Aszondja Szabó Zsófi, hogy az emberek félnek elmondani a véleményüket. Mármint a fideszesek. Érted, 16 év NER után a fideszesek félnek! ‍♂️ Te hol a francban élsz, Zsófi? Egy kő alatt? Szánalmas az izzadtságszagú bérrettegésed. Tényleg fortélyos félelem irányít mindent ebben az országban – de a rezsimTŐL való félelem. Emberek félnek elmondani, leírni a véleményüket. Félnek lájkolni kormánykritikus oldalakat, posztokat. Félhetsz, hogy bármikor derékbe törhetik a karrieredet, az életeted, bezárhatják a helyedet, felvásárolhatják a cégedet, ellehetetleníthetik a szervezetedet. Most már eljutottunk oda, hogy félni kell csupán attól is, ha az ember elmegy bulizni – mert olyanokat hall nap mint nap, hogy fiatalokat rángatnak ki a WC-ből a szórakozóhelyeken, fiatalokat ráncigálnak ki a taxiból a buli után a rendőrök a drogellenes háború nevében. Egyébként elhiszem, hogy félsz az emberek között hirdetni a baromságaidat, mert a többségnek már a töke tele van ezzel az egész cirkusszal, Zsófi. Elegünk van az ilyen kilóra megvásárolt nerfluencer celebek hazugságaiból is, akik lihegve nyalnak be a rendszernek. Ezért fogjuk leváltani ezt a rendszert, ha eljön az ideje. És ezért fogunk együtt táncolni a szabadságért február 28-án – Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk?

Akinek kisgyermeke van, az mintha folyamatos háborúban állna. Küzdelem, hogy eleget egyen. Időben menjen aludni. Engedje, hogy más is beüljön a hintába. Fürdés, pelenkacsere, fogmosás, hajmosás, öltözés, orrsziporszi, altatás: mind egy-egy csata. És a gyerek keményen ellen tud állni. Csábító és adja magát, hogy a kisgyerekeket emiatt valamiféle önző kis zsarnoknak fessük le. Gonosz kis manipulátoroknak. És sajnos találkozni is ilyen véleményekkel. Pedig szó sincs ilyesmiről: egyszerűen egy éretlen elme próbál megbirkózni egy számára még ismeretlen és idegen valósággal. Amihez egyelőre még nagyon kevés eszköze van. Neurológiai és társadalmi értelemben is. Én sokáig azt gondoltam, hogy vannak tevékenységek és folyamatok, amiket a gyerekem egyszerűen utál. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem magát a tevékenységet utálja: sokkal inkább az állapotváltást. Azt, hogy éppen benne van valamiben, amit megakasztunk, és valami mást hozunk be a kis életterébe. Amit ő úgy él meg, hogy éppen akkor romboljuk le a személyes kontrollját a valóság fölött, amikor már úgy érzi, hogy nyeregben van. Túlterhelődik az idegrendszere. És ha belegondolunk, ez borzasztó frusztráló lehet neki. Nem véletlen, hogy Erik Erikson pszichológus ezt a korszakot leginkább az autonómia szóval jellemezte: amit mi „dacnak” látunk, az valójában az önálló lényként való egzisztenciális megsemmisülés rémképével való küzdelem a számára. Ezt mi meg tudjuk könnyíteni a számára, ha megfelelő narratív keretbe helyezzük és előkészítjük a változásokat, és megerősítjük az érzései legitimitását, ezen keresztül a létezéséét is. Szülőnek lenni, jó esetben, önismereti utazás is egyben. Vajon mi hogy reagálunk a gyermekünk érzelmi kitöréseire? Miket nyomogat meg bennünk? És vajon a mi felnőtt életünkben tényleg mentesek vagyunk már a hasonló fázisváltások diszkomfortjával szembeni ellenállástól? Dehogy. Hányszor érzünk mi is frusztrációt, amikor éppen biztonságban, nyeregben, kontrollban érezzük magunkat, és jön valami, kívülről, deus ex machina, és megzavarja ezt a kontrollt. Ilyen esetekben mi is visszatérünk a toddler korszak nyers dacához: gyakran első reakciónk a valóság tagadása. Munkahelyváltás. Költözés. Betegség. Szakítás. Öregedés. Szerepváltozás. Mindegyik egy kis pelenkacsere az egónknak. A gyerek lassan megtanulja, hogy a világ nem omlik össze attól, hogy vége a játéknak és jön a fürdés. Lassan. Kialakul hozzá az idegrendszeri arzenálja, kifejlődik az új agykérge. De a fejlődés valójában soha nem áll meg. Mi is tanulunk, folyamatosan: a világ nem áll meg attól, ha felhagysz egy rossz beidegződéssel vagy önpusztító szokással, ha kilépsz egy diszfunkcionális emberi kapcsolatból, otthagysz egy terméketlenné váló munkahelyet. (note to myself)

Eddig nem ismert felvételek kerültek elő az illegál chemsex partiról sok ecstasy tablettával menekülő Szájer József rendőrségi előállításáról – belinkelem. Jusson eszünbe minden egyes alkalommal, amikor Horváth Laci zéró-toleranciáról szónokol, hogy pontosan idáig tartott a kormány zéró-toleranciája: Szájer a hazai jogszabályok szerint valószínűleg kiesett volna az elterelésből és terjesztéssel is megvádolták volna. A külföldön elkövetett bűncselekmény is bűncselekmény a hazai törvény szerint. Mégis, az ügyét eltusolták, azóta sem vonták felelősségre. Sőt, rehabilitálta a kormány és saját intézetet kapott a segge alá. A sokezer fiatallal szemben bezzeg nem ilyen elnéző a kormány, akiket csekély mennyiségű fű miatt kriminalizának minden évben. Ha neked is eleged van ebből a szelektív drogháborúból, akkor gyere ki Te is táncolni a Kossuth térre február 28-án – Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk?

Kezd véglegesedni a Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk? budapesti táncos tüntetés programja. A beszédeket megint minimálisra szabtuk: úgy érezzük, hogy kicsit már megfáradt az a hagyományos tünetésforma a mai Magyarországon, ahol hosszú szónoklatok passzív résztvevőiként ácsorognak órákig az emberek. Az este nagy részében a tánc lesz az úr! A zenei programot nem én, hanem egy külön stáb állította össze: az én elvárásom feléjük az volt, mint a múltkor. Hogy legyen kellemes táncolható elektronikus muzsika, sok fiatal Dj és köztük legyenek csajok is. Ezúttal is lesz majd progresszív house, techno, és a végén egészen a psytrance-ig el fogunk jutni. Azt hiszem, hogy a múltkor bizonyították, hogy elég jól teljesítették a feladatot – most sincs okunk kételkedni, hogy remekül fogunk szórakozni 78 (!) Dj jelentkezett arra az online űrlapra, amit kitettünk, szóval nem volt könnyű a választás. Azoknak is nagyon köszönöm, akiket ezúttal nem választottak be, szuperek vagytok! ❤ Légyszíves osszátok meg a programot és támogassátok a tüntetés költségeit – bár mindenki ingyen adta bele a melóját, de a hangosítás, színpad stb. így is sok pénzbe kerül, és eddig még csak a töredéke jött össze.

Ennyi maradt hát nekik. A félelem és gyűlölet. AI-generálta hazugságklipek. Ebből akarják összegyúrni az új kétharmadot. Mert épkézláb magyarázatuk már nincsen arra, hogy miért került 15 év kormányzás után ilyen testi-lelki-szellemi nyomorúságba ez az ország. Mint ahogy értelmezhető ajánlatuk sincsen arra, hogy mitől lenne jobb: mitől működnének jobban gyárak, iskolák, kórházak és gyermekotthonok. Hallgassátok csak meg a Vezér legújabb évértékelő hadoválását: egyetlen szava sem volt arról, hogy és mitől fognak jobban élni a magyar emberek, mitől lesz élhetőbb az ország, működőbb az egészségügy, az oktatás. Ehelyett azzal vannak elfoglalva, hogy ezerrel mossák át az ő hibájukból reménytelenül leszakadt, kiszolgáltatott emberek agyát a gaslighting bullshittel. Hogy elhitessék a legnagyobb orwelli hazugságot: a háború a béke, a béke a háború. Az agresszor az áldozat, az áldozat az agresszor. A szövetséges az ellenség, az ellenség a szövetséges. A zsigerhez szólnak, nem az értelemhez: homályos rémálmokból, a legősibb félelmekből és szülői ösztönökből építkeznek. Hogy a magyarok minden nyomorúságukért megint hamis bűnbakokat hibáztassanak helyettük. Hogy nem létező rémektől rettegjenek, miközben a valódi szörnyeket keblükre öleljék. Hogy a mélyen fortyogó elégedetlenség és düh célt tévesztve ne azokra irányuljon, akik felelősek érte, hanem azokra, akik hiteles változást szeretnének. A rogáni boszorkánykonyha műhelyei ezerrel dolgoznak ezen. Könnyű lenne ezt kiröhögni, legyintve. De sajnos már túl sokszor láthattuk, hogy a recept működik. Illetik komolyan venni. Vajon sikerül nekik megint ez a bűvészmutatvány? Nem tudom. Amit tudok, hogy ezt a gyűlöletet még nagyobb gyűlölettel, ezt a sötétséget még nagyobb sötétséggel nem lehet legyőzni. Csak fénnyel, örömmel, szabadsággal. Fényeket kell gyújtanunk ebben az éjszakában. Meg kell mutatnunk, hogy többek, jobbak vagyunk ennél. Mindenki a maga eszközeivel. Mi együtt fogunk táncolni józanul és szenvedélyesen február 28-án a parlament előtt, és még három másik városban. Hogy elűzzük a telet, a sötétséget – és üdvözöljük a tavaszt, a fényt, a változást. Gyere el Te is, támogasd a tüntetés költségeit, hogy nagyot szóljon! ❤✊ Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk?

Újabb klubot zárt be önkényesen a kormány által kézivezérelt rendőrség a háborús vészhelyzetre hivatkozó rendelet alapján: a Symbol Budapest két hónapra bezárhatja kapuit. Állítólag egy magánszemély árult a klub területén – de eddig semmi épkézláb bizonyítékot nem láttunk arra, hogy a klubnak bármilyen tudomása lett volna erről vagy köze lett volna az ügyhöz. Mint ahogy korábban a szegedi Sunder Clubbal is történt, ami most a Tánc a Szabadságért tüntetés mögé állt be. Ennyi erővel a szórakozóhelyek nagy részét be lehet zárni, elég annyi, hogy egy díler megforduljon ott (hogy tudná ezt egy klub kiszűrni?). Vagy akár annyi, hogy egy fogyasztó, hogy kikerülje a büntetőeljárást, hamisan azt vallja, hogy a klubban vásárolt szert. Tényleg ilyen országban akarunk élni? Ahol kollektív bűnösség van és nincs jogbiztonság? Ahol a bíróságok megkerülésével be lehet csukni klubokat, tönkre lehet tenni emberek életét, munkáját? Ahol már az éjszakai életben is a fortélyos félelem uralkodik, ahol a fiatalok ezt az egyre nyomasztóbb valóságot kibulizhatnák? Eleged van a demagógiából és a fiatalok elleni kultúrharcból? Ha Neked is eleged van, akkor gyere el Te is február 28-án a Tánc a Szabadságért táncos tüntetésre a négy város egyikébe, gyújtsunk fényt az éjszakában, űzzük el tánccal ezt a borongós telet és köszöntsük együtt a tavaszt, a változást! Oszd meg, és még ha személyesen nem is tudsz jönni, légyszíves támogasd a tüntetés költségeit, hogy nagyot szóljon! Budapest: Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk? Pécs: Tánc a Szabadságért – PÉCS – Tüntetés a Klubkultúráért! Szeged: Tánc a Szabadságért – SZEGED – Szórakoztok velünk? Tánc a Klubkultúráért. Székesfehérvár: Tánc a Szabadságért – SZÉKESFEHÉRVÁR – Audiovizuális demonstráció a klubkultúráért! Vive la résistance? ❤✊

Na ne, már megint egy démonizáló film – sóhajtottam fel, amikor először értesültem a közösségi médián Bozzay Balázs „Cigány drogvadászok” című új dokumentumfilmjéről. Szerencsére kellemesen csalódnom kellett. Tegnap elhívtak az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék Romakép Műhelyének beszélgetésre, ami előtt megnézhettük a filmet. És miután végignéztem, elégedetten kellett megállapítanom, hogy nem egy szokásos felszínes szenzációhajhász riporttal van dolgunk: az alkotók tényleg megpróbáltak mélyebbre ásni és többféle perspektívát bemutatni. A film Salgótarján leginkább magára hagyott, leginkább mélyszegénységben élő romák által lakott körzeteibe kalauzol el minket. Ahol mindennapos a kristály nevű dizájner-drog használóinak és árusainak látványa az utcákon. Elsősorban a helyi romákból alakult hivatalos és nemhivatalos polgárőrségek munkáját vették górcső alá, akik megelégelték a hatóságok tehetetlenségét, és járőr csapatokat alkotva próbálják megelőzni az utcai fogyasztást és árusítást. A filmből azonban lejön az is, hogy ez nem jelenthet tartós megoldást a problémára. Mert a drog csak tünet – aminek a gyökerei lenyúlnak a nyomorig, a kirekesztettségig és a többgenerációs egyéni és kollektív traumákig. A legnagyobb problémát a szélsőséges magárahagyottság jelenti: miközben a kormánysajtó a nyugati no-go zónákkal riogat, valójában nálunk alakultak ki sorra olyan települések, ahová se a mentő, se a rendőr nem igen merészkedik. Nem beszélve bármilyen egyéb egészségügyi vagy szociális programról. Külön tetszett, hogy végre a szerhasználók nem csak biodíszletek a filmben, hanem meg is szólal egy-kettő. És az egyik például cáfolja is a sztereotíp képet a lusta junkie-ról, hiszen elmondja, hogy a fővárosban dolgozik építkezésen, minden nap hajnali 4kor gyűjti be a furgon, és este 9 körül ér vissza. Brutális életforma ez: és ez még ugye elvileg az, amikor valakinek van stabil megélhetése. Akinek ez sincs, annak marad a „lecsövesedés”. És egyébként amit hiányoltam kicsit a filmből, az pont az a része a dolgoknak: a rendszerszintű perspektíva és történet. Hogy miként jutott el Salgótarján idáig. A nagyipar leépülése, a leszakadás, a tanult tehetetlenség, mindez nem egyik napról a másikra keletkezett. Évtizedes hibás politikai döntések és mulasztások vannak a háttérben. Iszonyatosan frusztráló belegondolni, hogy hány és hány gyermek nő ma fel ilyen szélsőségesen deprivált, ingerszegény családi környezetben, magára hagyva szülőktől, államtól. A film végén megszólaltatott idős ember az, aki ezt, ösztönösen is, felismerte, és próbálja felkarolni őket. És kis támogatással mennyi mindent lehetne tenni értük! Egy remek kis szocioriport ez, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, belinkelem!

Örömmel jelenthetem, hogy Budapest, Szeged és Pécs mellé felzárkózott immár Székesfehérvár is – ott is lesz táncos tüntetés Tánc a Szabadságért – SZÉKESFEHÉRVÁR – Audiovizuális demonstráció a klubkultúráért! címmel. Így már négy magyar városban fogunk együtt táncolni józanul, de szenvedélyesen a szabad partikultúráért. Ami, megjegyzem, iszonyú menő! Gyertek el, osszátok meg – és légyszíves támogassátok a tüntetés költségeit, mert azt civilként nekünk kell összedobnunk! Vive la résistance – éljen a technoforradalom! ❤✊ Budapest Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk? Pécs Tánc a Szabadságért – PÉCS – Tüntetés a Klubkultúráért! Szeged Tánc a Szabadságért – SZEGED – Szórakoztok velünk? Tánc a Klubkultúráért.

Amikor a leszakadt településeken elharapódzó kristály-fogyasztásról van szó, gyakran mondják frusztrált szakemberek: a problémák gyökere, hogy ezek a közösségek reménytelenül elszigetelődtek és leszakadtak. A képzett munkaerő elszivárog. Aki marad, az gyakran a szomszédos városba sem tud eljutni, olyan rossz a tömegközlekedés. Ez nem csak a munkavállalást teszi nehézzé, de gyakorlatilag mindenféle ügyintézést vagy egészségügyi, szociális szolgáltatáshoz, kulturális programhoz való hozzáférést. A szomorú igazság, hogy ezeken a településeken a dizájner-drog használat visszaszorításához nem csak a drogellenes háború lesz vajmi kevés. De önmagukban csak a felszínt karcolgatnák a bármilyen korszerű prevenciós, rehabilitációs vagy éppen ártalomcsökkentő programok is. Itt olyan merész államférfiúi előrelátásra lenne szükség, ami képes egy hosszú távú stratégiai víziót alkotni ezeknek a térségeknek az európai integrációjáról. Amire az elmúlt évtized gazdasági prosperitása elszalasztott lehetőséget jelentett. Néha el szoktam tűnődni, hogy mi lett volna, ha 16 évvel ezelőtt ez a mostani kormányzat a néptől kapott szokatlanul széles felhatalmazását és az EU-s források jelentette történelmileg páratlan lehetőséget arra használja fel, hogy nagyszabású tömegközlekedés-fejlesztésbe kezd. Ha annak a rengeteg kirakat-beruházásra fordított ezermilliárdnak akár egy részét arra fordítja, hogy legyen egy gyorsvasút, ami összeköti Kelet-Magyarországot Budapesttel, és Budapestet Béccsel. És eközben – ami talán még fontosabb – befektet az agglomerációs közlekedés fejlesztésébe a leszakadt kelet-magyarországi térségekben. A lepukkant és folyamatosan késő vasút ennek a mai rezsimnek az egyik jelképévé vált: a rossz kormányzat és az elhanyagolás, a korrupció jelképévé. De ez többről szól, mint közlekedésről: ennek vastagon társadalmi jelentősége van. Rengeteg autópálya épült Magyarországon az elmúlt időszakban, aminek persze volt gazdasági jelentősége – de nem sokat tett a társadalom mobilitásáért. Egy Miskolcot Budapesttel és Béccsel két–három órán belül összekötő gyorsvasút, a helyi tömegközlekedés fejlesztésével, nem pusztán közlekedési beruházás lenne, hanem a térség gazdasági és társadalmi horizontjának kitágítása. Közelebb vinne minket az európai munkaerőpiaci integrációhoz: nem csak árut mozgatna, hanem humántőkét integrálna. Nem csak jóval fenntarthatóbb közlekedési alternatívát jelentene, de egyben jóval szélesebb társadalmi rétegek profitálnának belőle, mint az autópályákból. Nyilván a közlekedésnél jóval többre van szükség a társadalmi mobilitáshoz: nem szegregáló, korszerű oktatás, szociálisan inklúzív és érzékeny, megelőzésre fókuszáló egészségügy és még sorolhatnám hosszan a sort. De gyakorlatilag a lényeg mindezen rendszerekben több, mint pénz: mindennek egy átfogó, közös szemléleti keretbe kellene illeszkednie, ami azt tartja szem előtt, hogy a társadalom egyenlőbb és igazságosabb legyen. A hosszú távra való tervezés képességével és perspektívájával. A reformkorban a vasútról minden valamirevaló államférfi tudta, hogy többről szól, mint puszta közlekedésről: befektetés a jövőben. A haza és haladás szimbóluma – a társadalmi mobilitásé. Elősegíti nem csak azt, hogy áruk és emberek A-ból B-be gyorsabban jussanak el, hanem azt is, hogy hátrányos helyzetű térségek fejlődjenek, társadalmi csoportok felemelkedjenek, és az egész ország kulturálisan közelebb kerüljön Európa boldogabbik és szabadabbik feléhez. Ehhez persze az kell, hogy egy politikai vezető képes legyen túllátni a négyéves ciklusokon, a mohó meggazdagodás vágyán, elkötelezett legyen a közjóért és képes legyen hosszú távú víziót alkotni ennek az országnak a jövőjéről. Képes legyen 10, 20 vagy akár 100 éves időtávlatokban, a jövő generációk érdekeiben is gondolkodni.

Manapság nem sok jó hírről számolhatunk be a drogpolitika terén – ezek nagy része is helyi szinten történik. Mint éppen most: a Józan Babák Egyesület hamarosan visszaköltözhet a Kálvária térre, miután a józsefvárosi önkormányzat ott egy ingatlant biztosít a számára. A Józan Babák a kedvezményes bérletű helyiség felújítására gyűjt pénzt, szavazzatok a projektjükre – belinkelem a hozzászólásba. Aki nem ismerné őket: azon ritka szervezetek közé tartoznak, amelyek dedikáltan a női szerhasználóknak, köztük a szerhasználó anyukáknak és gyermekeiknek, segítenek a felépülés rögös útján. Hiánypótló, amit csinálnak, és sokkal több kellene belőlük. De az elmúlt években sajnos ők is a puszta túlélésért küzdöttek. Amikor elvállaltam a polgármester felkérését, hogy a Józsefváros Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának (JKEF) szakmai társelnöke legyek, nem voltak óriási ambícióim – vagy illúzióim sem. Tudtam, hogy egy megnyirbált jogkörökkel és forrásokkal rendelkező kerületi önkormányzat viszonylag keveset tud tenni ellenszélben a józan drogpolitikáért. De ha valahol helyén van a városvezetés szíve és esze, és együttműködik a szakmával (mint ez a Józservárosban történik), akkor helyi szinten sok kis, de jelentős javulást lehet elérni a szétesett ellátórendszer fejlesztéséért. Mert rendészeti eszközökkel nem lehet „legyőzni a drogokat.” Ahhoz be kell fektetni az emberekbe és közösségekbe is. Ezt szolgálja az új kerületi drogstratégia, ami remélhetőleg jövő héten elfogadásra kerül. A háttérben valós munka folyik. Az önkormányzat biztosított helyiséget a Kimm Magdolna 33 rehabilitációs előgondozó iroda számára. Az elmúlt évben sikerült behozni a HepaGo alacsonyküszöbű megkereső programját, beindult a JSZSZGYK Spirál Felépülési Központ alacsonyküszöbű programja is a Magdolna negyedben, és idén visszatér a Kálvária térre a Józan Babák. Tervbe van véve a most a rendelő 6. emeletén található kerületi addiktológiai gondozó hozzáférhetőbb helyiségbe költöztetése.