a...
Sokszor van olyan érzésem, hogy a tudatmódosító szerekkel kapcsolatos történetek nagy része elmondatlan marad. Mert az emberek csak azokra a történetekre kíváncsiak igazán, amelyek megerősítik az előítéleteiket. És nem azokra, amik megkérdőjelezik azokat.
Így például a közvélemény és a média imádják a pokolraszállós-felemelkedős történeteket. Amikor valaki számára a drogok a pokolba csúszást jelentették, a letérést a normalitás útjáról. Szeretnek undorodva borzongani a deviancia és a degeneráció mélységeitől, hogy aztán halhassák, miként tért vissza az illető a „normális”...
Tudjátok, hogy Jeszi nem a szívem csücske, többször kritizáltam már ezen az oldalon. Lehet nem leszek népszerű ezzel a poszttal. De ebben a konkrét esetben azt gondolom, hogy egyáltalán nem erőszakra buzdított, egyszerűen kimondta a tényeket: ha a másik oldalon egyes emberek eltűnnének, akkor sokan egyáltalán nem lennének szomorúak. Ez tény. És ez ugyanúgy igaz az ellenzéki oldalra is.
Vajon hányan voltunk olyan ellenzéki beszélgetések részesei, ahol valaki felsóhajtott, hogy „már csak a koleszterinben bízhatunk”? Vajon ha holnap valamelyik fő NERenc beadná a kulcsot, hányan...
